Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.
Ülésnapok - 1872-20
162 20, oi'szügos ült'-s október 1. 1ST2. Ez volt niegjeg3 T zésem tisztelt ininister urnák beszédére, különben magam is elfogadom a szerződést. Szlávy József kereskedelmi nii-íiister: Fölvilágositásul Csernátony tisztelt képviselő úrnak, ki azt mondja, hogy nem akadály, ha valaki, ki például 700 forintot akar küldeni, az 4 utalványt küldjön: megjegyzem, hogy ez nem történik meg, mert ez által az illető elküldő károsodnék, t. i. ; négy utalványért körülbelül négyszer anynyit kellene fizetnie. — Különben ezen utalványok kisebb összegek elküldésére vannak szánva. A lehetőség nagyobb összegpénzt küldeni, mindig megvan, csak bele kell tenni a levélbe; a posta elküldi és Jótáll. — Még nagyobb összeget pedig kereskedőkhöz utalványozás, vagy váltó stb. által küldhet el. Egyébiránt, úgy hiszem, hogy a tisztelt ház megelégszik azon válaszommal: ha azt mondom, hogy többre nem állottak rá. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra nem lévén senki följegyezve, határozatképen kimondom, hogy a ház a törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Wächter Frigyes jegyző: (Olvassa a törvényjavaslat összes szakaszait a zár-jegyzőkönyvvel együtt, melyek változatlanul elfogadtatnak.) Elnök: E szerint tehát a Németországgal kötött posta-szerződésről szóló törvényjavaslat, úgy átalánosságban, mint részleteiben elfogadtatik. Következik a napirendnek második tárgya, vagyis az 1869-ik évi közösügyi költségekre a magyar korona országai által pótlólag fizetendő összeg fedezéséről szóló törvényjavaslat. Wächter Frigyes jegyző s (Olvassa a törvényjavaslatot). Széll Kálmán előadő s Tisztelt ház ! A közösügyek tárgyalására kiküldött bizottságok közösügyi költségkép 1869-re 89 millió 253 ezer forintot állapítottak meg. Miután a közösügyi költségek fedezéséről szóló törvények a közösügyek költségéből mindenekelőtt a határvámjövedék levonását rendelik : ennek levonása után maradt a közösügyi kiadás nyers szükséglete 1869-re 81 millió 32G ezer forint. Ebből a törvény által megállapított arány szerint Magyarországra 24.397,805 Irt 40 kr esik. Ennyi volt előirányozva. Ezen összeg kiadása és födözése az 1869-ik évi államköltségvetési törvénybe Magyarország részéről fölvétetett. Időközben azonban változás állott be, és pedig fontos változás két irányban. Az első irányban a változás az volt, hogy az 1869-ik év szolgálatára és annak terhére a közösügyi bizottságok póthiteleket szavaztak meg, in speeie egy nagyobbat 3 millió négyszázezer forint erejéig, mely a kiadások öszvegét növeltig, másfelől a határ vám-jövedék, mely 7.900,000 forintban lett előirányozva, lényegesen magasabb eredményeket tüntetvén elő, az 1869-ik évi zárszámadás szerint 8.000,000-val többet, tehát kerekszámban 16 milliót jövedelmezett. Ezen 16 millió levonása mellett és a megszavazott póthitelek folytán a zárszámadások által előtüntetett eredmény a következő: a szükséglet leszállott 75.029,120 forintra, melyből a Magyarországra törvény szerint eső 30°/ 0-oí véve föl, Magyarországnak fedeznie kellett 20.538,850 forint 34 krt. A közösügyi bizottságok a 69-ik évi közös zárszámadásokat átvizsgálván, ezen összegeket megállapították és a túlkiaclásokra a fölmentést megadták ; igy tehát azon számadások rendben vannak, a bizottságok a közös pénzügyministert egyúttal odautasitották, hogy a már átvizsgált zárszámadások alapján a két állam pénzügyministerével a leszámolást folytassa, azt végezze be, és a két állam tartozását hozza tisztába. A magyar pénzügymiuister az 1869-ik évi számadásra befizetett 20.064,294 forintot, tehát 400.000 forinttal kevesebbet, mint Magyarországnak a zárszámadások szerint fizetnie kell, de sokkal kevesebbet annál, a mit a praeliminare szerint fizetnie kellett volna, mely azonban lényegesen leszállott az által, hogy, mint említeni szerencsém volt, a határvámjövedék 8 milliónyi többletet mutatott. Ha a közös pénzügyministeriumnak elszámoltatni engedett néhány bevételi tétel, a vámjövedék többlete által előidézett jövedelemtöbblet és kiadások közt az átruházási jog meg volna engedve: úgy ezen 492.000 forint sajátlag már ma födözve volna, mert annak födözése könnyen kikerült volna azon összegből, mely Magyarországra a jövedelem emelkedéséből esett. Miután azonban ez nincs megengedve ezen 492,000 forint födözéséről, új törvény által kell gondoskodni. Ezt czélozza a jelen törvényjavaslat, melyet az előadottak nyomán megszavaztatni kérek, miután uj összegek kiszolgáltatásáról sajátlag nincs sző, hanem csak arról, hogy ezen összeg erejéig a jövedelemtöbblet igénybe vétethessék. Ajánlom a törvényjavaslatot, úgy átalánosságban, mint részleteiben a tisztelt ház figyelmébe. Csanády Sándor S Tisztelt ház! Egyike lévén a képviselő házban azon keveseknek, kik a közösügyes intézményt hazánk minden bajának és minden veszedelmének alapjául és okául tekintik; egyike lévén azoknak, a kik magát a közös közjogi alapot is a törvények korlátai közt minden órán megváltoztatni kívánják: e nyilatkozatomból önkényt következik, miszerint, valamint eddig, úgy ezután is, soha, semmi körülmények között, semmiféle közösügyes intézményre vonatkozó költségvetést meg nem szavaztam, úgy jelenleg is, azon 492,000 forintnyi összegnek megszavazása ellen nyilatkozom. Elnök: Nem lévén a szólásra senki fölírva, bátor vagyok a kérdést szavazásra kitűzni. Elfő-