Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.
Ülésnapok - 1872-19
19. országos ülés septembcr 80. 1872. 153 De bocsásson meg a tisztelt képviselő ur, a forma maga nem elég. Mi nem a parlamenti formákhoz akarunk közelebb jutni; hanem a parlamenti élet valóságát akarjuk elérni, mely abban áíl, hogy csak azon parlament képviseli az országot, mely törvényes választások utján létesül, és csak azon kormány érdemes arra, hogy az országot kormányozza, mely az ily választásokon alapult parlament bizalmát birja. A parlamenti kormány lényege ez. A többi mind héj, a többi alak, melyre nagy becset nem helyezünk. De érezve, hogy 1869-ki eljárásával jelenleg ellentétben van: azt a következőképen igyekszik a tisztelt képviselő ur megfejteni: „Igaz, 1869-ben épen én valék oly szerencsés egy válaszföliratot benyújtani, melyben különösen ezen közjogi dolgokra vonatkozólag részletezések is foglaltattak; de akkor még igen közel állottunk a kiegyezési törvény léttrejöttéhez. Az volt az első képviselőház, mely azon törvény létrejötte után választatott, akkor még igen természetes volt, az átmeneti helyzetre hivatkozni, és az átmeneti helyzet által igazolt eljárást követni. Sőt ekkor szükséges is volt, midőn először alakultak a képviselőház kebelében az uj választások után a pártok, szükséges volt kifejezni a czélokat, az irányt, melyet a párt, melynek tagja voltam és ma is vagyok, követni jónak tart." Ezt azonban mai nap nem tartja szükségesnek. A tisztelt képviselőház természetesnek fogja találni, hogy miután én ekként határozom meg a válaszfölirat tartalmát, miszerint az a nemzetnek legalább is minden fontosabb vágyait, óhajtásait magában foglalja: lehetetlen, hogy egyet értsek a tisztelt képviselő úrral akkor, midőn azt mondja, hogy ez óhajtásokat, e vágyakat bizonyos években igenis, más években, más országgyűlésen nem szükséges a trón elé terjeszteni. Vagy léteznek azon óhajtások ma is: akkor kell. hogy megmondjuk ő felségének mit kivan a magyar nemzet; ha léteznek, lehetetlen azokat elhallgatni, lehetetlen annyival inkább, mert ezen nagyfontosságú ügy elhallgatása után ennél sokkal kevésbé fontos, sokkal kevésbé lényeges tárgyakat sorolnánk elő, ugy, hogy ő felsége, ha az irat elébe jut, azt foghatná gondolni, ime, csak ezekre helyez Magyarország fontosságot, csak ezeket kívánja: a közjogi kérdést eltemette, felejtsük el mi is. {Helyeslés a szélső baloldalon.) De nem emiitette meg a tisztelt képviselő ur a közjogi kérdést harmadszor azért sem, mert meggyőződése az, hogy czélzatokat, elveket, minduntalan bizonyos leszavaztatásuak tenni ki, azokra nézve sem előnyös. — Ez, tisztelt képviselő ur, az ellenzék indítványainak közös sorsa; mi is így jártunk e részben, mint önök és ugy fogunk járni, fájdalom, mig kisebbségben leszünk; de ez, valamint eddig nem tartóztatott attól, hogy meggyőződésünket kijelentsük, legyen bár a többség még sokszorta naKÉPV. H. NAPLÓ 18; £ . I. KÖTET. gyobb ennél: azt hiszem, hogy ezentúl is egy ellenzéki férfinak sem szabad hogy tartózkodjék attól. De nem helyesli Tisza Kálmán képviselő ur Simonyi Ernő barátom és társainak válaszföliratában foglalt azon kérést sem, mely szerint ő felsége a jelen országgyűlést, melyet törvénytelennek tartunk, feloszlatni méltóztassék. Tudja ugyan, mondja a tisztelt képviselő úr, hogy történtek a választásnál törvénytelenségek, megesett az is, mi ott említtetik a Simonyi föliratában, hogy egyik-másik helyen az összeíró bizottságok nem a törvényt, hanem egy megbukott törvényjavaslatot vettek alapul; de nem tartja bebizonyithatónak semmi szin alatt, hogy ily módon jött volna létre az egész ház többsége. Ez ugyan, miként Simonyi Ernő tisztelt barátom már a múltkor megjegyezte, nem egészen hangzik össze azzal, mit tisztelt képviselőtársam, Tisza Kálmán úr beszédének későbbi folyamában maga mondott a kormány által gyakorolt illetéktelen befolyásról és vesztegetésekről; de főleg nem egyezik meg azzal, mit úgy a választások alatt, mint azóta az összes ellenzék hirdetett, hirdetett magán utón, magán társalgásban, hirdetett a lapokban. Könnyű volna ezen állításomat valamennyi ellenzéki hírlap idézésével támogatni, de én beérem azzal, hogy azon hírlapra hivatkozzam, mely, mennyire tudom, a tisztelt képviselő úrhoz legközelebb áll. Az „Ellenőr* folyó évi, június 28-iki számában, a választásokra vonatkozólag, a többi között ezeket olvasom: .Az emberi gyarlóságok búváraira bízhatnék azon jelenség megítélését, hogy a kormánypárt kivívott győzelmeinek morális jelentőséget kivan tulajdoníttatni és az eredményt a nemzet döntő nyilatkozásának színében tünteti föl. A lelki állapotot, melyre ez visszavezethető, megnevezni reánk nézve egyaránt nehéz és odiusos dolog volna. Hipokrisiának semmi esetre nem mondhatjuk, mert nem állithatni, hogy a kormánypárt — választási hadjáratának erkölcsrontó és lelkiismeretlen természetét rejtegetni legkevésbé is igyekezett volna. Alkotmányos kormány talán soha ily szemérmetlen nyíltsággal nem gázolta le a nép jogait és érzelmeit, és párt ily merészen még nem hajhászta a herostratesi dicsőséget. Nem kellett-e hinnünk, hogy mint a hajdani görögök között, a cynismus tanainak rendszeresített bölcsészete divik a jobboldalon," stb. Későbben ugyanazon czikkben ezeket olvassuk: „És, ha a majdnem minden ponton egyszerre fölébredt ellenzéki szellem félelmes szárnycsattogása ritka helyen verhette le az erőszak és vesztegetés daemonait: nem azt bizonyitja-e ez is, hogy a kormánypárt sehol sem harczolt becsületes eszközökkel, hanem lelketlen ármányainak hálóját terjesztette ki az egész országra, nem felejtett ki egy zugot sem, hol 20
