Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-475

475. országos Illés április 4. 1872. 7! T. ház! A jognak és a szabadságnak kiterjesztése és a létező terheknek leszállítása a legbiztosabb mód arra, hogy minden nemzetiségi veszélyesség elhárittassék. Én emlékezem, t. ház, egy igen jeles beszédre, melyet a régi pozsonyi országgyűlések valamelyikén általunk igen t. Deák Ferencz ur mondott. Megvallom, nem emlékszem a beszéd tartalmára, hanem azt tudom, hogy ezen beszédnek refrainje ez volt, urat könnyen cserél a nép, de jobb sorsot nem. Azt hiszem, t. ház, hogy ha mi iparkodunk mindenekelőtt Magyarországban a népet jobb sorsba helyezni, ugy, hogy ismerje és birja a szabadságot, s egyszersmind érezze magát könynyitve terheiben: kétségkívül hü polgárokat fogunk szerezni e hazának. Én legíőkép a kormány részéről igen fonáknak tartom ezen nemzetiségi aggálynak gyakori megpenditését. Öt esztendeje annak már, hogy a jelenlegi kormány uralkodik; mert noha igen becses szemétéiben történt is változás, de a systemában nem, s még ezen parlamentnek soha sem volt annyi ereje, hogy egy minisztert képes lett volna megbuktatni, vagy mást ültetni helyébe : tehát ugyanazon minisztérium a jelenlegi, mely kezdetben létezett. Kérdem : a minisztérium 5 évi működése alatt nem volt képes egyátalában, eloszlatni ezen veszélyeket? vajon bebizonyitotta-e ez által kormányra való ügyességét és képességét ? r En azt hiszem t. ház, ez oly kerdes, hogy mi okvetlenül követelhetjük a minisztériumtól azt, hogy azzal mutassa ki kormányra való ügyességét és képességét: miszerint szüntesse meg ezen rémképet, hogy ne legyen minduntalan megakadályozva törvényhozási munkálkodásunk. (Helyeslés bal felől). Tóth Vilmos belügyminiszter: Ezek szép szavak. Vukovics Sebő: Szavak az eszméknek kifejezésére szolgálnak és minden tiszta és józan eszmének jól felfogott fogalomból kell támadnia. En, t. ház, egj más veszélyt keresek a dologban. Megvallom, bár miképen kárhoztassam is azon különböző politikai, nem eléggé hazafias nézeteket, melyek az u. n. nemzetiségi zászlók alatt hirdettetnek: én a fő veszélyt a magyar nemzetiségre nézve nem ebben keresem. Ha visszatekintek ezen nemzetnek történetére, azt látom, hogy a magyar nemzet egész Európa előtt oly nemzetnek volt elismerve, mely a maga függetlensége, a maga szabadsága, a maga eredeti nemzetiségéért képes volt mindent feláldozni, és azért birt vonzerővel a magyar név külföldön. Jól tudjuk, hogy ennekelőtte mindenki, ki ezen hazában letelepedett, minél előbb iparkodott a magyar nemzet testébe beolvadni. De kérdem én a t. házat és különösen az uralkodó többséget : vajon, ha mi kivetkőzünk nemzeti önérzetünkből, ha elhagyjuk minden hagyományos jogainkat, ha az imitatiók terére lépünk, lehetetlen, hogy nemzetünk vonzó ereje el ne enyésszék, ha minél inkább igyekszünk az amalgamatiót előmozdítani az ausztriai általunk különben igen t. népekkel : vajon nem fogyasztjuk-e saját nemzetiségünket ez által, ós nem semmisítjük-e meg e vonzerőt? Sokszor hallottuk és olvastuk azon panaszt, hogy Pestvárosában a magyarosodás nagyon csökken ? t ellenben a németesedés igen halad s terjed. Es minek tulajdonítsuk ezt? ezt nem lehet sem szerb, sem oláh, sem tót nemzetiségű agitatiónak tulajdonítani ; hanem tulajdonítani kell annak, hogy most mindenről megfeledkezünk, a mi valaha nemzeti szent ereklyének volt tekintve; sőt magának a nemzetnek, ezen országnak szent nevét is készek vagyunk feláldozni, és Magyarország helyett nem reste'jük ezen hazát Osztrák-Magyar birodalomnak nevezni, elfeledvén azt, hogy ezen országnak más subdivisiója nem lehet, mint Tiszán inneni, Tiszán túli, vagy Dunán inneni, Dunán túli kerület; mi pedig Cis- és Translajtániáról beszélünk. Ha igy vetkőzünk ki minden nemzeti önérzetünkből, csuda-e, ha elvesztjük a vonzerőt; csodálkozhatunk-e azon, ha az idegen, a ki Pesten letelepül, a helyett hogy két processuson menne keresztül, a helyett, hogy előbb osztrák-magyar lenue : egyszerre osztrák lesz, mert tudja, hogy különben is mint osztrák Magyarországhoz fog számíttatni. T. ház! Kénytelen vagyok némely csekély észrevételt tenni azon igen jeles beszédre is, melyet tegnap általam igen t. barátom Ghyczy Kálmán mondott. En nem titkolom, hogy ezt fájdalommal teszem, mert őszintén megvallom, hogy ezen házban senki nincs, a kit én oly örömmel, oly készséggel követnék, mint őt, nemcsak régi együttműködésünk emlékénél fogva, hanem általa a szabadság ügyének ezen és a múlt országgyűlés alatt tett jeles és kitűnő szolgálatai elismeréséből is. (Éljenzés balról.) Maga az, hogy én ez alkalommal kénytelen vagyok némi gyenge megjegyzéseket tenni az ő beszédére : tanúsítja azt, hogy mily fontos kérdés az. melyet mi itt vitatunk. Ghyczy Kálmán t. barátom az első alkalommal, midőn az átalános tárgyalás alatt meg volt vitatva az átalános szavazatjog kérdése, ugy nyilatkozott, hogy elméletileg egyátalában nem ostromolja az átaiános szavazat elvét, sőt