Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.
Ülésnapok - 1869-474f
454. ©rsíágos ülés április 8. 1872 51 rombolni, hogy ezen elvtől fog lelkesítve lenni. Ennyit kívántam elmondani a tárgy elméleti részéről. Tekintsük már most annak gyakorlati oldalát. Árra nézve, mily befolyással lehet az átalános szavazati jog behozatala hazánkban a politikai és socialis életre : megfelelt már régen történetünk, megfeleltek a tények. Köztudomású dolog, t. ház, miszerint 1848. előtt alkotmányunk az átalános szavazatjogra volt alapítva. Akkor minden nemes szavazatjoggal birt, ha nem tudott is más vagyont felmutatni, mint egy pár bocskort, egy jó fütyköst, vagy egy hangos torkot. Tudjuk továbbá, miszerint nagy része a nemességnek, mely minden vallás és nemzetiségi különbség nélkül gyakorolta a nemzet e politikai hatalmát, nem birt semmi felsőbb kellékekkel ezen magasztos hivatásának betöltésére, és mégis annyi hazaszeretettel, s szabadságérzettel gyakorolta e nemesség politikai jogait,, hogy némely tekintetben ezen átalakult kor is büszkeséggel tekinthet vissza azon műveletlen és kiváltságos ugyan, de egyszersmind megtörhetlen támaszaira állami és nemzeti lételünknek s e százezrei a szűrös bocskoros hadnak vajon választott-e valaha bírákat, küldött-e követeket a diétákra, kik műveltségi szempontból nem feleltek volna meg az akkori idők igényeinek ? Es mi vezette őket a bírák és követek megválasztásánál ? Vezette őket mindenekelőtt a hazafiúi ösztön, a velők született józan ész, tiszteletük és bizalmuk jobbjaik iránt, a mely kellékek reménylem, sohasem fognak a magyar népből kihalni, míg az magyar fog maradni. Az imént idézett tényekből világosan kitűnik, miszerint az átalános szavazatjog évszázadokon keresztül gyakorlatilag jónak bizonyulván be hazánkban, annak kiterjesztése minden becsületes honpolgárra csakis politikai következetesség és szükségesség, és annál kevésbbé ártalmas, miután a különbség az akkori választók I nagy része és az azok közt, kiket mi jelenleg | szavazati joggal felruházni kívánunk, sem a ! vagyon-viszonyban, sem az értelmiségi fokban nem rejlik, hanem egyedül a nemesi levélben, mely amazoknak oly fontos és kizárólagos befolyást biztosított az ország ügyeire. Ha tehát, t. ház, nem veszszük is figyelembe a természeti jogot; de tekintve a haladó kor művelő hatását, még azon osztályára is nemzetünknek, mely eddigelé ki volt zárva az alkotmányos jogok élvezetéből: én t. ház azt hiszem, hogy ezen osztály is kiérdemelte már magának a politikai nemeslevelet, hogy ezen osztály sem áll, ha nem is magasabb, desemmi esetre alantabb fokán a műveltségnek, mint állottak azon régi kortesek, kik nem egyszer oly vihart idéztek elő a megyei gyűléseken, de a kiknek daczos függetlenségi szelleme legyőzheti en védfalául szolgált alkotmányunk frigyládájának. Egyébiránt t. ház, a gyakorlati élet gyakran halomra dönti az elméletnek legszebb érveit és tételeit. Míg egyrészről azt látjuk, hogy a nagy tömeg higgadtan és józanon gyakorolja politikai hatalmát, más részről azt tapasztaljuk, miszerint a politikai érettség legmagasabb fokán állók a legnagyobb hibákat, legkárosabb botlásokat követik el. (Halljuk ! a szélső bal oldalon.) Miután több képviselőtársam a Francziaországban létező átalános szavazatra hivatkozott, mint az ottani kényszer uralom egyik hatalmas emeltyűjére: legyen szabad nekem épenennek ellentétéből, a censusból, azon tulajdon okozatot bebizonyítani. A Parisba visszatért Bourbon uralom alatt 1815 — 30-ban a franczia képviselők igen magas census mellett választattak meg, ugyanynyira, hogy lehet mondani, miszerint akkor az alsóházban Francziaország intelligentiája volt képviselve, és mégis mit tett azon intelligentia ? Azt tette, a mit. ha helyöket egyszerű, tanulatlan polgárok foglalták volna el: józan eszökkel bizonyára nem tettek volna. Egyik politikai bűnt a másik után követtekel, mig végre 1830.évben júliusi napokban beleegyezvén a hírhedt három királyi rendelet kibocsátásába, mely a nép szabadságának utolsó foszlányait is meg akarta semmisíteni, s mely három rendelet három tüzaknává vált, mely felrobbanván, a trónt légberöpité, a fejedelmet pedig földönfutóvá tette. A reá következett orleansi uralom alatt hasonló tényezők, hasonló eseményeket és hasonló forradalmat idéztek elő, ismét leromboltatott egy trón, ismét földönfutóvá lett egy fejedelem. Nem szenved kétséget, hogy itt a nép alsóbb osztálya tökéletesen ki levén zárva minden alkotmányos befolyásból, a felelősség terhe egészen az úgynevezett értelmiség vállára nehezült. Ebből pedig a tanulság az, hogy minden politikai cselekménynél, minden törvényalkotásnál egyik r főtekintet a nép jelleme, a nemzet geniusa. Es igen helytelenül tesznek azok, kik valahányszor jogkiterjesztésről van szó lefelé : mindig azon elcsépelt sophismát használják, hogy a néo még nem érett egyik vagy másik jog gyakorlatára, egyik vagy másik kormányforma élvezetére. Adjuk meg csak az átalános szavazatjogot a népnek és tapasztalni fogjuk, hogy a legegyügyübb rusznyák vagy oláh nagyobb hazafiúi ösztönnel és diseretióval fogja az ő szavazati jogát gyakorolni, mint gyakorolták azon világhírű államférfiak, mint Polignac, Gu ; ?nt, Metter7*
