Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.
Ülésnapok - 1869-474f
52 474. országos ülés április :'.. 1873 uich és mások, kik forradalmakat idéztek elő ós trónusokat romboltak le. (Igás! Igaz thai felől.) De már most menjünk tovább. Egyik képviselőtársam azt mondotta, hogy az átalános szavazatjog nyomán igen sok kis nagyságok vagyis paroehiáÜ3 fontosságú egyének jutnának be az országgyűlésbe. Noha ezen állítás alaptalanságát 1848. előtti viszonyaink eléggé megezáfolták: annyit mégis megjegyzek, hogy magas census és csekély számú választók mellett csak annyi politikai törpeség juthat a törvényhozói terembe, mintha a választókerületekben egy pár ezerrel megszaporítjuk a választók számát, mert az nem annyira a választók hibája, mint inkább a nemzeté, mely nem képes elég számú szakértő ós kitűnő férfiakat a politikai küzdtérre kiállítani. Egy másik képviselőtársam azt monda, hogy az átalános szavazati jog természetes következménye hazánkban a köztársaság lesz. Anélkül, hogy én ezúttal egyik vagy másik államformának előnyét vagy hátrányát kívánnám itt vitatni, legyen szabad megjegyeznem annyit, hogy a magyar, legyen az főúr, vagy napszámos : eddig ismeretes volt loyalitásáról és ragaszkodásáról a trón iránt, és ha valaha a nemzetnek ezen jellemző tulajdonai csorbulást szenvednének, vagy végkép eltűnnének: azt csakis a trón azon tanácsadóinak lehetne tulajdonítani, akik mit sem törődve Oxenstierna bölcs mondatával : Quam parva sapientia regitur mundus, — a nép érdekeit annyira elhanyagolnák, jogait anynyira lábbal tapodnák, egy szóval oly törvénytelen tetteket követnének el, hogy ez által a legtürelmesebb és legloyalisabb polgárt is ellenszegülésre, és a monarchicus intézmények iránti ellenszenvre késztetnék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az ilyen tények idézik elő a népben a köztársaság utáni vágyakat, nem pedig az átalános szavazat, (Helyeslés a szélső baloldalon) mely ugy hiszem, hogy azon polgárokat, kik az alkotmány sánczaiba bejutnak: inkább hála érzettel, mint forradalmi csiklanddal töltik el. (ügy van! a szélső baloldalon.) Ezen képviselőtársam még attól is tart, hogy az átalános szavazat megadása által a nemzetiségi bonyodalmak még inkább fokozódnának. Ha ezen t. barátom minden előítélet nélkül megítélné a helyzetet: azt találná, amit én, és el fogná ismerni, hogy tulajdonkép mi idézi elő a nemzetiségi kérdést 1867. óta. Ez nem egyéb, mint a kormánynak méltánytalan eljárása a nemzetiségek iránt, melynek keserű gyümölcseit már is észlelni kezdjük magában Horvátországban. A nemzetiségeknek sincs más panaszuk, mint hogy ők is mélyen erezik hiányát független állami lételünknek, érzik hiányát a szabad helybeli önkormányzatnak, mely őket képessé tenné szükségeik szerint intézni belügyeiket, fejleszteni nyelvöket és irodalmukat és föntartani ősi szokásaikat, melyek primitív fajoknál mindig nagyobb varázszsal bírnak a kedélyre, mint ott, hol tágasabb világnézet kezd lábra kapni. Én azt hiszem, t. ház, hogy a szabadságot minden nyelven lehet dicsőíteni, a honszeretetnek minden tűzhely körül, minden szívben lehet oltárt emelni, anélkül, hogy az által a közös haza vagy más ajkú polgárok érdekei legkevésbbé is megcsonkíttatnának. A nemzetiségi kérdésre nézve nekem egészen más tapasztalásaim vannak. Az én választókerületemben is, mely egészen a Dráváig kiterjed, vannak különféle ajkú polgárok u. m. magyarok, bosnyákok, németek és horvátok, de a kiket a közös hon- és szabadságszeretet testvérekké olvasztott össze. A többi közt van hat helység, a Dráva mentében, a hol aligha akad az ember másra, mint horvátra. A lakosság a műveltség és jóllétnek alacsony fokán áll ugyan; de a természet megáldotta őket sok józan észszel, melynek nem régiben igen nevezetes próbáját adták, A tényállás a következő: (Halljuk!) Horváth Mihály püspök és képviselő kineveztetvén dráva-szt.-mártoni apátnak, mely helység az én kerületemben fekszik : a lakosság általam folyamodott az uj apáthoz, hogy hagyná meg náluk az apátsági vagyon kezelését azon különbséggel, hogy a biró helyett, kit csalással vádolt a nép, egy a nép által választott bizottságra bizza a bérlet kezelését. Horváth püspök csakugyan le is ment az apátsági vagyon megtekintésére. Nem követte ugyan e tekintetben azon hires pécsi püspök Radonay példáját, ki a mohácsi vész után mitsein gondolva a püspöki vagyonnal és annak jövedelmével, parasztruhát öltött és elment a nép közzé, hogy azt buzdítsa, oktassa, vigasztalja, hogy megoszszon velők bánatot és örömet, munkát és kenyeret, és a kiről mai napság is egy kegyeletes és vallásos szójárás kering a nép száján: „0 Deus Adonai, da plures Radonay." Oh Adonai isten, adj nekünk töbo Radonayt. Ezen történelmi adomát egyébiránt a t. elnök ur szívességének köszönhetem. Mint mondám, Horváth püspök betekintett Dráva-Szt.-Mártonba, hogy meggyőződjék az apátság vagyonának, állapotáról és hogy az igazat megmondjam, egy kis korteskedést űzzön a kormánypárt nevében. (Halljuk! Halljuk! a szélső bal oldalon.) A nép őt mint főpapot, nagy tisztelettel fogadta; azonban elámult, midőn meghallotta a föltételt, mely mellett az uj apát hajlandó volt kívánságuknak eleget tenni.
