Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-474

•74. országos ülés április 3. 1872. 43 magukat nemzetiségi képviselőknek tartják, valami rettenetes sérelmet éreznek — legalább állítják,— hogy a magyar nemzet őket elnyomja. Pedig hogy ha hazánk múltjába visszatekintünk, látni fogjuk, hogy akkor sem tétetett semmi különbség a magyar és nem magyar közt, mert a nemes levél kivétel nélkül osztatott, hiszen egész oláh falvak vannak nemes emberek, a jelenkor pedig még kevesebb különbséget mutat annyira, hogy a ki a nemesi diplomát megkapta, akármiféle nyelvű lett légyen, az tüstént magyar polgár lett, és eszébe sem jutott azt mondani, hogy én nem vagyok magyar, sőt a horvát nemes is azt mondta: ego sum croato Hungarus, és dicsőségének tartotta, magát magyarnak nevezni

% És most mit tesznek ? Hiszen Román képviselő ur maga is elárulta, hogy mi az ő hajuk. Az, hogy szeretnék Magyarországot feldarabolni, és azután, a n int Ghyczy Kálmán t. képviselőtársam mondta: legfölebb bizonyos ideig szövetséget ajánlani nekünk magyaroknak, hanem majd aztán tudnák ők, hol keressék maguknak a szövetségeseket. Ez aggaszt engem is; de azért az átalános szavazatjog ezen kérdésben legkisebb különbséget sem tesz. Mert ha az átalános szavazatjognál Madarász t. képviselő ur azt mondaná, hogy megadom a választói jogot minden magyar embernek; de az oláhnak nem adom: akkor igaza volna. De hiszen Madarász képviselő ur mindegyiknek egyformán megadja. És ha van Erdélynek sérelme, én ugy hiszem, hogy ép agy. mint Magyarország bevárja az időt, mig a választási törvény reformáltatik : Erdély is várhat addig. Keresett ürügyek és okok ezek, mert az igazi hazafi előtt, nem a magyar ajkú polgárt értem : nincs nemzetiségi kérdés. Az csak a légből van merítve, azért, hogy panaszt emelhessenek, ugy mint hajdan megindítottuk a királyi tábla előtt a juris pert, elmondottuk sérelmeinket, és utoljára az actió mégis condeseendálta* tott. (Derültség.) Ok is mindent felhoznak, hogy elhitessék, hogy sérelmeik vannak. Elmondotta már Ghyczy képviselő ur, hogy mikor a dicső 1848-iki törvények megalkottattak, Horvátország és Erdélyben is megszüntetett az urbériség, ép ugy mint Magyarországon, és a választási jogot is megkapták. Ok azonban azt mondották: „Nekünk nem kell a jó törvény, majd később ád nekünk — majd kimondtam — a német — ennél jobbat. így áll a dolog. Még azokat is lehet mentegetni — a mint Helfy képviselő ur mentegette — a kik azt mondják, hogy az átalános szavazatjogot a nemzetiségre való tekintetből nem lehet megtagadni]; ámbár szerintem, ha különbséget tennénk a nemzetiségek közt: az más volna; de ha azt mondjuk, hogy mindnyájan egy hajóban vagyunk, evezzünk együtt ha tudunk, ha pedig nem tudunk, akkor sülyedjünk el együtt. Most még, t. ház, egy idézetet leszek bátor felolvasni s ugy hiszem, hogy Madarász képviselő ur örülni fog idézetem elejének ; de majd a hátuljának nem fog örülui. (Derültség.) Strouve Gusztáv mondja a kővetkezőt : „A demoeratiának alapeszméje abban öszpontosul, hogy az összes nép akarata szerint kell az állam ügyeit intézni, és hogy minden egyes polgárnak joga van szavazatával ezen egyetemleges akarat nyilvánulásához járulni. — Ez a jó! — Ne hozza fel az elien senki, hogy a szabad északamerikai államokban a szerecseneknek polgári jogaik nincsenek. Mert ez igen bölcs törvény, a mennyiben azoknál hiányzik azon erkölcsi erő és miveltségi fokozat, mely a demoeratiának előfeltétele." Madarász József (közbeszól:) Elkésett, mert most már szabadok. Halász Boldizsár : Igenis, de mikor ez íratott: akkor még ugy volt. Megengedem, hogy bizonyos évek múlva Magyarország is oda fog jutni, hogy nemcsak a férfiak, de a nők és talán még a 15 éves gyermekek is megkapják a választói jogot; (Derültség) hanem most ez még korai. Egyébiránt köszönettel tartozom a t. háznak azon béketüréseért, meiylyel engem meghalgatni méltóztatott. {Halljuk \) Azt gondolom, hogy utoljára is, mikor már az ember megunta a beszédet, önmagától függ elhatározni. — hogy „Claudite jam rivos pueri sat prata biberunt" (Pálljuk.: Ha az órára néztem volna, bizonyossan még l

U óráig beszéltem volna, mert tudom, hogy a t. elnök ur nem íogja kívánni, hogy egy oly szónok kérdje el beszédjét, a ki hosszasan szólana. Én Csernatony t. képviselő ur azon igen egyszerű indítványát pártolom, a melyben csak annyi van, hogy A „képviselő választásra nézve a következők rendeltetnek." S most engedje meg a t. képviselőház, hogy még néhány megjegyzést tegyek. Midőn az ünnepek után visszajöttem, én azt reméltem, hogy az igen t. belügyminiszter ur fogja azt mondani; a mit én mondok. Én ezt a t. miniszterelnök urnák legutolsó, ámbár eléggé szigorú ós minket megleczkéztető beszédéből következtettem, melyben reményt nyújtott, hogy talán majd kibékülünk, és tárgyaljuk azon törvényjavaslatokat, melyeket a háznak ugy egyik, mint másik oldala hasznosoknak tart. Azt hittem, hogy a belügyminiszter ur azt fogja mondani, hogy ne vitatkozzunk — urak — a bevezetés kérdése fölött; akárminő a bevezetés: majd megmutatom én, hogy a tartalom minő jó