Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-474

22 *<4. országos ülés április 3 IS72. véve az. erdélyi sajátlagos viszonyokat, azokra nézve is tüzetes jelentését terjeszsze be, mit nem is tehetett máskép, miután az 1848-iki törvények mind a magyarországi, mind az erdélyi törvényczikkek hasonló értelemben szólnak. Azonkivül ezen intézkedés a törvénybe ütközőnek tűnik föl, mi sem a képviselőház felhatalmazását sem pedig azon indokokat, melyeknél fogva a cancellaria az absolut intézkedést továbbra is iöntartani szükségesnek látta: legkevésbbé sem indokolja, mire mutat már azon körülmény is, hogy legújabb időben több földbirtokosnak fellépése következtében a visszafizetés iránti rendeletek hir szerint felfüggesztettek; de érdemleges intézkedések ezen kárpótlásra nézve mindeddig függőben tartatnak, ez t. ház az első ágát képezi előterjesztendő interpellatiomnak. Másik ága az u. n. tizedkárpótlások. A tizedkárpótlásokra nézve egy megkülönböztetést kell előrebocsátanom. Voltak Erdélyben úrbéri földek és haszonbéres szerződések. Erre nézve különböző az eljárás. Az úrbéres szerződések voltak azok, midőn a földesurak a fiseusnak a dézsma egy tizedrészét haszonbérbe fizették, mig a többire nézve saját rendelkezése pótolta. Ezen haszonbéresek földjei megváltattak szintén az 1848-ban kifejezett elvnél fogva, a földesurakra a testületekre, az egyházi személyekre és a fiscusra nézve egyenlő mértékben ki volt mondva, vagyis, hogy a megváltás egyenlő szabályok szerint fog történni, valamint ki volt mondva, hogy 1848 Julius 1-től fogva a kárpótlások a földesurak teljes kártalanítása végett államsegély útján eszközöltessenek. E részben szintén ez alkotmányos törvényhozás nem intézkedhetvén, 1858ban jelent meg egy czászári királyi nyilt parancs az erdélyi tized kárpótlások szabályozása iránt. Ezen nyilt parancs első része a földesurakat minden indokolás nélkül azon béres tized iránti kárpótlási joguktól megfosztja; mig elltenben a fiscust, az egyházakat és papi személyeket annak élvezetéről biztosítja. Ennek következtében a fiscus, az egyházak és a papok nemcsak hogy megkapták a haszonbéres tized teljes kárpótlását, hanem azon felül, miután az évi tizedjövedelemből reájok nézve csak egy hatod volt leütendő; a földesurakra nézve pedig egy harmad: ez által kétségtelen, hogy a nyilt parancs a földesurakra nézve sokkal mostohább s megszoritóbb intézkedés, mint a fiscusra és a papságra nézve. De a mi a legnagyobb jogsérelmet képezi, a nyilt parancs a földesuraknak az úrbéri tizedek kamatait 1858-tól rendelte számíttatni, magukat a kárpótlásokat pedig 1848-tól; mig ellenben, a fiscus és az egyházak részére mindezeket a kamatokkal együtt, 1848. Julius l-jétől, anélkül, hogy ezen kölőnbségre nézve a fönálíó szabályokban és a nyilfcparancsban legkisebb indokolás benue található. Miután ezen kérdésben ily anomáliák keletkeztek, és miután az erdélyi részekben a fiscus és az egyházak teljes kárpótlást nyertek, a füldesurak szintén kénytelen voltak fellépni a kormány irányában. Ugyanazon alkalommal a főkormányszéktől egyidejűleg azon vélemény terjesztetett fel, hogy a pátens még nem lévén életbe léptetve, intézkedjék a minisztérium, hogy a földesuraknak részint hazai törvényeinkben alapuló, részint a folytonos gyakorlat által szentesitett szokásból folyó javadalmazása, az osztó — isazsáe szerint kezeltessék. Es mi történt? A minisztérium jónak látta 1869-ben akként dönteni el a kérdést, hogy miután az 1858-iki pátens illető paragraphusai semmi magyarázatot nem igényelnek: nincs szükség más megoldásra, és ennélfogva azon pátensnek ide vonatkozó szabályait szintén sértetlenül feltartatni rendeli, és ugy intézkedett, hogy a szerint történjenek továbbra is a tized kárpótlási eljárások Erdélyben. Minthogy pedig ezen pátens is azok körébe tartozik, a melyek még alkotmányos törvényhozás utján törvény erejűeknek és alkotmányos, joghatálylyal bíróknak nem tekinthetők: e részben szintén a minisztérium törvényszabta alkotmányos kötelezettségének mellőzésével vádolható, a mennyiben legelső teendője lett volna az, hogy ezen pátenseknek bárha ideiglenes, alkotmányos hatályát egy törvényczikkben kimondja, úgyszintén a szükséges magyarázatokat, még pedig a hazai törvényekre, és az itt Magyarországon is fönálló törvényekre tekintettel, melyek ugyanazon alapból indulnak ki, az erdélyi kárpótlásra nézve egyaránt szabályozza. Minthogy pedig ezen kérdés szintén égető kérdés az erdélyi föld birtokosokra nézve, akik birtokviszonyaikat és anyagi érdekeiket mindaddig teljesen nem úgy rendezhetik, mint azt az ottani túlságos adózási rendszer, különösen pedig az 1848 — 1849-iki idők alatt szenvedett károsodások után berendezendő gazdasági viszonyaik igénylik : eljöttnek látom az időt, hogy a minisztériumot, mely több idő óta magán kéréseim és sürgetéseim daczára ez ügyben semmi lépést nem tesz, itt a törvényhozó testületben interpelláljam, s ezen ügynek mielőbb törvényszabta kedvező megoldására fölhivjam, e tekintetben a következő interpellatiót intézvén hozzá: Interpellatió a bel- és pénzügyminiszterhez! Miután az erdélyi részekben a kolozsvári IV.. V. és VI. törvényczikk által az urbériségeken addig feküdt uri szolgálat, dézsma és pénzbeli fizetések eltöröltettek, és a kárpótlás biztosítására a kincstári és országos egyéb jövedelmek jelesen a sóaknák köttettek le, s mindezek