Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-484

484. országos ülés vagy egyéb megfelelő értékpapír neki kézbesít tetik. Ekkor a bírói letétdijak az eddig voltaknál is kisebbre fognak méretni s beszedetni, a gyümölcsöztetás is meglesz, a kincstár sem fog veszteséget szenvedni és a felek érdeke is biztosítva lesz. A hol a felek ezt nem teszik, ott azon kényszerhelyzetben leszek a pénzt vagy gyümölcsözetlenül hagyni, vagy pedig a kincstárba bevonni a magam felelősségére egy általam ismert intézet segítségével gyümölcsöztetni, mint pénztári fölösleget. Erre is kész vagyok részint a felek, részint a közforgalom érdekéből ; de már akkor ki kell kötnöm, hogy azokat bevonva, az általam ismert intézetek segítségével fogom gyümölcsöztetni, hogy a felelősséget erről elvállalhassam. S e tekintetben mindent összevetve a letéti dijaknak megfizetése után 4 százalék mit kilátásba merek helyezni. Ez, azt gondolom, a nagy közönségnek ép ugy, mint a vidékeken levő pénzintézeteknek megnyugtatására szolgálhat. (Helyeslés jobb felől.) Muzslay Sándor: A miniszter ur ezen nyilatkozatát, mint ideiglenes intézkedést, helyesnek találom; s azon reményemet fejezem ki, hogy a jövő országgyűlés az 1868: XXVIII. törvényczikk azon rendeletét akként fogja megváltoztatni : hogy a felekre nézve káros ne legyen s a nemzetgazdasági tekinteteknek is megfeleljen. Elnök: Tudomásul veszi a ház? (Tudomásul vesszük!) Tudomásul vétetik. Kerkapoly Károly pénzügyminiszter: Még egy más interpellatio van itt, mely szintén esetleg tág köröket, talán egész Horvát társországot érdekli, mely Miletics Szvetozár képviselő ur által még márczius 22-én 1870-ben intéztetett a minisztériumhoz s megujittatott 1871 Deczember 9-én. Vonatkozik a Horvátországban levő tarifa és limitó- sónak kérdésére, mely a napi hírlapi irodalomban annak idejében meglehetős nagy érdekeltséget keltett fel és vitát idézett elő. Az interpellationak igen hosszasan menő introductióját mellőzöm, csak a kérdő pontokat leszek bátor fölolvasni és a választ azokra rögtön megadni. Az első pont igy szól: 1. Tudja-e a m. kir. pénzügyminiszter ur, hogy a limitó - só szállitása, és illetőleg eladása a szávántuli zágrábi vármegyére és Earlováez sz. kir. városra nézve 1869-ik évig nyilvános árverésen és azon feltétel alatt adatott bérbe, hogy a vállalkozó minden illető kerületbeű só raktárt tartozzék tartani, és hogy 1870-ben ugyanezen bérlő s az illető, nevezetesen pedig Earlováez sz. kir. város képviseletének megkérdezése nélkül Guthard Náthánnak árverés nélkül, HÉPV. H. NAPLÓ 18f-| XSIT. április 15. 1872. Ig2 kéz alatt és Earlováez sz. kir. város tiltakozása ellenére is, és pedig átlagosan nagyobb árért és feltétel nélkül hogy minden kerületben raktárt tartson adatott légyen, minek folytán a lakosság legalább 10,000 írttal évenkint a nagyobb fáradság és utón kivül meg van károsítva, a vállalkozó pedig évi 10,000 frt igazságtalan jövedelmet huz? és ha tudja, mi által igazolja miniszter ur az ilyen, a lakosság jogával és hasznával ellenkező eljárást ? ha nem tudja, szándékozik-e nyomozást elrendelni és a vétkeseket feletre vonni ? Igenis tudom, hogy a limitó-só 1869. elejéig nyilvános árverés utján szokott bérbe adatni és pedig annak, ki a megjelölt eladási helyeken a legolcsóbb áron kész a lakosság részére árulni. Miután az mit a kincstárnak kellett kapni, meg volt határozva, tulajdonkép az árlejtés tárgya az volt, hogy a szállítási és eladási monopóliumot az kapja, a ki kevesebbet kivan a maga részére. Azt is tudom, hogy 1869 óta ily árlejtés nem tartatott és kéz alatt adatott mindig ki bérbe a limitó só árulása. Azért teszek különbséget a limitó és tarifa só közt, mert tudtommal a tarifa só a kincstári raktárban, vagy a vállalkozó által állítandó raktárban nem áruitatott és egészen a magán kereskedelemnek volt azelőtt fenntartva, de a limitó sóval ugy áll a dolog, mint azt az interpelláló ur előadta. Mi oka ós mivel tudja igazolni a pénzügyminiszter ur ezen eljárását, kérdi továbbá a képviselő ur. Mielőtt felelnék, el kell némely dolgokat mondanom. Jelesen ki kell emelnem, hogy az 1869 előtti időkben Horvátországban egymáshoz közel fekvő helyeken a legkülönbözőbb sóárak divtak. Ezen legkülönbözőbb sóáraknak következése az volt, hogy az egyik a másik rayonjára szállította át és ez által a legnagyob csempészkedéseknek lett ut nyitva. Például a kereskedelmi vagy az úgynevezett tarifa só ára Kapo'dIstriában 7 forint 78 kr., Horváthországban a Száván tul 4 frt 32 kron adatott el, tehát jelentékenyen olcsóbban; Horvátország részére ugyanazon limitó só 3 ftt 25 kr., s tul törökországi részekben még sokkal olcsóbban adatott a Plesch-féle kiviteli só. Már pedig semmi sem volt a világon könynyebb, mint hogy azon só, melyet a limitó sóra jogosult polgárok Horvátországban igénybe nem vettek, vagy a melyre vonatkozó assignatiók, szorultság idejében tőlök összevásároltattak, s azon sóval, mely 4 frt 30 krajezáron adatott a kincstár által, igen nevezetes csempészkedések és visszaélések űzettek az ország azon részein, melyen 7 frt 40 kr. volt a sónak ára, viszont