Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-484

484. országos ülés vagy egyéb megfelelő értékpapír neki kézbesít ­tetik. Ekkor a bírói letétdijak az eddig voltak­nál is kisebbre fognak méretni s beszedetni, a gyümölcsöztetás is meglesz, a kincstár sem fog veszteséget szenvedni és a felek érdeke is bizto­sítva lesz. A hol a felek ezt nem teszik, ott azon kényszerhelyzetben leszek a pénzt vagy gyümölcsözetlenül hagyni, vagy pedig a kincs­tárba bevonni a magam felelősségére egy álta­lam ismert intézet segítségével gyümölcsöztetni, mint pénztári fölösleget. Erre is kész vagyok részint a felek, részint a közforgalom érdeké­ből ; de már akkor ki kell kötnöm, hogy azo­kat bevonva, az általam ismert intézetek segít­ségével fogom gyümölcsöztetni, hogy a felelős­séget erről elvállalhassam. S e tekintetben min­dent összevetve a letéti dijaknak megfizetése után 4 százalék mit kilátásba merek he­lyezni. Ez, azt gondolom, a nagy közönségnek ép ugy, mint a vidékeken levő pénzintézeteknek megnyugtatására szolgálhat. (Helyeslés jobb felől.) Muzslay Sándor: A miniszter ur ezen nyilatkozatát, mint ideiglenes intézkedést, helyes­nek találom; s azon reményemet fejezem ki, hogy a jövő országgyűlés az 1868: XXVIII. törvényczikk azon rendeletét akként fogja meg­változtatni : hogy a felekre nézve káros ne legyen s a nemzetgazdasági tekinteteknek is megfe­leljen. Elnök: Tudomásul veszi a ház? (Tudo­másul vesszük!) Tudomásul vétetik. Kerkapoly Károly pénzügymi­niszter: Még egy más interpellatio van itt, mely szintén esetleg tág köröket, talán egész Horvát társországot érdekli, mely Miletics Szve­tozár képviselő ur által még márczius 22-én 1870-ben intéztetett a minisztériumhoz s meg­ujittatott 1871 Deczember 9-én. Vonatkozik a Horvátországban levő tarifa és limitó- sónak kérdésére, mely a napi hírlapi irodalomban annak idejében meglehetős nagy érdekeltséget keltett fel és vitát idézett elő. Az interpellationak igen hosszasan menő introduc­tióját mellőzöm, csak a kérdő pontokat leszek bátor fölolvasni és a választ azokra rögtön meg­adni. Az első pont igy szól: 1. Tudja-e a m. kir. pénzügyminiszter ur, hogy a limitó - só szállitása, és illetőleg eladása a szávántuli zágrábi vármegyére és Earlováez sz. kir. városra nézve 1869-ik évig nyilvános árverésen és azon feltétel alatt adatott bérbe, hogy a vállalkozó minden illető kerületbeű só raktárt tartozzék tartani, és hogy 1870-ben ugyanezen bérlő s az illető, nevezetesen pedig Earlováez sz. kir. város képviseletének megkér­dezése nélkül Guthard Náthánnak árverés nélkül, HÉPV. H. NAPLÓ 18f-| XSIT. április 15. 1872. Ig2 kéz alatt és Earlováez sz. kir. város tiltakozása ellenére is, és pedig átlagosan nagyobb árért és feltétel nélkül hogy minden kerületben raktárt tartson adatott légyen, minek folytán a lakosság legalább 10,000 írttal évenkint a nagyobb fá­radság és utón kivül meg van károsítva, a vál­lalkozó pedig évi 10,000 frt igazságtalan jöve­delmet huz? és ha tudja, mi által igazolja mi­niszter ur az ilyen, a lakosság jogával és hasz­nával ellenkező eljárást ? ha nem tudja, szándé­kozik-e nyomozást elrendelni és a vétkeseket feletre vonni ? Igenis tudom, hogy a limitó-só 1869. elejéig nyilvános árverés utján szokott bérbe adatni és pedig annak, ki a megjelölt eladási helyeken a legolcsóbb áron kész a lakosság részére árulni. Miután az mit a kincstárnak kellett kapni, meg volt határozva, tulajdonkép az árlejtés tár­gya az volt, hogy a szállítási és eladási mono­póliumot az kapja, a ki kevesebbet kivan a maga részére. Azt is tudom, hogy 1869 óta ily árlejtés nem tartatott és kéz alatt adatott min­dig ki bérbe a limitó só árulása. Azért teszek különbséget a limitó és tarifa só közt, mert tudtommal a tarifa só a kincstári raktárban, vagy a vállalkozó által állítandó rak­tárban nem áruitatott és egészen a magán ke­reskedelemnek volt azelőtt fenntartva, de a li­mitó sóval ugy áll a dolog, mint azt az inter­pelláló ur előadta. Mi oka ós mivel tudja igazolni a pénzügy­miniszter ur ezen eljárását, kérdi továbbá a képviselő ur. Mielőtt felelnék, el kell némely dolgokat mondanom. Jelesen ki kell emelnem, hogy az 1869 előtti időkben Horvátországban egymáshoz közel fekvő helyeken a legkülönbözőbb sóárak divtak. Ezen legkülönbözőbb sóáraknak kö­vetkezése az volt, hogy az egyik a másik rayon­jára szállította át és ez által a legnagyob csem­pészkedéseknek lett ut nyitva. Például a keres­kedelmi vagy az úgynevezett tarifa só ára Kapo'd­Istriában 7 forint 78 kr., Horváthországban a Száván tul 4 frt 32 kron adatott el, tehát je­lentékenyen olcsóbban; Horvátország részére ugyanazon limitó só 3 ftt 25 kr., s tul török­országi részekben még sokkal olcsóbban adatott a Plesch-féle kiviteli só. Már pedig semmi sem volt a világon köny­nyebb, mint hogy azon só, melyet a limitó sóra jogosult polgárok Horvátországban igénybe nem vettek, vagy a melyre vonatkozó assignatiók, szorultság idejében tőlök összevásároltattak, s azon sóval, mely 4 frt 30 krajezáron adatott a kincstár által, igen nevezetes csempészkedések és visszaélések űzettek az ország azon részein, melyen 7 frt 40 kr. volt a sónak ára, viszont

Next

/
Thumbnails
Contents