Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-479

479. országos ii és bölcsen teszi a törvényhozás, midőn a nőket midőn a fegyenezet kizárja, mert különösen azok nők a család őrei, valamint az erkölcsnek, mely nélkül Róma ledől, s rabigájába görnyed. Azt hiszem tehát, hogy ezen állításával figyelembe venni kívánja az állam bölcsészet és átalában a státus tudományban elfogadott azon kizárási elveket, melyeknél fogva a szavazatból, — legyen az censuson vagy átalános szavazati jogon alapuló — az eddigi gyakorlat szerint kizáratnak először a nők és ki van mondva világszerte, hogy a nők nem tényezői a politikai életnek, mert ez a férfiak dolga. Igaz, hogy vannak némely tudósok és írók, kik az irodalom terén fejtegetik, hogy a nők is játszhassanak politikai szerepet és azok közt van Mill-Stuart, ki már hosszabb idő óta kimondotta, hogy a nők ép úgy jogositvák a szavazatra mint a férfiak, és az ez iránti indítványát az angol parlamentnek be is adta már, úgy hogy az ott nem sokára tárgyalás alá fog kerülni. De az még csak az elmélet terén van, igy és átalánosan elfogadott elv a gyakorlatban az, hogy a nők a politikában nincsenek részesítve. A második kizárási ok a kiskorúság. Már itt aztán nem tesz kőlönbséget, hogy a mint t. képviselőtársam ellenvetésképen felhozta : vajon a 20 éves férfi érje-e a nagy koruságot, mint az Schweiczban történik, vagy a 21 éves mint Amerikában Francziaországban és Angliában, vagy a 25 éves. mint Poroszországban és a német császárságban, mert ez minden országnak saját viszonyai és körülményei szerint határoztatik meg. E szerint tehát különbséget tenni nem lehet. A különböző kor minden országnak saját kezelése. Hanem annyi bizonyos, hogy oly nevetséges alapra fektetni a szavazatjogot, hogy még a gyermekek is és különösen a 15 éven alóliak szavazatjoggal ruháztassanak fel, azt hiszem, hogy senki, aki valaha a törvényhozásba befolyt és a törvényhozás működéséről komolyan gondolkozott: óhajtani nem fogja, mert mindenkiben bizonyos megállapodottság kivánatik, ha a törvényhozásban részt venni kivan. A harmadik a fegyenczek, tékozlóknak nyilvánítottak, a bukottak és állami jótéteményben részesülők kizárása, mert igaz ugyan, hogy a fegyenczeknek, bünhönezöknek is van érdekök, de kérem alásan, milyen eljárás volna az, ha a szavazás alkalmával az agitatiókhoz a börtönökből a fegyenczek is előhivatnának és őrök által kisértetnének a szavazáshoz. Az valósággal megfoghatlan lenne, és vagy a fegyenczeknek a büntetés alóli felszabadítására, vagy azok elszöktetésére vezetne. Azért helyesen intézkedik a magyar törvényhozás és helyesen s április 9. 1872. 291 indul ki Madarász József t. képviselőtársam indítványa is, midőn azokat az ott előszámlált fogságban vagy büntetés alatt állókat kizárja a szavazati jogból. Nem is abban fekszik, nem is abban áll tehát t. képviselőház az átalánosság, hogy absolute átalános legyen, hogy férfiak és nők egyiránt részt vegyenek benne; hanem átalánosnak neveztetik azért, mert semmiféle más kellékhez mint vagyon, jövedelem, pénz vagy hivatalhoz nem köttetik, csak egyedül magához a férfihoz, annak jelleméhez s igy az átalános szavazatjog szerint minden ember választó, ki bünfenyitő perben el nem marasztaltatott vagy vizsgálat alatt nem áll. T. ház, ugyanazon képviselőtársam hangsúlyozza, hogy a respublikái kormányformát sokkal jobban perhorrescalja, mint bármely más kormányformát s azután igy folytatja, hogy azt nem azért nem fogadja el, mert Európában sok királyság van, hanem azért nem fogadja el, mert nálunk nincsenek respublikái erkölcsök és e tekintetben ugy látszik Halász Boldizsár képviselőtársammal ért egyet, ki az erény eszméjét mint a respublika kellékét Montesquieuvel kívánta igazolni, oly Íróval, ki az emberiségnek nagy jótéteményt tett az által, hogy a hires „törvények szelleme" czimü müvével szerencséltette a világot; mert az által sok téveszmét irtott ki az emberek agyából. Valóigaz az is, hogy Montesquieu ezen hires munkájában ezen megkülönböztetést teszi: respublika, királyság, aristokratia és despotismus, és azt mondja továbbá, hogy a respublicanak kelléke az erény, az aristokratiának a mérséklés, a monarchiának a becsület, a despotismusnak pedig a félelem. És erre alapítja Halász Boldizsár t. képviselő társam a maga ellenvetését, midőn azt mondja, hogy respublicát nálunk nem lehetne behozni, mert nincsenek meg a respublicai erények. Azonban Montesquieunek ezen munkája már régen elavult, jóformán elavult még életében; mert az a hires Voltaire bírálata által minden izében szédszedetve megezáfoltatott. Hogy pedig helyes-e az általa felhozott theoria: erre nézve a következőt leszek bátor a képviselőház előtt felolvasni Voltaire bírálatából. Szakadatlanul arról beszél ön, hogy a monarchia becsületen, a republika pedig erényen alapul. En pedig önök szemébe bátran azt mondom, hogy van minden kormányok alatt erény és becsület. En mondom önnek, hogy az erénynek sem Athén, sem Róma, sem San-Marino, sem Ragusa vagy Velencze alapításával semmi köze sem volt. Állítsanak respublicát, midőn lehet, aztán őrködik a becsvágy, a hiúság, minden polgárnak önzése és minden