Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-479

479. országos ülés április 9. 1872. 183 gyakorlata nyújt. Minél többen érintkezünk a hazával, annál erősebb a haza. Midőn maroknyi népről van szó, milyen a magyar: az nézetem szerint, nagy és erős csak egy feltétel alatt lehet, ha minden tagja vá­lasztó, az összes választó nemzet politikailag művelt. És itt a helye a nemzetiségekről megemlé­keznem. A törvény soha sem zárta ki azokat Magyarországon, de nem elég a törvényczikke­ket: a társadalom sorompóit is tágítani kell. Hiában, bármit mondjunk, van köztünk és a nemzetiségek közt egy tarpeji szikla, mely szá­zadok óta áll fön köztünk, s ez az oka, hogy egymást meg nem halljuk, meg nem értjük. Le kell dönteni ezen sziklát. De mi dönti le? A jog, s ekkor meg fogjuk egymást érteni, meg fogjuk egymást hallani s nemcsak érdekeink, de szivünk is összehangzani fognak. Ebből látni, hogy én az átalános szavazati jog ellensége nem lehetek, mert ekkor azt mon­danám, hogy hazám nagyságát és erejét még tovább akarnám várni. (Helyeslés bal felől.) Ezt pedig közel óhajtom látni, akarom legalább lel­kemben. Itt meg kell emlékeznem az ülések egyikén mondott egy vádra. (Halljuk!) Egy érdemes képviselőtársam vádat emelt a szerbek ellen, említve azoknak elszakadási szándékát. (Halljuk!) Én nem tudom: egyesek mit ápolnak keb­leikben? csak arról beszélek, mit kerületemben I láttam és tapasztaltam. Ott 3 választás alatt a szerb zászló, min­dig ölelkezett a magyar zászlóval, hirdetve az j egj'etértést; ott láttam azt, liogy a szerbek hű, loyalis és alkotmányos érzületű polgárok és soha ki nem törüli lelkemből azon szép emlékezést, mely szerb választóimhoz visszavezet. Volt szerb választóim közt egy, ki olvasni i nem tudott és épen azért az ellenpárt ki akarta { játszani. Eljött hozzám a többivel s azt mondotta: Uram. én is az ön embere vagyok, zsebemben van, zsebemben már az igazság; Kérdik társai; | mutasd hát a ezé aulát! s mutatja azt: rajta ellenje­löltem neve volt. Erre széttépi ezéduláját, és j azzal boszulta meg magát, hogy az egész válasz- j tás alatt ő vitte a zászlót és semmiféle hatalom és \ erő nem tudta őt oldalomtól elválasztani. Csak büszke lehet a német és más ajkú polgár, ha oly alkotmány és szabadság szere­tetet bir, mint a szerbek birnak a kulai kerü- | létben. i Szeretnék tovább beszélni; de azt hiszem, az j első szakasznál, s a 3-iknál lesz alkalmam előadni j azokat, miket a törvényczikkre megjegyezni óhajtok. Bocsánatot kérek, hogy gyenge hangommal én is felléptem, mert nem akartam azon piaiam­tól kimaradni, mely itt hetek óta a jogot vé­delmezi. Őrül álltam mindig, mint utolsó. Miért? mert ez a legfontosabb törvény min­den törvények között; mert ettől függ, hogy lesz-e adótörvényünk; átalakittatik-e a felsőház, lesz-e jobb pénzügyünk, lesz-e vallásszabadsá­gunk ? Ettől függ, t. ház, minő alakja lesz a jövő törvényhozásnak, és a jövő törvényhozástól függ: minő alakja lesz hosszú időre Magyarországnak. (Tetszés a bal oldalon) sötét-e vagy fényes, me­rev-e, vagy vonzó, szolga-e, vagy szabad ? ettől függ, vajon a szomszédnépek kezet nyujtanak-e nekünk, vagy elfordulnak-e tőlünk. (Élénk he­lyeslés a bal oldalon.) Vajda János: T. ház! Miután a tör­vényjavaslatnak bekezdéséről van szó, szüksé­gesnek tartom előre bocsátani, miszerint a tör­vényjavaslat bekezdése tárgyában márczius 22-én Madarász József képviselőtársam által megkez­dett vitára nézve háromféle javaslat van a t. képviselőház előtt. Jelesül az első a központi bizottságnak következő szövegezése : „az ország­gyűlési képviselők választói jogosultságáról." „Mi­után az 1848: V. és az erdélyi 1848: II. törvény­ezikknek a képviselőválasztásra vonatkozó hatá­rozatai sok kételyre és eltérő magyarázásokra adnak alkalmat, a következők rendelkeznek stb." A második Madarász József képviselőtársam in­ditvá,nya, mei}' igy hangzik: „Az országgyűlési képviselőknek átalános szavazat utjáni választá­sáról." „Miután az 1848: V. és az erdélyi 1848. II. törvényezikknek a képviselőválasztásra vonat­kozó határozatai, a jelen kor igényeinek meg nem felel és az igazságot aképen fejleszteni nem meri, hogy senki hazánk polgáx-ai közül a kép­viselőválasztásban érdem nélkül ne akadályoz­tassák ; ennek folytán az országban minden bennszülött vagy honosított polgár, a ki elköve­tett hűtlenség, esempészkedés, rablás, gyilkosság, gyújtogatás miatt fenyíték alatt nincs, és 20 éves korát betöltötte, választó." Harmadik Csernatony t. képviselőtársam módosítása, mely akkép szól, hogy: „a bekezdés kihagyásával a képviselőválasztásra nézve követ­kezők rendeltetnek." T. ház ! Ha az eddig folyt viták tartamából valaki következtetni akarja, hogy az előrebocsá­tott 3 javaslat közül melyik fog elfogadtatni: akkor bizonyosan azon következtetésre kell jut­nia, hogy a központi bizottságnak javaslata okvetlenül el fog vettetni; mert amellett eddig legfelebb egy pár hang emeltetett; mig az eddigi

Next

/
Thumbnails
Contents