Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.
Ülésnapok - 1869-476
110 47«. országos ölés é]>ri!is 5. 1872 ség nincs; mert az mindig ugy néz ki, mintha egyik párt a másik pártot denuntiálni akarná ; (Helyeslés a szélső bal felől) arra pedig nincs szükségünk most, midőn már sokkal érettebb korban vagyunk, semhogy valaki nézetét egyik vagy másik kormányforma iránt szabadon ki nem mondhatná. Hiszen alig van Európában monarchicusabb kormányforma, mim; Angliában, ' s az iránt alig viseltetik valamely nép nagyobb devotióval, mint az angol nép: s csak a múltkor hozatott fel a respublicai kormányforma s mondatott ki egyenesen a parlamentben, hogy a respublicai kormányforma helyesebb volna, mint a monarchicus. Az eszme nem talált többségre, egy kis lármát, meg egy nem igen diszes jelenetet idézett elő a Torv-párt részéről : s ezzel vége volt a dolognak s Anglia trónja ezen jelenet után is épen oly szilárdan áll, mint állott annakelőtte. De t. ház, nem akarván a dolgot hosszasan fejtegetni, még csak azt említem meg, hogy több szónok által az is felhozatott, hogy hiszen az országban azok, kik jelenleg szavazati jogot nem birnak, nem is követelik annak megadását, tehát nincs szükség arra, hogy megadassák. De hiszen 1848-ban sem követelték ezt. Semmi pressio nem gyakoroltatott; de az 1848-iki törvényhozás bölcsesége belátta azt, hogy az idő már megérkezett, és hogy akkor adui valamit, a mikor követeltetik : sokkul veszedelmesebb, sokkal nehezebb, mint adni akkor, mikor még nem követeltetik; de mikor az időszerűség már megérkezett. Nekünk is tehát ezen időszerűséget tekintetbe kell vennünk, s méltóztassék elhinni azt, a mit Madarász képviselő ur mondott, hogy az átmenet a mostani censustól az átalános szavazati jogig nem volna oly nagy: mint a milyen volt 1848-ban a kiváltságos kaszt jogosultságától a censusig. Nem áll az, hogy 1848-ban 4—500,000 szavazó volt. Nem volt. 1848-ban körülbelül 500 ezer lelket számláló nemességnek volt szavazata, de a szavazatképesek száma legfölebb 100,000 volt. Volt azon felül körülbelül 500,000 városi szavazat, a hol azonban a szavazatképeseket ismét 100,000-re lehetne tenni; de még ezzel második 100,000-nek is összes joga egyetlenegy szavazatban pontosul össze az országgyűlésen. Tehát alig lehet több jogosultat fölvenni az 1848-iki törvényhozás előtt, mint 100,000-et, vagy valamivel többet egész Magyarországban, ebből az átmenet 1.000,000-ra rendkívül nagy. De nem is annyira 1.000,000 teszi azt; hanem azon néposztály, a mely szavazatképessé tétetett s azon különbség, mely ezen néposztály s azon kiváltságos kaszt közt létezik, mely annak élvezetében volt. Ha most ezen 100,000 2—3 millióra szaporittatik, az átmenet távolról sem lesz oly nag} r , mint a milyen volt 1848-ban. Ezeket átalánosságban s csak azért elmondva, hogy in-dokoljam szavazatomat, melylye] Madarász képviselőtársam határdzati javallatát pártolom; áttérek a t. miniszterelnök ur beszédére, a melyet zöld-csütörtökön tartott a húsvéti ünnepek előtt. Azt mondja a t. miniszterelnök ur, hogy sokáig hallgatott, de végre megszólalt, mert reméli, hogy eljött végre azon pillanat, midőn az ellenzék, felismerve azon visszás helyzetet, melyet teremtett, meggondolja cselekvényeinek minden lehető következményeit s győzedelmeskedni fog a valódi önzetlen hazaszeretet- a látszólagos pártérdekek fölött. Én biztosithatom a t. miniszterelnök urat, hogy mi igenis jól meggondoltuk elhatározásunknak minden következményeit, midőn elhatároztuk magunkat azon eljárást követni, melyet most követünk. Jól meggondoltuk azt és tovább mentünk, mert akkor még nem tudtuk, hogy hányan leszünk? Rajzónnal kezünkben kiszámítottuk az órákat, s kiszámítottuk saját magunk tehetségét, képesek leszünk-e a 104 §-ból álló törvényjavaslat mellett annyit beszélni, hogy az két hónap alatt törvénynyé ne válhassék s ha ezt tettük: megtettük azt legszigorúbb kötelességünk érzetében, megtettük azt választóink jogainak "védelmére, megtettük azért, mert éreztük, hogy mi becsületünkkel, igéretünkkel s azon bizalomnál fogva, melyet választóinktól nyertünk, le vagyunk kötelezve arra, hogy választóinkat az ő meghallgatásuk nélkül eddig élvezett jogaiktól megfosztatni ne engedjük. (Élénk helyeslés bal felől.) Ha tehát azon kételkedett csak a miniszterelnök ur, ha vajon meggondoltuk-e a következményeket : mondhatom, hogy igenis, meggondoltuk s következméuyképen egyedül az tűnik fel előttünk, hogy ezen törvény nem lehetvén törvénynyé, az 1848. V. és az erdélyi II. t. ez. szerint még egy országgyűlés fog választatni. Ez az egész következmény, mely ebből eredhet. Azon következményre, hogy az ország érdekében elmulaszthatlanul szükséges törvények nem fognak tárgyaltatni: ezen körülményre mi, megvallom, nem számítottunk, mert mi nem tehettük fel a kormányról, ki felelősségére teszi ezt, hogy csupán daczból ezen törvények tárgyalását megengedni nem fogja. (Helyeslés bul felől.) A miniszterelnök ezután visszapillantást tesz az egész tárgyalás menetére, s azt mondja: „hogy maga is azon nézetben van, hogy az ilyen fontos törvényjavaslatnak mindig az országgyűlési időszak elején, kezdetén kell tárgyalás alá vétetni." Hogy ezt nem tette a kormány, ez nem a mi hibánk ; mert nem mi, a I
