Képviselőházi napló, 1869. XXIII. kötet • 1872. márczius 15–márczius 28.
Ülésnapok - 1869-470
470. országos ülés márczius 26. 1872. 317 nyiben jön ennélfogva még e szempontból is a szavazati jogbani részeltetésükre nézve figyelembe : ezt nem vitatom ; hanem azt hiszem, hogy az 1848-ki törvényhozásnak a még akkor talán nem létezett munkáskérdésre való intézkedés folytán megvan oldva e kérdés ugy, hogy a dolog mai stádiumában az még mindig megfelel, s legalább is 10—20 évig e tekintetből a választási törvény módosításához még nem kell fogni. Én azt gondolom, hogy mikor az egy segéddel dolgozó mesterember választási joggal ruháztatott föl: akkor, ha ezt megtartani nálunk még sikerül, nem fog panaszkodni a munkás-osztály, hogy a munka, a szorgalom nincs eléggé becsülve és nincs elég jogokkal ellátva. T. képviselőtársam Henszlmann gúnyosan jegyezte meg, hogy mi olyformán teszünk, mint az egyház. Engedjen meg nekem t. képviselőtársam, ha epén én találok megemlékezni e szavaira, hisz nem teszek hosszabb észrevételt, s nem fogok gúnyosan válaszolni, bár nem tagadom, jól láttam arczán a szelid mosolyt elvonulni, midőn ezen megjegyzést tette. En csak azt mondom, hogy az az ország, a melyet mi óhajtunk, az az alkotmányosság, melyet mi akarunk, azon jogban való részeltetés, melyet mi senkitől sem akarunk megtagadni, de időről időre mindinkább szélesebben kiterjeszteni: a mi hitünk szerint szükséges, hogy még e világból való legyen. Nem lehet tehát vádolni minket, ha azt mondjuk, hogy még nem látjuk helyén az átalános szavazat behozatalát, hanem azt akarjuk, hogy annak behozatala előtt is e világon éljünk és élhessünk, mint ők. Hanem erre Henszlmann tisztelt barátom azt mondja: „Beszéd ez mind, megmondotta már Tocqueville, hogy az átalános szavazat jog-eszméjének elfogadása az ellenállhatatlan terjedésű demokraticus áramlatnak mulhatlan következése; megmondotta, hogy a kik kivül vannak a körön e karikán, majd találnak utat és módot arra, hogy, betörjenek a karikába és kikergessék talán belőle azokat, kik benne vannak." Tocqueville megtette ezen észrevételt fölfogásom szerint az ő sajátságos és természetes franczia szempontjából. En azt hiszem, hogy önálló gondolkodású magyar ember aligha jönne azon gondolatra, látva és figyelve azon hullámzásra, mely a politikai élet terén a fölmerülő vélemények, czélok, törekvések és szándékokban föltünedezik. Nem tenné meg, önállóan igy nem állítaná föl azon maximát; mert érezni lenne kénytelen, hogy eljöhet azon idő, melyben magának is harczolnia kellene ellene; azt hiszem, lehetne oly idő, midőn Henszlmann képviselőtársam is harczoma ezen fölállított maxima ellen, mert nem képzelhetem, hogy lenne magyar ember bármilyen cosmopolita, ki nemzeti létét és érdekét valamely ideális czélnak föláldozná. {Helyeslés bál felől.) Arra nézve, hogy nincs összeegyeztethetlen, nincs egymással összeférhetetlen, nem képzelhető forma az alkotmányos élet légkörében, szintén történt hivatkozás s azt hallottam mondani: majd meglátjuk akkor, van okos ember, az észnek semmi sem lehetetlen. Fájdalom, hogy itt az átalános szavazat behozatalánál annak a parlamentalis életre való összeegyeztetésére vonatkozólag, oly embernek beteljesült jóslatára kell hivatkoznom, kire pedig nem örömest hivatkozom, nevét sem szívesen említem ; hanem nem régi dolog. Tán emlékszünk vissza mindnyájan, mikor a megbukott franczia császár mindenható minisztere Rouher azt vetette szemére az ellenzéknek : mit akartok ti, a parlamentalismust és az átalános szavazatot ? Ez olyasmi, ami nincs, nem is lehet, mert magában absurdum. Én nem mondom, hogy absurdum, hanem csak azt constatálom, hogy jött a hatalmas miniszter után egy más miniszter, ki megpróbálta ezen lehetetlenségnek látszó valamit, megpróbálta fából vas karikát készíteni, ott volt Ollivier és hol van ma a franczia császárság? Én nem akarok ily jós lenni; még kevésbbó, ha erre vetemedném is, óhajtanám, hogy jóslatom ne teljesüljön, de én azt hiszem, hogy ha elkövetkeznék nálunk azon idő, melyben az átalános szavazatjognak a parlamentalismussal kiegyenlítése fölött kellene döntenünk : nagyon, de nagyon erős megpróbáltatással mennénk szemközt, nagyon erőssel, melyből nem tudom, hogy alkotmányosságunk, parlamentalismusunk, hazánk, nemzetünk sértetlenül, csonkitatlanul, jövőt ígérhetve magának, kikerülhetne-e ? Hivatkozhatnám egy más szintén olyan ember szavaira, kit nem örömest idézek, ki pláne azzal ijeszti és riasztja a világot, hogy az átalános szavazatjog behozatala mindenütt a parlamentalismus végének kezdete. Mondom, nem örömest hivatkozom ezen emberre, s csak azon viszonyok, melyeket szem elől téveszteni nem szeretek, a melyeket, ha szemet akarnék hunyni, még akkor is látnék hazánkban, kényszerítenek arra, hogy erről se feledkezzem meg, és kétszer is meg ne gondoljam ez állításban van-e, nines-e, ha talán az egész világon sehová nem alkalmazható, de ránk illő igazságnak hacsak kis része is ? Nagyon meggondolandónak tartom, mert azt hiszem, hogy ha mindenünket összevetjük is, misajátunk: aparlamentalismus, melylyel birunk, azok közt talán még a legbecsesebb. Es azt kér-