Képviselőházi napló, 1869. XXIII. kötet • 1872. márczius 15–márczius 28.

Ülésnapok - 1869-468

468. országos ülés márcziuu 22. 1872. 241 alább ezt, a mennyire a körülmények engedik, lehetőleg teljes vázlatban. Tételem ez: A szavazati jog átalánositását követeli a személyesség joga, azon jog, melyet, mint az élő lénynek természetes és kényszerű jogát magasabbra kell helyeznünk a személyhez csakis esetleg tapadó holt vagyonból származtatott jognál. Talleyrand, az elhírhedt politikai és diplomatikai köpenyforgató, egy neki alkalmatlankodó kérvényezőnek, ki, miután hivatalba helyeztetését sürgette és már minden indokaiból kifogyván utoljára igy tört ki: „elvégre szükséges, hogy megéljek;" Talleyrand ezen alkalmatlankodó kérvényezőnek utolsó indokára igy felelt: „nem látom át ennek szükségét", t. i. annak, hogy a kérvényező megéljen. Talleyrandnak annyiban volt igaza, hogy az államnak kötelességét mindenkinek élelmezéséről gondoskodni, tagadta és tagadta azzal egyszersmind kötelességét is, mely szerint kényszerítve lett volna a kérvényezőt alkalmazni; de abban nem volt igaza, hogy a megélhetőségi szükséget tőle el tagadta ; mert ezen szükség már azzal is, hogy született, meg volt adva. Az állam nem tartozik mindenkinek ellátásáról, élelmezéséről gondoskodni, de tartozik gondoskodni mindenkinek megélbetőségéről; mert, hogv h állam ezt nem teszi: sokkal rosszabb helyzetben volna az emberi nem az államban, mint volt természeti állapotában, hol az államon kivül állva, részint állati ösztönét követve, részint a vad embernek furfangját használva, megélhetett. Az ember az államba léptekor, habár nem is formális szerződéssel, legalább halk egyetértéssel csak azért mondott le előbbi, ha nem jogáról, legalább jogszerű szokásairól, hogy ezen nagy árért az államban a könnyebb megélhetési kényelmét meg vehesse; az állam vagyis a második szerződő fél tehát köteles, ha ugyan nem élelmezést : mégis módot nyújtani a megélhetésre. De ez csak akkor történhetik, h állam az egyénnek testi, értelmi és erkölcsi fejlesztéséhez járul, vagyis, ha az egyént, mint mondják, erkölcsi személylyé fejleszteni segiti, a melyet az egyéntől szigorúan megkell különböztetni ; mert e személyesség egyedül az embert illeti : mig a világon körül tekintve, az emberen kivül csak egyént, vagy is bizonyos határba szorított, mintegy elszigetelt egyes lényeket, vagy testeket látunk, ellentétben az egyedül az emberi lélekben alkotott fogalmakkal. Igaz ugyan, hogy az érintett feladat nem EÉPV H. NAPLÓ 1844 xxui. csak az állam feladata, hanem hogy azt teljesiti a család ós az átalában vett társaság is, amaz tudva és akarva, emez csekélyebb ezélzástudattal; azonban maga a család is az államnak részét képezi, sőt hihető, hogy az állam eredetileg nem egyes egyénekből, hanem számos tagú nagy családokból állt össze, olyanokból, minők még nem régen voltak a scot ciánok. Itt tehát igen nehéz választó határt vonni az állam és a család ebbeli hivatása és feladata közt, kivált ha tekintetbe vesszük, hogy vannak számtalan a családot nélkülöző, vagy épen a családból kitaszitott gyermekek, kiknek fejlődéséről gondoskodni az államnak szoros kötelessége. Az államnak tehát szoros kötelessége oly intézeteket, tanodákat, oly iskolákat, sőt a kis komákra nézve oly ápoldákat is állítani fel, melyben mindenkinek alkalom nyujtatik tehetségei fejlesztése által személylyé válhatni. Az iskola, miután a személyesség egyik oldalát, az értelmit, fejlesztette : átadja tanítványát a köz- a társas életnek ; mig az állam, az iskolát is foglalván magába, a köz- és társas életet is, oly iskolának tekinthető, melyben az ember soha nem tanul ki, az erkölcsi fejlesztés, a morális személylyé válás csak itt megyén véghez, a jellem c^ak itt nyeri meg szilárdságát, csak a köz- és társas életben érik meg. Az iskolának nemcsak czélszerü, hanem szükséges szokása szerint is a fiatal nemcsak elméletileg tanul, hanem taníttatik az elvek gyakorlati alkalmazására is, rést nyitnak nesá a,rra, hogy ismereteit, bár kisebb körben, érvényre jutathassa; és csak az állani ne vegye-e hasznát kisebb és nagyobb iskolájának ? vagy csak szűkkeblű és részletes hasznát, kizárja-e polgárai hasonlithatlanul nagyobb csoportját saját főnállására irányzott működéséből, polgárait jogaiknak gyakorlatából? azon jogok gyakorlatából, melyekről nem mondtak le, midőn a társaságba léptek, nem mondhattak le; mert e gyakorlat a személyesség, az önelhatározás egyik fő feltétele, élet alapja. T. ház, halottuk e helyen vitatni azon kérdést: vajon van-e természetes jog ; sőt láttuk, hogy e jogot eltagadván, némelyek csakis a törvényből leszármazott positiv jogot ismerik el. Az elméleti bölcsészet tagadása még ezen is tul megy, midőn hosszasan fejtegeti, hogy a „cogito ergo sum," mivel eszmélkedem, létezem — tételben sokkal több tévedés — mint sem Szó foglaltatik . Ha azonban közvetlen érzésünkben, öntudatunkban jobban bizunk, mint a mocsárba vezető lidércz, álokoskodás lámpájában: senkinek nagyobb, valódibb, természetesebb jogát nem fog31