Képviselőházi napló, 1869. XXIII. kötet • 1872. márczius 15–márczius 28.

Ülésnapok - 1869-464

106 46á. országos ülés márezias 13. 1872. tették, azt hiszem, hogy a mi viszonyainknak az átalános szavazatjognak rögtöni életbelépte­tése egyátalában nem felel meg. Oly valami lenne ez t. ház, mintha valakinek, ki a képző művészetnek, a képírás tanulásának csak közepe táján van, hogy igen keveset ne mondjak, ra­faeli madonnát tennének elébe copirozás végett: bizonyosan egy szörnyű mű lenne, meglehet igen becsületes, igen jóakaratú törekvésének eredménye. Nem hivatkozom e tekintetben, t. ház, Franeziaország példájára sem; az igen sokszor el volt mondva. Engedjék meg azok a t. barátaim, kik épen oly meggyőződésből pártolói az átalános szava­zatjognak, mint amilyen meggyőződésből én an­nak még most jelen viszonyainkban ellensége vagyok, hogy egy oly ember tekintélyére hi­vatkozzam velők szemben, kit ők is bizonyosan ugy s annyira tisztelnek, s becsülnek, mint én. E külföldi tekintély Stuart Mill, ki egyik igen neve­zetes essay-ében a többi közt szóról szóra ezeket mondotta: Nem kell soha szem elől téveszteni azon igazságot, hogy a képviselőház tagjaira való szavazás mások sorsa fölötti hatalom, s hogy a má­sok fölötti hatalom gyakorlásához született joga senkinek nem lehet. Az átalános szavazat kérdése tehát Stuart Mill szerint is nem a születés jogán alapul. „Ki gyakorolni akarja a mások fölötti ha­talmat, szerezze meg az erre való képességet, mely olyan legyen, hogy mindenki hozzá férhes­sen." És itt Stuart Mill nézeteinek második pontjánál, azt hiszem, az előttem szót emelt t. barátimmal tökéletesen egyetértek, mert mind­nyájunk törekvése az, hogy azon műveltséget azon ismeretekét, melyek az átalános népszava­zat jogának behozatalát előfeltételezik : e hazának minden polgára vallási és nemzetiségi különbség nélkül, mennél könnyebben megszerezhesse. Mind­azon téren, melyen e czél felé fognak önök ha­ladni, önök után fogok menni én is. Ez azon tér, melyen eljuthatni egykor az átalános szava­zat behozatalához. Hitem is és itt ismét Stuart Millre hivatko­zom, hogy e fontos kérdés nem hogy gyakorlati­lag rögtön megtehető lenne, de még a politikai tudományokban elméletileg sincs tisztába hozva. A hol pedig életbe van léptetve: annak té­nyei, az általa eszközölt eredmények határozot­tan ellene bizonyítanak. Eldöntendő életbelépte­tése előtt még az: van-e, lehet-e, és minő jö­vój e a Stuart Mill által is tervezett cumu­laíiv szavazásnak, hol az minden más tényező mellőzésével az értelmiség fokozatához képest ugyanazon haza polgárai fejenként nem egyenlő számú, de egy, két, sőt több szavazattal ruház­tatnának fel a parlament választásánál. Eldön­tendő végre, — mit ezen kérdéssel, ha nem szorosan is, de sok tekintetben összefüggésben levőnek tartok, — miképen fog eldöntetni majd az összes alkotmányos világ által a minoritás képviseltetésének kérdése. Miután e fontos kérdéssel az elmélet terén a mivelt világ tisztába nem jött: az imitt-amott életbe léptetett átalános szavazatnak nálunk egy­szerű életbeléptetését legszentebb meggyőződé­sem szerint hazánkra nézve most tökéletesen károsnak, veszélyesnek tartanám. Ezeket előrebocsátva, t. ház, méltóztassék megengedni, hogy az előttünk fekvő törvényja­vaslathoz is hozzászóljak. En félintézkedésnek tartom az egészet, s miután már benne vagyok hivatkozom e tekintetben is Stuart Millre, ki sze­rint a félintézkedések első feltétele, hogy álta­luk mindig oly valami hozassék létre, mire el­kerülhetlenül szükség van ; és másodszor, hogy azok, kik félintézkedést tesznek, ne űzzenek egyik napról másik napra való rövidlátó önző politi­kát : hanem előre látással tegyék azon fólintéz­kedéseket, jelezve azt, ami azokat, mint végleges intézkedés, követni fogja. Ha e két szempontból bonczoljuk e törvény­javaslatot, alig hiszem, hogy lenne valaki, a ki azt fogná mondani, hogy e törvénynek életbe­léptetése közszükség lenne. Az idő rövid, nem akarok részletesen kiterjeszkedni arra, hogy miért. Ha a másik szempontból vizsgáljuk a kér­dést : igen is el kell ismernem, hogy a félintéz­kedés bizonyos előrelátással van készítve. De ezen előrelátás, t. ház! ezenfólintézkedósnek leg­roszabb része, mert ezen előrelátás jelzi azon irányt, melyet a jelen kormány a mostani ve­zetés mellett jövőre nézve is követni akar. Ezen szempontból vizsgálva a törvényjavaslat egyene­sen jelzi a retograd reactionarius irányt, mely szerint a választási törvény körül a kormány eljárni szándékozik. Erre nézve nem hozok fel egyebet, csak hivatkozom már egyéni helyzetem­nél fogva is az erdélyi viszonyokra. (Halljuk!) Én még ama törvényből is, mely 1848-ban a választás érdekében Erdélyben oly sietve és állítólag kellő megfontolás nélkül hozatott: ki­tudom mutatni, t. ház, azt, hogy a jelea törvény­javaslat nem hogy czélszerübben, nem hogy a haladás irányának megfelelőleg intézkednék Er­délyre nézve; de egyenesen háta mögött marad­na ; azon csakis egy esetre szóló törvénynek, mely­nek megalkotását, ha valamit irigyelhetnék igaz jó akaratú és hazafias férfiaktól, ugy bizony ezt irigyelném azon kor fiaitól. Az erdélyi 1848. II. tör­vényczikk 4. §-nak a) pontja azt mondja, hogy „mindazok jogosultak képviselőválasztásra, a kik az 1791. XII. törvónyezikk szerint arra jogosítva

Next

/
Thumbnails
Contents