Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1869-449
3 6 449. országos ülés márczins 1. 1872. dom, és ez abban fekszik, hogy az adó leszállittassék; de arra ma Európa kormányai nem nagyon hajlandók; és nem tudom, ha a mostani magyar pénzügyminiszter hajlandó lenne-e a eensus ilyen fölemelésére. Szerintem a eensus kérdése — a mint mondottam — közművelődési kérdés, s közművelődési kérdés a titkos szavazás kérdése is. Lehet, hogy nem talál viszhangra nézetem mindenkinél, de én a titkos szavazás kérdését ép nálunk is közművelődési kérdésnek tartom; például a mi városi polgárságunk körében a titkos szavazás czélszerü; azonban oly helyeken s némely vidékeken, a hol tudvalevőleg voltak esetek, hogy a képviselő nevét nem tudták betanítani, és nem tudták betanítani a jegyek különbözőségét : oly helyen, megvallom, csak az éretnék el vele, hogy az illetők valamely ügyes vezetőnek — nem tudom reactionariusnak, vagy nem reactionariusnak — kerülnének hatalmába és akkor a titkos szavazás nagyon is nyilvános, vagy nagyon is titkossá válnék. Ennélfogva ón ezt ép argumentumnak tartom arra nézve, hogy hazánkban a jelen stádiumban még az 1848-ki törvényeket kell föntartani és a körülmények szerint határoztassék meg: vajon nyilvános, vag3 r titkos legyen-e a szavazás ? Volt itt szó a nők szavazati jogáról is, és óm ki azon mozgalmaknak, melyek e téren hazánkban vannak; bizonyos mórtékig, nagy barátja vagyok, szükségesnek tartom ezekről egj pár szót mondani. (Halljuk!) Én azt hiszem, hogy mint minden nagy eszmének, ugy ennek is azok legnagyobb ellenségei. a kik túlzásra viszik; mert én e kérdést is tisztán és határozottan közművelődési kérdésnek tartom. Semmi utón nem állunk oly hátra, t. ház, mint a nők nevelése és munkaképesitése kérdésében, és bizonyosan akár ezen házban, akár ezen kívül a társadalmi utón, ezen czélnak t. i. ha a nők nevelése, magasabb kifejtése s munkaképesitésére törekvéseket látok: én azokat mindig pártolni fogom. De azok, a kik ezt a legvégsőbbig s tán a legvégsőbben tul levő; — mert magával hivatásával ellentétes végletben hozták előtérbe, — azok elrettenthetik azokat is, kik különben a helyes czélig elmenni készek lennének. T. ház, a jelen törvényjavaslatra nézve négy különböző vélemény fekszik előttünk. Az első t. barátom Irányié, a melyet igenis értek és méltányolok; előttem is az az eszmény kétségtelenül, t. i. az átalános szavazatjog. S én kívánom nemzetemnek, hogy ezen eszményt mielőbb megvalósítsa és megvalósíthassa anélkül, hogy legkisebb veszélynek, rázkódtatásnak lenne kitéve. Méltánylom különösen az ő szempontjából, mert én valamely alkotmányos képviseletnek a hazában, szélső baloldalon levőket a jövő zenészeinek tartom, s helyesnek tartom, ha ők valamely eszmének épen a netovábbját állítják föl. De én megvallom, hogy erre nézve még nem látom épen eljöttnek az időt. Mélyen t. barátom, Vukovich Sebő ur volt ki ezen kérdést igazán mélyen és alaposan tárgyalta; de ő is bevallotta, hogy magában Angliában, a hol kétségtelenül mind az anyagi, mind a szellemi viszonyok emelkedettebbek, bizonyos időszaki folyamnak kellett lejárni, míg lassanként — a mostani napokban — kezdenek az átalános szavazatjog terére állani. Máshol az a veszély van s az a veszély forgott fön, és a történelem ezt nemcsak másutt, de mint mindjárt reá jövök, nálunk is bizonyítja, hogy mindaddig, míg a régi kornak maradványai el nem töröltetnek: addig a legalsóbb'tömegek igen könynyen válnak a reaetio játékává. Mindenütt s igy nálunk is megtörtént az, és itt bocsánatot kérek, tegnap szónokolt ősz barátomtól; 1848-at nem az összes nép fogadta hálával; 1848 —49-ben is voltak, fájdalom, félreértésből félrevezetett néposztályok, a melyek a reaetio részben katona és részben clericalis körmei közé estek. S ha t. barátaim bebizonyítják, hogy ezen reaetio Magyarországban ma nem létezik: akkor én szívesen meghajlok vóleményök előtt. Ezen kórdós egyébiránt szorosan összefügg azon kérdéssel, a mely többször fölhozatott, t. i. Erdély viszonyainak kérdésével. És én, a ki e tekintetben közömbös téren állok, — a mennyiben hosszú időn át voltam Erdély lakója, de magánérdekeim nem kötnek oda, — igy talán elmondhatok olyasmit, a mi középállast foglalna el azon teendőkre nézve, melyeket hazám s azon nemzetiség érdekében, — mely számra nézve ott többségben van, — kívánok. (Halljuk!) Nem lehet tagadni, hogy Erdélyben nemzetiségi i oppositio létezik, ós létezik egy olyan népfajnál, melyről meg volt mondva, hogy ép ugy isolálva; áll itt Európa közepén minden áramlattal szemben, mint mi; s miután tudjuk, hogy a nag;? hal elnyeli a kis halat, de a kisebbet még hamarább .- kétségtelenül reánk van utalva ép ugf, mint mi, csak erősödést nyerünk általa, — le nem volt hozzá téve az, hogy ugyanezen népáj századokon keresztül egy sorsot osztott velüik, és pedig ugy, hogy ugyanazon korona alatt állottunk, egész tömegével egy harczot vi/ott velünk, és pedig oly küzdelemmel, oly kitaíással, hogy pl. utolsó előtti szabadságharczunfban, értem a Eákóczy-féle harczot, tovább küzo^ttek magánál a magyarnál. Itt tehát a ki egyesítésnek be kell következnie.
