Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1869-461

386 461 országos ülés uiárczius 14. 1872. Ma nélkülözhetetlenül szükséges, hogy fa vádló jogai megőriztetvén a kellő védelemben részesittessék, hogy a védő hatása és jogköre az oly nagy hatáskörrel felruházott királyi ügyészséggel szemben szorosan meghatároztassék, mert véleményem szerint a védő ép ugy képviseli a társadalmat, mint a vádló: mert a társadalom azon érdeke, hogy az ártatlan el ne marasztaltassék, ép oly fontos, mint az, hogy az illető bűnös fenyítékben részesüljön. (Helyeslés.) E tekinteben is sajnálattal kell ismét tapasztalnom, hogy ezen előterjesztésben a vádló jogkörének kellő körvonalozására vajmi kevés intézkedés foglaltatik, egy szóval, hogy a vádlott nem a vizsgálat alkalmával, hanem csak a vizsgálat berekesztése és a vád alá helyezés kimondása után, a vég tárgyalás előtt van jogosítva a maga részéről védőt rendelni. T. ház! Jól értem azt, hogy jelenleg, midőn az igazságügyminiszter ur határozati javaslatot terjesztett elő, a házszabályok adta jogaimat túllépném : ha ezen javaslatnak részletes tárgyalásába bocsátkoznám. A miket felhozni bátor voltam, azok igen is szoros összeköttetésben állnak a tárgygyal; mert midőn jeleztem volt azon nehézségeket, melyek a 9-ea bizottságra várnak, midőn jeleztem fő vonásaiban ezen törvényjavaslat hiányait: joggal következtettem azt, hogy az igazságügyminiszter ur által ajánlt módozat nem az, mely ez elhoz vezet. Egyátalában, t. ház, a beterjesztett törvényjavaslat rám azon benyomást gyakorolta, hogy a t. igazságügyi miniszter ur reform helyett ismét csak a foltozkodás ösvényére akar lépni. Azon javaslat, mely nagy részben az osztrák perrendtartásból, részben azonban a Francziaországban divatozó büntető eljárásból van merítve, daczára annak, hogy mélyen sajnálom, mikép Magyarországban a perrendtartásra nézve semmi szabványok nem léteznek: mégis sem a reformot, sem a haladást előmozdítani nem fogja. Kérdem a t. igazságügyminiszter urat, ha már másolni méltóztatik, mért nem méltóztatik egyszer mintául egy szabadelvű törvényjavaslatot választani, mért nem méltóztatik felhasználni azon törvényjavaslatot, melyet legközelebb Glaser miniszter terjesztett a lajthántuli képviselőház elé, és mely, mondhatom, hogy a XIX. század és a jelenkor színvonalán áll. Én t. ház részemről nem óhajtom nem,akarom azt,hogy egy ideiglenes perrendtartásbeli intézkedés által a jogfejlődés, a valódi reform, melyet mi mindnyájan már évek óta hasztalanul sürgetünk: megint évekre elodáztassék; nem akarom azt, hogy ily fontos törvényjavaslat, mely mind az igazságszolgáltatások, mind a polgárok szabadságára nézve döntő befolyással bir, gondos és beható tárgyalás nélkül hajtassák keresztül a képviselőház tanácskozásain. Mindezek folytán tehát, miután a t. igazságügyminiszter ur indokait körülményesen ki nem fejtette: bátor vagyok hozzá a következő tiszteletteljes kérelmet intézni. (Halljuk!) Mivel indokolja a t. igazságügyminiszter ur azt, hogy ezen oly fontos törvényjavaslatot ma az országgyűlés napjainak úgyszólván utolsó részeiben terjeszti a képviselőház elé, midőn a legfontosabb törvényjavaslatok felett, jelenleg a képviselőházban a legkomolyabb viták merültek fel. Mit ezéloz a t. igazságügyminiszter ur jelen eljárásával? El akarja-e ezen eljárásával ismét odázni a gyökeres reformot, ugy, mint az a perrendtartásnál történt. Én részemről kinyilatkoztatom, hogyha ezen perrendtartásnak ezélja az, hogy a büntető igazságszolgáltatás Magyarországon általa hosszabb időre szabályoztassék: én részemről sokkal jobbnak talál un, ha az igazságügyminiszter ur e javaslata visszavételével a jövő országgyűlés elé egy alaposan kidolgozott s a mai kor követelményeink megfelelő büntető perrendtartást terjeszt be s ezzel a foltozgatásnak, a félrendszabátyoknak, melyek csak az igazságszolgáltatás biztonságát ingadoztatják: véget vet. {Helyeslés bal felől.) Irányi Dániel: T. ház! midőn a jelen országgyűlés elején a testi büntetések eltörlése végett indítványt nyújtottam be, azt az akkori igazságügyminiszter eleinte azon oknál fogva ellenezte, mivel ő — mint monda — a szemelvényes javításoknak nem barátja, a büntető törvénykönyv pedig még az Ősszel, minden esetre azon év folyamában le lesz a ház asztalára téve. Azóta közel 3 év múlt el, s a büntető törvénykönyv mai napiglan késik az éji homályban. Pedig, ha van reform, mely égetően szükséges: bizonyosan a büntető igazságszolgáltatás és börtöneink reformja az. Érezték ennek szükségét őseink már az 1790/91-ki országgyűlésen, érezték a ' övetkező országgyűléseken, különösen a 1839/40-kin, mely e végett külön országos bizottságot küldött ki, mely a törvénykönyvet valóban elkészítette és azt a következő 1843/44-diki országgyűlésen be is mutatta, melynek alsóháza azt el is fogadta. De érezzük különösen mi, érezzük annál inkább, minél nagyobb, minél kirívóbb, minél bosszantóbb, minél szomoritóbb azon ellentét, mely egy részt a mi büntető igazságszolgáltatásunk és börtönrendszerünk, más részt a müveit külföld büntető joga és börtönei közt fennáll. Öt éve uraim, hogy a közügyek élén állanak, 5 éve, hogy reformokkal biztatják a nemzetet, 3 — 4 esztendeje, hogy különösen a büntető törvénykönyv átalakítását sürgeti a képviselőház.