Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1869-457
457. országos ülés márczins 9. 1872. 265 (Megtörténik.) A többség a kérvényi bizottság jelentését fogadta el minden hozzáadás nélkül. Patay István.* Kérem alássan én erre kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ily módon a kérvényezési jog illusoriussá válik; mert hiszen itt nem történik egyéb, mint az, hogy a kérvények oda adatnak a miniszternek és ő nem tesz semmit. Elnök: Bocsánatot kérek, én kénytelen vagyok a határozatot ugy kimondani, mint a többség elhatározza. (Helyeslés jobb felől.) Szögyényi László előadó (olvassa a kérvényt sorjegyzék 5-ik sorszáma alatt O-Bessenye községnek a telepítési törvények folytán a magyar kincstári uradalomból földet kérő kérvényét.) A kérvényi bizottság ezea kérvényt a pénzügyminiszternek kiadatni véleményezi. Almásy Sándor : Már most szeretném tudni, hogy ezen kérvény ugy adatik-e ki a t. pénzügyminiszternek, hogy ne feleljen rá, vagy ugy, hogy feleljen. Én kérem, hogy az ugy adassék ki, hogy feleletét adja rá. Az előbbi tárgyra nézve a határozat az, hogy nem tartozik felelni, hanem csak egyszerűen kiadatik neki, mert Csanády t. képviselőtársam indítványa leszavaztatott. Tehát indítványozom, hogy ugy adassék ki ezen kérvény a t. pénzügyminiszter urnák, hogy ez iránt feleletét a háznak beadni tartozik. Simonyi Lajos b. T. ház ! Én, ki őszintén megvallom, nem akartam e tárgyhoz szólani, nem osztozhatom azon nézetben , hogy az igen t. pénzügyminiszter ur fölhívandó volna az iránt, hogy azt, mit ezen kérvényre válaszol, a háznak előterjeszsze. Mert vegyük a tény állását ugy, a mint van; az előttünk: levő kérvényben a telepitvényesekről szóló törvény alapján a kincstári uradalomtól földet kérnek. Mint méltóztatnak tudni, a telepitvényesekről szóló törvény még meghozva nincsen, és ennek következtében ezen törvény alapján földet nem lehet kérni. Ez eléggé mutatja azt, hogy átalában és különösen ezen telepitvényi törvény irányában milyen téves fogalom uralkodik különösen azon osztályban, melynek egész jövője ezen törvény mikénti hozatalától függ. Bármily államban, a hol egy ily folyamodvány adatnék be, melynek következtében a kincstártól vagy az államtól föld kéretnék : szörnyüködéssel nyilatkoznának igen sokan és azt mondanák, hogy ez az agrarialis mozgalom kezdete: mig ellenben nálunk ezen kérvény világosan tanúsítja, hogy ily agrarialis mozgalmaktól itt tartani nem kell, mert hisz a most folyamodó telepitvényesek is „a törvény alapján" kivannak azon jótéteményben részesülni, hogy azon földön, melyet ők évek óta munkálnak, hogy azon földön, melyen ők jelenleg földönfutók: véglegeKÉPV. H. NAPLÓ 185-1- XXII. sen letelepedhessenek, azaz, hogy ők annak végleges tulajdonosai lehessenek. (Helyeslés a bal oldalon.) Egyébiránt, t. ház, megvallom őszintén, hogy ha én azt hinném, hogy e tárgyban egy jó, megfelelő telepitvényesi törvény hozatnék: nem szólaltam volna föl; igy azonban óhajtom, hogy különösen azon osztály tudja meg azt, hogy a beadott törvényjavaslat által — hozzáteszem azt is — méltányos igényeinek elégtéve nem lesz. Mert a törvényjavaslat ugy, mint az itt megállapittatott és különösen, mint a főrendiház által módosíttatott: oly föltételeket foglal magában, melyek a biztos alapon történendő telepítést tökéletesen lehetetlenné teszik. Minthogy e kérdésről van szó, bátor vagyok az erre vonatkozó törvényjavaslatnak egyik szakaszát megemlíteni és pedig azért, hogy azon tévfogalomnak, mely eddig különösen hazánkban és hozzá teszem, többnyire annak magyarajku telepi tvényes lakói közt létezik: némileg eleje vétessék. (Halljuk \) Ezen törvényjavaslatnak 4-ik szakasza azt mondja: hogy a telepitvényes véglegesen megveheti ama bizonyos összegű földet, hogy az neki átadandó, ha az a birói becsű utján megállapítandó valódi értéknek biztosítása mellett a telepitvényes tulajdonába megy át. Mit tesz ez? Ez nem mond egyebet, mint azt, hogy csak azon gazdag, vagyonos ember, tudniillik a telepitvényesek aristocratiája és hozzáteszem, a telepitvényeseknek csak egy huszadrésze fog ezen jótéteményben részesülhetni, és azét't azon remények, melyek az illető községet arra birták, hogy ezen folyamodványt adja be a képviselőházhoz: átalában hiúknak fognak föltűnni. Ki fogja ezen törvény jótéteményét élvezni ? Csak az, ki azonkívül, hogy ő azon földet műveli, hogy ő azt hosszabb éveken át haszonbérben bírja, és ki azonkívül, hogy ingósága van, mert az ingóság teljes biztosítékot nem nyújt: bír annyi fekvőséggel, a mennyi kellő biztosítást nyújt, "agy mint az ezen hozandó törvényben vagy ezen törvényjavaslatban meg.van említve. Tehát annak, ki tiz holdat fog kapni: kell másik tiz holddal, vagy pedig egy biztos kapitálissal, vagy legalább oly épülettel bírnia, mely azon tiz holddal fölér, a melyet még venni fog. Kérdem az igen t. képviselő urakat, kik a telepitvényesek viszonyait ismerik, és kik jóindulatból és átalában kötelesség érzületből is fölkarolják ezen osztály ügyét: hány oly telepitvényes van, ki ezen biztosítékot nyújtani képes ? Én azt hiszem, túlozom a dolgot, ha azt mondom, hogy ez a telepitvényeseknek legföljebb huszadrésze. 34