Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1869-457

262 457. országos ülés márczius 9. 1872, nemzet becsületének lekötése mellett igért. Miután ezen izolált esetre, és a kérvényezési bizottságnak jelentése folytán én arra, hogy valami határozati javaslatot vagy indítványt terjeszszek be a ház elé: elkészülve nem voltam; de megvallom, hogy nem is tartom azt helyesnek, hogy az initiativa innen jöjjön, e részben indítványt nem teszek; megpendittetett ez már részünkről több izben, s mi már akkor, midőn ezen országgyűlés megnyílt, válaszfeliratunkban sürgettük ezen kérdés megoldását; de az initiativának a kormány részéről kell jönni, mert csupán a kormány bír azon közegekkel, a melyek képesek lesznek beszerezni az országból ezen kérdés megoldásához okvetlenül szükséges adatokat. Én tehát igen óhajtanám, ha a t. minisztériumnak valamely jelenlevő tagja jelenleg az iránt adna tájékozást, hogy ilyen és hasonló esetekben, melyeknek száma legalább is százakra megy, ha nem ezerekre: micsoda eljárást követett eddig a kormány, micsoda elvek szerint intéztettek el ezen kérvények. En erre bátor volnék a t. miniszter urakat felkérni. (Halljuk!) Csiky Sándor: T. ház! A mint a t. háznak tagjai emlékezni fognak, — mert hisz kinyomtatva, és a t. háznak tagjai közt ki is van osztva, — ezen érdemben még 1870. évi május havában egy határozati javaslatot beterjeszteni képviselői hivatásomnak ismertem. Abban az foglaltatik, miszerint a kérvényezési jog egyik legbecsesebb és egyik legelidegenithetlenebb joga minden egyes polgárnak. Ha tehát a t. ház ezen jognak gyakorlatát gátolni vagy meghiúsítani és illusoriussá tenni nem szándékozik: abban az esetben a másik kötelezettség áll elő, a melynél fogva azon beterjesztett kérvényeket tárgyalni, és hogy a tárgyalásnak eredménye legyen, azokra vonatkozólag határozatot is kell hozni. A t. ház ezen kérvényeket ki szokta adni egyik vagy másik miniszter urnák, a miniszter urak azonban az iránt, hogy miként intézték el azokat: nem adják be jelentésüket, tudomásommal legalább ezt egyetlen egy izben sem tették, s a hozzájok elintézés végett áttett kérvények, ugy látszik, a lomtárban hevernek, és ez nem hogy a nemzet képviselői iránti bizalmat egyeseknél nevelné vagy föntartaná; hanem oly tény, melynél fogva a bizalmat elvesztem kell; mert ide, a nemzet képviselőihez, ugyan a legigazabb kérvények is hasztalan intéztetnek egyesek, ugy mint testületek részéről, mert ezek a minisztereknek adatnak ki, ezek által pedig figyelembe sem vétetvén, a kérvényezők reményei meghiúsulnak. E tekintetből adván be határozati javaslatomat, óhajtám azt ujolag felmelegíteni, hogy így tárgyalás alá vétessék. Miután azonban időközben azt tapasztaltam, hogy a t. ház több fontosabb kérvényeket a miniszter uraknak akkép rendelt kiadatni, hogy ezek javaslatokat tegyenek meg: azt hittem, hogy eziránt törvényjavaslat fog beterjesztetni, s az én határozati javaslatom felvételére szükség nem lesz. Miután azonban a tapasztalás arra tanított, mikóp a várakozásnak semmi óhajtott eredménye nem lett: arra kérem a t. házat, mikóp a kérdéses határozati javaslatomnak tárgyalását napirendre kitűzni* méltóztassék. Mi magát ezen kérvény érdemét illeti, ily kérvény, mint már előttem mondatott, s a mint köztudomású dolog, számtalan adatott be már a háznak; számos iparos és egyesek, kik az akkori törvényes kormány és a fejedelem felhívására ruhaneműt és fegyvereket szolgáltattak: folyamodtak a t. házhoz, hogy ezen tartozások, illetőleg a beszolgáltatott dolgok ára, melyeknek megtérítése a kormány részéről a fejedelem egyetértésével és a nemzet képviseletének hozzájárulásával igértetett, a nemzet becsülete is hozzáköttetvén, megtéríttessenek. T. ház! Azt mondhatná talán erre valaki, hogy ezen követelések nagy összegre rúgnak, s azok megtérítésére nincs alap, a mint hogy én magam is ily választ nyertem a pénzügyminiszter úrtól, midőn egy kérvény benyújtása alkalj mával, mire többek által kérettem föl: azt óhajtottam és kívántam, hogy azon kincstári utalványok realisáltassanak, melyek 1848-ban a kormány által készpénz helyett kiszolgáltattak. Azt mondotta ugyanis a miniszter ur, hogy arra nincs alap, tehát miből fizesse? Nem lehet erre el nem borulni, nem lehet a léleknek fel nem jajdulni, ugy hogy elkeserültségében nem tud szavakat találni, melyekkel az ily eljárást megbélyegezni lehet ós kell. (Derültség.) Hát nincs ennek a nemzetnek annyi pénze, hogy becsületbeli adósságát a mivel tartozik, leró jja? E nemzetnek, mely 100 meg 100 milliót dob ki mások államadósságaira, mely évenkint most is 32 milliót fizet az államadósságok fedezésére, azon felül pedig quota czime alatt 29 milliót és így 60 milliót dob ki az idegennek, a nélkül, hogy ezen pénzből egy negyed krajczár visszafolyjon; ezen nemzetnek nincs annyi pénze, hogy azon hazafiaknak, kik a haza javára előlegeztek : jogos követeléseit megtérítse ; de fényűzésre, sugárutra, körútra 10—12 milliót kidobni, erre van pénzünk? azonkívül van pénze azon számlálhatlan vasúti kamatbiztositásokra, mert ezen vasutakat kamatbiztositások nélkül is lehetett volna előállítani! Nincs pénze azon nemzetnek, mely most is a hazaárulók nagy részé-