Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1869-453

"453. országos ülés márczius 6. 1872. 181 moráljának megóvására, kiemelhetném itt a történetből azt is, hogy ugy a régi, mint az ujabb korban a nemzetek és népek bukását, összeomlását mindig megelőzte a nép erkölcsének lesülyedése. {Ugy van! Nagyon igaz! szélső bal fdói). De, mert ugy az átalános tárgyalás alkalmával, mint a részletes tárgyalásnál már elvbarátaim ezt elmondották; legyen szabad nekem csak egy rövid átalános pillanatot vetni a jelen helyzetre Magyarországon. {Halljuk !) 1848. előtt bennünket magyarokat a külföld csak alig ismert, vagy ha ismert, csak arról ismert, hogy hős, vitéz, de barbár nép vagyunk, és a külföldnek e tudását az akkori bécsi politika hermeticus elzárási rendszerével nagyon is főn tudta tartani; mert valamint belülről kifelé, ugy kívülről befelé minden közlekedést elzárt. 1847 — 48-ban, midőn az akkori honatyák, mondhatnám alig három nap alatt, az ujabb kor na gyobbszerü vívmányait, eszméjét közlelkesedéssel elfogadták és magukévá tették: {Halljuk!) igenis, a külföld méltó figyelmét kezdte Magyarország felé fordítani, mert átlátta s át kellett neki azt látni, hogy igenis Magyarország az európai népek fejlődési processusában oly tényező, melylyel nemcsak számolni lehet, de kell is. És most, t. ház, alig ötödfél esztendő múlva, hogy áll a külföld közvéleménye irányunkban? Aggódva kérdezi, mi ez, mi történhetik ott Magyarországban, mi okozhatja ezt, hogy nem elég e az, mit tagadni nem lehet, hogy a nemzet közjoga végtelenül meg van sértve és csonkítva? mi lehet annak oka, hogy midőn Magyarországnak önkormányzata biztosítva látszik lenni: semmi erő nem fordittatik intensiv belső kifejlődésére, sőt inkább hanyathomlok sietnek az átkos reactio felé. Valósággal e tekintetben szánalommal nézhetnek ránk. Mondjuk meg őszintén nekik; mert ők nem tudják, vagy ha tudják is, nem tudhatják ugy, mint mi: ennek oka az, hogy t. kormányunk nem önálló, és hogy t. kormányunk nem független. Nem teszi azt, a mit tenni akarna, talán meggyőződéséből kifolyólag, és így szóval ennek oka a közösügy. Hogy ez mily káros, bátor vagyok e század első fele legnagyobb diplomatájának müvéből egy pár sorával igazolni. {Halljuk!) Ez a hires diplomata Brougham lord munkája, a melyet az angol alkotmányról irt. Előre bocsátván azt, hogy mennyire káros az, midőn több külön intózményü országok egy felelősség alá vonatnak, ós itt praecise Magyarországot fölidézi, így szól: ,,E perniciosus állapot sem az illető országok jogaival, sem szabadságával össze nem egyeztethető, először azért, mert oly tökéletes részrehajlatlanság az országban alig képzelhető, hogy egyik ország több kedvezésben ne részesüljön, mint a többiek; másodszor és főképen azért : mert ily egyesülés mellett az egyes országok institutioi biztosítékokat nem nyújtanak; a mely ország ily helyzetben van : annak nemcsak azon hatalomsuly ellen kell küzdeni, melyet az uralkodó ő tőle magától elvon ; hanem mindazon súly ellen is, melyet a többi országokból merít, ugy hogy az, ki több külön országok fölött uralkodik, az országok egyes erejét egy pontra egyesíthetve, oly politikát követhet, minőt tetszik, minden tekintet nélkül alattvalóinak érdekeire; ilyen volna Anglia helyzete, ha Hannover egy nyomatóktalan kis ország helyett nagy és hatalmas volna." Azt mondja a nagy államtudós: ez Magyarország politikai vajúdásának baja. Pártolom Simonyi Lajos b. határozati javaslatát. {Helyeslés szélső halról.) Irányi Dániel: T. ház! Lehetetlen a legnyugodtabb kedélyű és legtürelmesebb embernek is, de a kinek a nép erkölcsössége és igy a haza jövője szivén fekszik, föl nem háborodni a minisztérium azon ellenzésén, melyet ezen ép oly sürgős, mint elkérülhetlen indítvány ellen tanúsít. Mert nem nevezhetem másnak, mint ellenzésnek azon féligéretet, melyet a t. miniszterelnök ur tegnap a ház előtt tett. Ha ugyanis komoly volna önök szándéka ezen törvényt is megalkotni: akkor nem elleneznék azt, hogy ennek megalkotása is épen oly kötelezőleg ruháztassák önökre, mint az incompatibilitási törvényre nézve. Mivel ha az incompatibilitási törvényt illetőleg nem tartanak attól, hogy az ellenzék makacsságán hajótörést fog szenvedni: hogyan gondolhatják azon törvényjavaslatra üézve, melyet hónapok óta sürgetünk, hogy az, a mi ellenzésünkön fogna hajótörést szenvedni. Nem nevezhetem másnak mint félakaratnak; annyival inkább, mert a t. belügyminiszter ur magatartása és nyilatkozata is feljogosít ezen feltevésre. Midőn ugyanis 6 hét előtt interpelláltam a t. miniszter urat az iránt: van-e szándéka a vesztegetések és a választásoknál előforduló egyéb visszaélések ellen törvényjavaslatot beadni; hallgatott. Ismételve interpelláltam mintegy 2 hét múlva; hallgatott. Most midőn végre az átalános tárgyalás befejezésével nyilatkozott; mit mondott? Azt mondta, hogy tekintve az idő rövidségét és egyéb fontos tárgyakat, ily törvényjavaslatot nem nyújthat be, s ha benyújtaná; az tőrvényerőre nem emelkedhetnék. Midőn a t. miniszterelnök urnák fél igéretét ily magyarázat előzi meg: hogyan csudálkozhatnak önök, hogy én az önök szándékának komolyságában nem hiszek. Nincs idő, fontosabb tárgyak várnak elin-