Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1869-453

458. orsságes ülés luánzius 6. 187*2. 161 mi emberileg megtehető, én szivesen hozzájáru­lok. Hanem járjunk el egy kis szabatossággal és e házszabályok értelmében. Az elnök ur fel­tesz egy kérdést egy oly indítvány fölött, a mely nem létezik. (Dehogy nem létezik! jobb felől.) Ki indítványozta hát azt ? (Jobb felöl felkiáltá­sok: A miniszterelnök.) Itt indítvány nem téte^ tett; méltóztassanak indítványt tenni, és azután határozzanak fölötte. Az ellen nincs kifo­gásom. Egyébiránt ha méltóztatik a gyűléseket reggel és délután tartani, s a házszabályok 160. §-ára hivatkozva ez eljárás rendét megállapítani: nincs kifogásom ellene; csak méltóztassanak ezt ugy elhatározni, hogy csakugyan ne újuljon meg mindig a vita a fölött, hogy hány órától, hány óráig tartson az ülés. (Zaj.) Mert ha nem méltóztatnak elhatározni: mi minden órában uj meg uj indítványt fogunk tenni az eloszlatásra. Az elnök fel van jogosítva a házszabályok sze­rint eloszlatni és összehívni a gyűléseket; tu­dassa vele tehát a t. ház akaratát, miután ed­dig azon határozat áll, hogy az ülések 3 óráig tartsanak, addig, mig a háznak más határozata nincsen: én kérdésbe veszem és tagadom az el­nöknek azon jogát, hogy a háznak ezen határo­zatát megsértse. Ha kívánják, hogy más legyen a rend, méltóztassanak mást határozni. (Helyes­lés a szélső bal oldalon. Zaj.) Halász Boldizsár: T. ház ! Én arra kérem a t. házat, hogy legalább ezen a héten a mig a pártok a regálé fölött tanácskoznak : ne méltóztassanak a mostani időtől elállani; egyébiránt a házszabályok 129. §-a világos szavakban mondja: „Indítványt, elleninditványt írásban kell beadni." (Felkiáltások jobb felől. Ha törvény alkotását csélosza.) Ettől is elállhat a ház; mert a ház, a parlament mint az angolok mond­ják, mindent tehet, csak lányból nem csinálhat férfit, ámbár a magyar király, a magyar ország­gyűlés azt is megtehette. Én tehát azt mondom, hogy ha fontos ezen kérdés, méltóztassanak in­dítványt beadni, s ezután majd hozzászólunk, csak kérem a házat méltóztassék figyelembe venni azt, hogy már ma, legalább azon párt, melyhez tartozom, elkezdi tárgyalni délutáni 6 órakor a regálék iránti törvényjavaslatokat. Ez már magában oly fontos kérdés, hogy legalább is 3—4 nap kívántatik a tárgyalásra, ennél­fogva ne méltóztassanak délután is ülést tartani, mert különben sem az osztályok, sem a pártok nem tanácskozhatván, zűrzavarba jutunk. (He­lyeslés bal felől.) Ennélfogva kérem a házat, ne méltóztassék ezen indítvány tárgyalását most kérdésbe tenni, mert annak nincs ideje. (Helyeslés bal felől.) Elnök: T. ház! Azt hiszem, helyesen tet­JKÍPV. H. NAPLÓ 18ff XXII. tem föl a kérdést. Ugyanis két indítvány téte­tett; egyik vonatkozik arra, hogy holnap az ülés délután 5 órakor folytattássék; a másik, a melyet a miniszterelnök ur tett, az, hogy a ház­szabályok 160. §-ához képest, továbbá is az elnök nyithassa meg és oszlathassa el az ülést a ház akarata szerint. (Zaj. Jóbbfelől: helyeslés. Balfelől: Zaj.) En ennélfogva azt hiszem, hogy a tett indítványokhoz képest helyesen tettem fel a kérdést, s ennélfogva kérem a házat, mél­tóztassék ezen értelemben határozni.^ Tisza Kálmán: T. ház! Én azt gon­dolom, hogy ha azon utat fogjuk követni, me­lyen most megindultunk: sohasem érünk ezélhoz; s igy sem az, mit a t. túlsó oldal elvégeztetni kivan, sem az, mit mi elvégeztetni akarunk, meg nem lesz. En tehát részemről azt óhajtanám, — de ezt csak óhajtásképen mondom — hogy kisértsük meg, nem lehetne-e a különböző kí­vánságokat annyira kiegyeztetni, hogy ne legyen szükséges újból és újból oly meddő vitákat kez­deni, mint milyen például a mai ? (Helyeslés.) Ami magát a kérdést illeti ón Simonyi Ernő barátom véleményéhez csatlakozom e te­kintetben, hogy t. i. a ház többségének — he­lyesen-e vagy nem, azt fejtegetni nem akarom — hatalma van az ülések tartama felett hatá­rozni ; hanem arra kérem a többséget, hogy ne méltóztassanak azt ugy tenni, hogy minden nap esetről esetre határozzanak az ülések tartama fölött; mert az már csak azon czól szempontjából sem helyes, mely!el akar éretni,t. i. azon időkímélés szem­pontjából ; mert igy minden nap vita lesz az ülés foly­tatása és félbenhagyása fölött. (Helyeslés balfelől.) Egyébiránt én ugyanazt gondolom, hogy a képviselőnek kötelessége, ha a többség kívánja, alávetni magát annyi óráig ülésezni, meddig parancsoltatik; de ahhoz mégis van joga, hogy tudhassa, hogy ha egy napon 10 órát is kell ülnie hány órától: hány óráig fog ülni, hogy ahhoz képest oszthassa be teendőit. Én tehát igen kérem a t. házat, bár ez nem tartozik szorosan véve a tárgyhoz, bármit méltóztatnak kívánni: legyenek annyi méltányos­sággal, hogy határozott időhöz, nem pedig min­den nap más órához kössék az ülések tartamát. (Helyeslés bal felől.) Lónyay Menyhért gróf minisz­terelnök: T. ház! Engedelmet kérek, az ok, melyért bátor voltam ezen megjegyzést tenni, és a melylyel bátor voltam egyszersmind az indít­ványt indokolni: az volt, hogy ha az eddigi szokás szerint határozottan megszabatík az ülés tartama, gyakran meg fog történni az, a mi teg­nap is történt, például Madarász képviselő ur beszédével, hogy t. i. a képviselő ur tegnap el­kezdette beszédét és ma ismét folytatja; azért 21

Next

/
Thumbnails
Contents