Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1869-452
146 452. országos ölés márczins 5. 1872. sem jövőben nem fogunk ahhoz folyamodni; (Derültség. Mozgás a jobb oldalon.) de miután személyes kérdésben kértem szót, figyelmeztetem igen t. Zsedényi Ede képviselőtársamat, hogy én épen azon időben, midőn megválasztottak, Angolországban utaztam, és nem is tudtam felőle, hogy folléptetteK : csak a választás után tudtam meg, hogy megválasztattam, • még pedig egyhangúlag. Halász Boldizsár: T. ház! Az igen t. belügyminiszter ur maga nevezte a házat az ország képviseletének, illetőleg monda, hogy a ház maga az ország. De kérdem, mi által lesz az ország ? az által ha valódi, ha megvesztegetés nélküli a választás. És higyje el az igen t. belügyminiszter ur, inkább elállók az incompatibilitásról szóló törvényjavaslattól, mint ettől: ez annál sokkal szükségesebb; mert az incompatibilitás nem léte miatt talán 50—60 oly képviselő lesz a házban, ki némileg a kormánytól függ; ha pedig nem méltóztatnak szigorú törvényt alkotni a vesztegetések megszüntetésére : a képviselők felénél is több lesz incompatibilis, ha igazán akarunk Ítélni. Méltóztassanak előttem szólott Zsedényi Ede t. képviselő ur kibúvó ajtócskáját komolyan meggondolni. 0 a házszabályokra hivatkozott, hogy ha a képviselő veszteget : akkor nem igazoltatik. Köszönöm azt a biztosítékot, a mit a házszabályok e paragraphusa nyújt. Méltóztatik tudni, hogy biráló bizottságainknak 7 — 8-ad része ott ül a jobboldalon. (Felkiáltások: Tehát nem igazságos azért ?) Hagyjuk ezt. Fáj nekem, de egy megjegyzést kell tennem, tudok ítéletet, midőn a legnagyobb visszaélésre mondotta a biró, nem a ki az igazoló bizottságban működik, — hauem a valódi biró, a ki hit alatt szolgál — midőn az emberek egymást fejbe verik, jegyzőkönyveket tépnek szét; elnevezte azt túlbuzgóságnak, alkotmányos jog iránti túlbuzgóságnak. Én nem mondom azt, a mit az igen tisztelt előttem szóló Helfy képviselő ur mondott, hogy elkövetünk mindent, hogy ne legyen ebből törvény, mert hiszen : vana sine viribus ira, mi nem eszközölhetjük azt, hogy ha önök törvényt akarnak : hogy ne legyen ; de azt, hogy a haza nevében, az utókor érdekében lelkiismeretökhöz szóljunk. Uraim! kétélű fegyver ez. Nem vindicálom a baloldalnak, ha mitrailleus van ellene irányozva, hogy ő ágyúval ne lőjjön viszsza, ha teheti. De legyünk őszinték, mert bizonyos az, hogy a pénzen kivül egy más hatalom is van kezökben : a kormány hatalma, mely a hivatalokat osztja. Talán lesz oly idő, hogy majd ezen oldal jut oda, s hogy ennek kezén lesz a hatalom; mert ez csakugyan több a néhány írtnál. A főkortesek minden szemérem nélkül, mint a hadvezérek azt mondják ezen pártnak : van 20 ezer frtja; mi 10 ezerét vagy két annyit teszünk hozzá, nekünk győznünk kell; — s ez többnyire igy van. S épen ez az, a miértén részemről, — sajnálom, hogy nincs minden baloldali képviselő e véleményben, — kivánom a titkos szavazatot is, hogy a ki vesztegetni akar, ne legyen azon előnyös helyzetben, hogy a választókat mintegy hadseregnek tekinthesse; vagy hogy egy triviális hasonlatot használjak, habár talán nem illik egy ilyen öreg képviselőnek bevallani, hogy valaha kártyázott is, mint a ferblinél az „aussi* és „zuruck", — a kinek legtöbb pénze van; kipusztítja az egész kompániát, mert egy frtra 10-et, 100-at, 1000-ret tesz. így állanak a pártok is egymás irányában. Nem ijesztgetek senkit, hanem alázattal kérem a t. túloldalt: ezt az egyet tegyék meg. Azt mondja ugyan a miniszter ur, hogy erre nincs idő. Higyje el, hogy van, hanem a magyar ember, mikor őszintén akar beszélni, azt mondja, hogy : „a nem akarómnak nyögés a vége/ Ugyan mi kellene arra, hogy rövid törvény hozassék, melyben ki lenne mondva pénzbüntetés minél nagyobb, börtönbüntetés és jogvesztés. Tessék ezt 3 §-ban kimondani. Miután az idő rövid, én a jövő országgyűlésig azzal is beérem. De önöknél el van határozva, hogy a jövő országgyűlés öt évig tartson, már én azt hiszem : „qui habét tempus, habét vitám." Ha ilyen választási törvény mellett a többség biztosítva lesz : én alig fogom már megélni, pedig megakarom élni, azt, hogy vajon biztos-e azon többség, melynek alapján önök uralkodnak. Igen kérem, legyenek szívesek ezen törvényt még most megalkotni. Hiszen már Irányi t. képviselőtársunk megígérte, hogy ő fog egy törvényjavaslatot beterjeszteni, — talán készen is van már — csak hogy tartok tőle, ugy leszünk vele, mint az italmérésről szóló törvényjavaslattal. Tegyük félre, t. ház, azon érdek politikát és emelkedjünk magasabbra, — nem oly magasra, mint t. Schwarz képviselő ur emelkedett, — hanem járjunk itt a földön. Midőn a szőllődézsma-váltságról volt szó: alig tudt unk hozzá jutni. így -volt akkor is, midőn a bormérés, és átalában a regálék eltörléséről volt szó. Mit tesz ez, tisztelt ház: nem lehet, nem érünk rá ? Azt, hogy a regale-birtokosok — nekem is van kisebb regale-birtokom — még egy kis^ ideig zsebükben akarják tartani a jövedelmet. Ép igy vagyunk a választási törvényjavaslattal is, hogy még legalább öt évig, nem akarom mondani, hogy vesztegetni, hanem fel akarnak használni