Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1869-452
452. országos ülés márczius 2. 1872. 133 Magyarországnak. Ugy látom tehát, hogy Ghyczy Kálmán a nőket és gyermekeket is bele értvén a polgár fogalmába, polgárnak tekint minden emberi lényt, a ki az államjog kötelékébe beletartozik. Nézetem szerint az eszme teljesen helyes lenne, ha maga ezen jogkötelék az állam földirati határain belől tartózkodó összes emberi lényekkel szemközt törvény által minálunk már teljes szabatossággal meg lenne állapítva, De hisz épen ez a panaszom, hogy nincs megállapítva szabatosan még, mert nincs még honosítási törvényünk. Avagy nincsenek-e különböző mérvei magának az államjog kötelékének, szemben azokkal, kik az állam földirati határain belül tartózkodnak? Ki ragadhatja-e magát az államjog kötelékéből azon külföldi, például komornyik, lovász vagy gyáriparos segéd, ha pl. gyilkosságot vagy rablást követ el azon államban, melynek ő nem polgára, ő például sem katonáskodni, sem adót fizetni nem tartozik ? Nem teheti, ő is benne van bizonyos fokig az államjog kötelékében; de vajon hajlandó volna-e akár Ghyczy, akár Irányi képviselőtársam szavazatjogot adni az e cathegoriába valóknak 1 Alig hiszem, de ha az államjog köteléknek fogalma az államban ideiglenesen tartózkodókkal szemben, más mérvekben fejezi ki magát, mint a teljesen meghonositottakkal, azaz szemben olyanokkal, kik például az államban ben szülöttek és az állam egész jogkötelékének alávetve lenni egy pillanatra sem szűntek meg, s így lehetetlen azt nem mondanom, hogy Komárom város t. képviselője nagyon hazafias nyelven fejezte ki ugyan magát, de nem hozta a polgár jogfogalmát még tisztába az által, hogy azon összes 15 millióra utalt, kik Magyarország határain belől tartózkodnak. Irányi t. képviselőtársam e szerint alig veheti tehát hasznát a suffrage universel érdekében tett azon érvelésnek, melyet Ghyczy t. képviselőtársam velem szemközt az úgynevezett polgári jogra nézve kifejteni méltóztatott. Ghyczy Kálmán a censust redi; az emberi jogokból pedig minden következik inkább, csak a census nem; hogy történhetett tehát, hogy Ghyczy Kálmán mégis oly nagy mértékben terjeszkedett ki az emberi jogokra velem szemben, a ki a censust megtámadtam? Sokáig tűnődtem, hogy mi lehetett annak az oka 1 Már már azon gondolatra jöttem, hogy Komárom város kerületének országos képviselője az eszmék azon nagy tusáját óhajtja felújítani, a melyből a franczia forradalom idején a halhatatlan Bdmund Burke-re oly nemes dicsőség háramlott; csak midőn láttam, hogy mélyen t. képviselőtársam szavait hozzám intézi: vettem észre, hogy csalódtam, mert sokkal jelentéktelenebbnek éreztem erőmet, semhogy azt hihettem volna, hogy Ghyczy Kálmán fölszólalásának czélja az volt, hogy engemet ő egy ily vitára fölhívjon. Végre azon megállapodásra jutottam, hogy Ghyczy Kálmán fölszólalása helyreigazítás akart lenni oly tévtanok ellenében, a melyeket veszélyesebbeknek tarthatott, semhogy e házban helyreigazítás nélkül maradjanak. Irányit valószínűleg a franczia választási törvény azon 1. §-a vezette félre, a mely szerint választó minden férfi, a ki teljes jogéi vezetőben van összes polgári jogainak. Úgyde Francziaországban a Code Civile egynémely §§ némi eligazodásul szolgálnak; aligha szolgálhat azonban e részben eligazodásul nálunk a tiszteletre méltó Tripartitum, melyre Madarász tegnap hivatkozott. Nincs a Tripartitumban polgári jogról szó, szemben a honosítás kérdésével: hanem csak azon értelemben van róla szó, a melyben veendő a jus civile-é, szemben a jus canonicummal és a jus naturaeval a maga átalánosságában. De nem is igen lehet itt szó polgári jogról, melyre Irányi átalános szavazatjogot kivan alapítani; mert hisz a polgárjog azaz az állampolgárjog ez értelemben csak a modern jogállamnak s pedig a democraticus állam elméletének corollariuma. A mi törvényhozásunk e kérdést még nem tisztázta ki. Itt az idő, hogy kipótolja a mit e téren is mulasztott. És ha nem egyezhetem is bele, hogy mielőtt alkotmányunkban a polgár, az QJL lampolgár fogalmát erre vonatkozó tüzetes törvényalkotása által kitisztáztuk volna, egy ily nálunk még tejesen határozatlan műszó ide s oda magyarászható jelentményéből induljunk ki annak kutatásánál, hogy kit illethet, vagy kinek adjuk meg a szavazatjogot: azt magam sem vontam kétségbe, sőt magam is határozottan állítottam, hogy ennek kikutatásánál csak egy biztos kiinduláspontunk lehet: ez a honosítási törvény által szabatosan körülirándott államjog köteléke. Irányi Dániel is csak azt akarhatta mondani, hogy minden emberi lény, ki belül vagyon az államnak honosítási törvény által szabatosan körülirándott államjog kötelékén: igényt tarthat a szavazatjogra, — azon egy föltét alatt t. i. hogy ha e szavazatjoggyakorlására kellő képessége vagyon. Ebben én is teljesen egyetértek. Mi tehát köztünk a különbség ? Semmi más csak az, hogy Irányi Dániel máskép magyarázza a képesség kelekeit, mint én. Irányi a képesség alatt az évek bizonyos számát érti, csupán a feddhetetlenségen kívül. Én pedig a képességet, a feddhetlenségen kívül, s önrendelkezési jogon kivül nem egyedül az évek számában, hanem bizonyos műveltségi fokban vélem feltalálhatni azt.