Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.
Ülésnapok - 1869-444
278 444. országos ülés febrnár 24. 1872. Azon számtalan megrázkódtatások és forradalmaknak, melyekről a történelem beszél: igen különböző okai és nemei vannak, melyek a eensussal semmi összefüggésben nem állnak, ezek ellen természetes a census nem is fog semmi biztosítékot nyújtani. Van azonban, t. ház, ezen rázkódtatásoknak, forradalmaknak egy neme, ez pedig a legroszabbika, mely ellen a census nemcsak, hogy nem nyújt biztosítékot, hanem melyet a census természeténél fogva rendesen előidézni szokott, s ez: az elviselhetlenne, tűrhetlenné vált osztály-uralom. Két példára akartam hivatkozni. Hivatkozom Francziaországra. Francziaországban, mint tudjuk, a restauratio korszakában a census 300 frank egyenes adó volt az activ választási jogra nézve, 1000 frank egyenes adó volt a passiv jogra nézve, s a júliusi forradalom után 2 és 5 száz frank volt. Mint tudjuk, a censusnak ilynemű szabályozásánál főtekintet az volt, hogy az államügyekre való befolyás az úgynevezett középosztály kezébe fektettessék : mert ennél hitték megtalálni a kormányképességet, ennél hitték megtalálni a rendszeretetet, ezáltal vélték leginkább biztosíttatni az országot erőszakos megrázkódtatások ellenében. Hogy e két rendbeli kísérlet kétszer üiusult meg, azt tudjuk mindnyájan. Ezen középosztály, ezen kormányképes, ezen rendszerető középosztály volt az, mely rövid 18 év lefolyása alatt két forradalmat idézett elő, és két dynastia trónját döntötte meg ; s ha kérdjük ismét, ezen megrázkódtatások, ezen forradalmaknak miben rejlett valódi oka: ugy arra megadja a feleletet Thiers, kiről fel lehet tenni, hogy meg van benne azon képesség, hazájának politikai helyzetét megbírálni, ép ugy, mint nem lehet őt vádolni azzal, hogy részrehajló lett volna e tekintetben, midőn azt monda, hogy a kettős forradalomnak egyedüli oka abban rejlik, hogy egy az összes lakosság töredékét, minoritását képező osztálya mesterségesen kezébe kerítette az államhatalmat s az ország lakosságának nagyobb részét az alkotmány keretéből kiszorította. Mint minden ál-okoskodásnak t. ház, ugy a census elméletének is megvan az a gyöngéje, vagy ha ugy akarják, talán azon erős pontja, hogy bizonyos kitételekkel él, melyeknek több értelmüsége van; az ilyen több értelmű, vagy több jelentőségű kitételek a legalkalmasabbak arra, hogy jelszavakul használtassanak; mert midőn egyszerre mindent és semmit sem mondanak: mindenki szívesen fogadja el, mert mindenki azt érti alatta, amit akar. Ily kitételeket használ a census elemélete is, midőn azt mondja : hogy politikai képességet követel választóitól, midőn azt mondja: a censusnak szabályozásánál a létező viszonyokat kell tekintetbe venni. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, hisz már többen előttem kimutatták azt, mily értelme van a politikai képességnek. Csak azt akarom megjegyezni, hogy mégis ezen semmit mondó politikai képesség jelszava alatt az összes felnőtt polgároknak i/i-része a választási jogtól megfosztatik. Ugy látszik, a belügyminiszter ur kétkedik ebben. 20 éven felüli polgár van Magyarországon és Erdélyben 3,600,000. Választó Magyarhonban és Erdélyben összesen véve saját kimutatása szerint körülbelől küenczszáz és egynéhány ezer van összeírva, tehát a felnőtteknek csak X U része élvezi a politikai jogokat. (Tóth Vilmos Msbessől: Nem Íratják magukat össze!) Meglehet, de ezen összeírás után 8 /*-ét a felnőtt polgároknak azért zárjuk ki a jogok gyakorlatából, mert megtagadjuk tőlük a politikai képességet; megtagadjuk azoktól, kik műveltségi fokra nézve semmivel sem állnak hátrább, mint azon 1 /,!, melynek megadják a jogot ugyanazon politikai képesség czime alatt. Nem tudom szemfényvesztésnél egyébnek tartani azt sem, midőn azt mondják, hogy akkor, midőn a parlament alkotásáról van szó: nem valami elvont elméletek követelményeinek kell megfelelni, hanem a főtekintet arról gondoskodni, hogy a parlamentben a legértelmesebb, a leghazafiasb elemek gyűjtessenek össze. T. ház! ha valamiről, ugy erről el lehet mondani, hogy elvont elmélet, melynek igenis helyet, találhatunk Plató respublieajában; de mely a gyakorlati életben gyakorlati értékkel nem bír. Soha még emberi észnek nem sikerült egy választási rendszert kigondolni, mely csak a legkisebb mérték ben is biztosítékot nyújtott volna az iránt, hogy a legértelmesebbek, a leghazafiasabbak fognak a parlamentbe választatni. Soha még parlament nem létezett,—de praesentibus nil nisi bene,—melyről távolról is azt lehetett volna mondani, hogy abban az országnak legjobbjai, leghivatottabbjai lettek volna egybegyűlve. Én épen azért részemről nem azon választási rendszert tartom a legjobbnak, mely különböző idealisticus, de gyakorlatilag nem valósitható ezélok ürügye alatt, bizonyos különcz érdekeknek mesterségesen akarja a census által a túlsúlyt biztosítani: hanem nézetem szerint azon választási rendszer lesz a legjobb, mely lehetővé teszi, hogy minden a társadalomban felmerülő érdek saját erejéhez, saját fontosságához képest képviselve legyen a parlamentben. Ha az volna a ezél, hogy a leghivatottabbak választassanak a parliamentbe : úgy kétségtelen, a czélt sokkal egyszerűbben érhetnők el, hogy ha a választást kevesekre biz| nók; sokkal több biztosítékot nyújtana e válaszI tási mód az iránt, hogy a czélt némileg elér-
