Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.

Ülésnapok - 1869-443

242 44S. orsüágos ölés február 23. 1872. alakítása minden alkotmány rendszerben igen lényeges és fontos; azonban sehol annyira magának az alkotmányosságnak létalapját nem képezi, mint a parlamentalis alkotmány rendszerben, hacsak az merő fletio nem akar lenni. Egészséges és közhasznú parlamentalismus mellett szükséges, kívánatos, sőt nélkülözhettem hogy ugy a megválasztott többség által kormányra került majoritás, valamint az ellenzék is az ország anyagi, valamint politikai viszonyainak változásai szerint időkoronként bevihessék, sőt mintegy kénytelenek legyenek bevinni azon friss erőket és elemeket, a melyek egyrészt még ez ideig kellően nem méltatott, de újonnan fölszinre került létérdekeket képviselni hivatvák ; másrészt a törvényhozás üdvös tevékenységét a stagnatio, tespedés és ugyanegy malomban őrlésétől megőrizni, végül pedig mindenekfölött a nemzet közakaratát a legszívesebben tolmácsolni hivatvák. Hogy a túlságosan mozgékony, — ugy szólván — megférhetetlen, hovalenni nem tudó elem, az 1848-i alapon eléggé, sőt tán bőségesebben volt képviselve, mint az kívánatos lett volna : azt ugy az 60—61 mind a 65 — 69— 71-ki választások eléggé illustráltak. Tagadom azonban, hogy ez elemek egyátalában a nép valódi érdekeit képviselnék; sőt nem csupán tagadom, de állítom, hogy ez elemek a nép valódi érdekeit egyenesen és mindig csak compromittálják: hanem az igen természetes ; mert a rohamos események, valamint a merészen kitűzött jelszavak pressiója alatt létrejött 1848-iki választási törvény bennünket igen közel hozott a suffrage universellehez; igen, a suffrage universellehez; mert Francziaországot kivéve, állítom, hogy nincs alkotmányos állam Európában, mely a magyarországi képviselői választás szélesalapu censusával birna, pedig egyátalában nem hiszem, hogy Magyarországot műveltség tekintetében akár Francziaországgal, akár Angliával és Belgiummal jogosan összehasonlítani lehetne. Ez irányban tehát reformra nem igen mutatkoznék szükség; Magyarországban inkább mutatkoznék talán szüksége egy más reformnak, hogyha a képviselőválasztás súlya, értéke és fontossága iránt mindenki a kellő érzékkel birna, és ha egy ily eszmét az ellenzék a radicalis sajtóval egyesülve már csirájában el nem fojtaná, mi annak a máig divatozó szabadelvű és hangzatos jelszavak uralkodó pressiója alatt vajmi könnyen sikerül, sikerül annál inkább, mert nyíltan kimondom, hogy a kormány sem mutat elég határozottságot ezen pressió alól magát emancipálni. Pedig Magyarország léte, boldogsága, jövője, nemzetiségi fönmaradása nem a bankkérdésnek ilyen vagy amolyan megoldásától, nem is a megyei szervezés, a törvénykezési kérdés sikeres megoldásától, nem is a bár legszerencsésebben választott miniszterek személyei és tehetségeitől : hanem igenis függ azon elemektől, melyek jövőre hivatva lesznek a képviselői választásra befolyni. Ha azonban a 4 8-ki törvény nyel annyira hasonló, azzal majdnem azonos novellát tekintjük : alig lehet valami vigasztaló reményünk és kilátásunk, különösen ha tekintettel vagyunk a lefolyt választásokra, midőn a legjelesebb hazafiak közül számosan törzskerületeikből, hol mindig megválasztattak, kimaradtak és nem lehet mondani, hogy ezért kárpótlásul a törvényhozás, valami rendkívüli nagy erkölcsi és szellemi tőkével gyarapodott volna. Hazánk polyglott összealkotását, a különféle nemzetiségi fajok miveletlenségi fokát mindenki ajkán hordja; de ugyanazon szájjal, ugyanazon osztályok számára, ugyanazon jogokat követelik, a mely jogok más országokban és előhaladottabb államokban, a mi úgynevezett intelligentiánknál is sokkal magasabb miveltségi fokon álló osztályokra nézve is kétségessé tétetnék. Lázas sietséggel és tevékenységgel készitnek elő azon általam említett mozgékony elemek a radicalis sajtóval egyesülten egy franczia conventet, ha lehet, bizonyos körülmények közt commune-t, — és hol van az erkölcsi bátorság, mely a társadalmilag és politikailag fenyegetett Magyarország és magyar nemzetiség megmentésének lobogóját kitűzze ? Itt is mint egyebütt, az idegen elméletek vakon követése által azon meredély szélére sodortattunk, mely Francziaországot hetven év óta háromszor tette idegen hatalom rabszolgájává. Nem szeretek hatásos drámai illustratiókkal élni; de azt hiszem, hogy a tűzvész fényénél élénkebben és hatásosabban alig birnám illustrálni az általam mondottakat, mintha figyelmeztetem a t. házat arra, mikép azon európai forrongás, amely az emberiség fejlődése és tökéletesedésének örve alatt, tulajdonkép a fönálló rend és vagyonállapot megbontására és fölforgatására törekszik: egy hatalmas, ugy szólván, legyőzhetetlen támaszra mindamellett mindig számolhat. Nem akarom kutatni, hogy mi tartotta vissza a t. kormány attól, hogy ez idő szerint az előttünk fekvő novella helyett, más, már gyökeres reformtörvényjavaslatot ne terjeszszen a t. ház elé; de erős meggyőződésem, hogy határozottan téves nézet az, mely ezen lépést még korainak tekinti. Csupán csak egy érvet akarok e tekintetben még felhozni. Azon szövetséges, kiről az imént megemlékeztem, és kire, nézetem szerint, minden forrongó elem, mely a rendet fölforgatni ügyekezik, számolhat, ez a productiv munkának ez idő szerint