Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.
Ülésnapok - 1869-443
238 44$. országos ülés február 23. 1872. állandó becse és életrevalósága, hogy Erdélyben a magyar ur nem akarja jobbját nyújtani a románnak, kit oldala mellett látott a legborusabb időkben is mindig, kinek hü ragaszkodásáról komolyan soha sem kételkedhetett, és ki hazáját és szülőföldjét még soha senkinek el nem árulta? (Mozgás a jobboldali erdélyi képviselők között.) Van-e, mondom, annak valódi politikai értelme, hogy az erdélyi magyar főurak — mert az erdélyi magyar köznép és székely nép egészen máskép érez, — inkább hajlandóbbak a 210,270 erdélyi szászokkal kezetfogni, mintáz 1.253,139 románnal? Lássák ők, én ezt nem értem. (Mozgás a szász képviselők között.) De annyit mégis kimondhatok, hogy az nem államböleseség: hanem ennek ellenkezője. Ez nem egyéb, mint az önfentartási természetes ösztönnek, melyet én is nagyra tudok beesülni : eszélytelen eljátszása. Mert az első villám, mely beütne egy gondos arthiteetura nélkül készült házba: azt azonnal elhamvasztaná ép ugy, a miként egy gyenge, rodkadt, roskadozó hajót az orkán csapásai szétválasztanának; habár erőteljes, éber és minden veszedelmet előre látó kormányosa volna is. {Élénk helyeslés.) Ne mondja nekem senki, t. ház, hogy a magyar nemzet kis nemzet és ebbeli félelem miatt kivan magának a közös parlamentben, a megyékben, a törvénykezés és közgigazgatás minden ágaiban mesterkélt utakon is — az önfentartási ösztönnél fogva — többséget szerezni. Nem, uraim, és nem: mert egy haza és nemzet nagyságát nem szokták akként mérni, mint szokták a mérnökök a folyók és tavak, a térségek és lapályok kiterjedéseit hosszában és széltében; hanem egy nemzet nagyságát perpendiculariter kell megmérni fölfelé ugy, mint a hegyeket, azok ormait és csúcsait, és e szerint az legnagyobb, az a legéletrevalóbb nemzet — legyen az számra nézve kevés is — az a legerősebb haza, mely legtöbb jogot ad és biztosit a maga népének. (Átalános helyeslés.) A magyar nemzet volna itt közép Európában arra hivatva, és ha hivatását képes lesz fölfogni : ösztönszerűleg és örömmel fognak a többi nemzetiségek körülötte csoportosulni, támogatni és istápolni, védeni, és minden veszedelemtől megóvni. Ezek közt pedig első helyen lesznek a románok, nemcsak a magyarországiak és erdélyiek, hanem az egyesült Romániában lakozók is, kik ha testvériséget, igazságot és méltányosságot fognak tapasztalni a magyaroktól, kik most itt a hatalom birtokában vaunak; —készek lesznek Oatalina harczosaiként, mint Salustius mondja: „locum, quem vivi occupavere, etiam eadaveribus tegere." Vagyis ha a románok itt a közös hazában a magyar uralkodó elem által támogattatni fognak: — ők azon helyet, melyet mint élők harezolva elfoglaltak, — ugy is, mint a hazavédelmében elvérzettek, ugyanazon helyet fogják holttetemeikkel is befedni. (Átalános helyeslés.) Kérem a t. házat, méltóztassék mindezeket tekintetbe venni, ós miután e földön az igazságot egyszerre föltalálni nem lehet, mert egész igazság csak a túlvilágon van, — (Élénk derültség) miután ezen törvényjavaslatban némi közeledést látok, — (Ahá! a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) — Miután Erdélyre nézve van adva egy concessio, mely abból áll, hogy orvosok, lelkészek, ügyvédek, tanítók stb. nemcsak kik városokban laknak; hanem azok a kik falukon laknak, ezentúl választóképesek lesznek: én azon reményben, hogy a részletes tárgyalás alkalmával előterjesztendő csekély módositványaim figyelembe fognak vétetni és elfogadásban fognak részesülni: a törvényjavaslatot átalánosságban elfogadom. (Helyeslés jobb felől.) Kállay Ödön: T. ház! Ha jól emlékszem, ezelőtt egy pár héttel, midőn a magyar hadsereg felállítása tárgyában e házban indítvány tétetett : a miniszterelnök ur válaszában nyilvánitá, hogy ugy a minisztérium, valamint pártja reformer. E nyilatkozat ingerelt engem arra, hogy bár igen ritkán szoktam felszólalni, e törvényjavaslat átalános tárgyalásánál egy pár szót koczkáztassak. (Halljuk!) Őszintén bevallva, a múltban nem találtam tényt, mely ama követelést, — elsoroltam elmémben a dicsért vívmányokat s ugy találtam, hogy ha a vásárolt árukat az adott nagy árral összehasonlítom: vajmi nyomoruk maradtak: — tiszta nyereménynyel igazolná. Mert azt, hogy azok, kiknek módjukban van, sógoraikat, komáikat, ülés leányági rokonaikat hivatalra emelhetik. (Föl Máltások : a szélsőbalon: Igaz! Helyesl) Irányukban tanúsított szolgálatukat megjutalmazhatják, s egy pár vagyonjában elgyengült aristokratának élhetést nyújthatnak: azt én őszintén megvallom semmi nagy reform nyereménynek nem tartom; s e meggyőződésemet az alkotmány aegise alatt itt-ott feltűnő egy két szerencsés meggazdagodás sem ingathatta meg. (Helyeslés a szélső balon.) Gondoltam tehát, hogy, talán e törvényjavaslat fogja okadatolni ama követelést, — tanulmányoztam a javaslatot, — kutattam elvei után, mert a választási törvény sarkköve az alkotmánynak és a kiknek ugy tetszik, oly bő keretű, hogy abban reformelveiket bőségesen kitüntethetik. Csalódtam, mert valamint a múltban vagy drágán megfizetett, vagy épen semmi
