Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.

Ülésnapok - 1869-440

440. orsságos ülés február 20. 1872 171 sen cselekedte, hogy először meghallgatta, hogy az indítványozó kifejtse indítványát, az indítvá­nyozó, és a határozati javaslatot vele együtt aláirók megmondják véleményüket, s támogassák az alapot, melyen a határozati javaslatot beter­jesztik, s azután az elleninditványozó P annak barátai mondják el nézeteiket: akkor fog ő végre szólani. Ez nem parlamentalis kormány által elfoglaltatni szokott állás. Igen szép, szerény el­járás a pénzügyminiszter úrtól, mikor azt mondja, hogyha nekem rósz néven veszik, hogy nyitva állok a túloldalról jövő capacitatiónak is: arról nem tehetek, de valóban erre nem számítottam. Igen szép és szerény tőle, hogy itt tanulni akar, és mikor a kérdés ttanulmányozta: akkor szól. Csakhogy ez miniszterhez nem illő állás. Helyes, ha egy fiatal képviselő azt mondja: no elébb tanulni akarok, hadd legyen egy kis tapasztalá­som, hadd lássam miként kezeltetnek e kérdé­sek avatottabb, régibb tagok által: akkor szólok majd hozzá. Ha így akar tenni : akkor ne vál­lalkozzék a kormányra. Mikor az ember kor­mányra vállalkozik, akkor azt mondja : én vezetni akarok; a ki pedig vezetni akar: az formáljon magának minden nevezetes tárgyban, különösen ilyen nagyfontosságú életkérdésben véleményt, mielőtt a törvényhozás elé jön. Ez szokás minden parlamentben, ezért nevezik a minisztérium szó­szólóját az angol képviselőházban a ház vezéré­nek ; mert ez annyit jelent, hogy mig ő a mi­nisztériumnak tagja, azaz mig a többség által támogattatik : addig ő bizik magában, hogy az ő nézetei után indulván a többség, ő vezeti a többséget, a többség pedig igen természetesen a házat. Ez tehát a háznak vezére. Ilyen véle­ményt, ilyen nézeteket kellene itt is a kormány­nak előterjeszteni. Ha aztán a többség osztja e nézeteket : igen természetesen ők is fogják a házat vezetni, mert nézetök fog a többségre vonatkozólag érvényre jutni. De az, hogy a mi­niszter azt mondja, előbb majd meghallom mit mondanak, a többség úgy is velem fog sza­vazni: ez kérem nem parliamentalis kormány­hoz, nem egy miniszterhez illő eljárás. Es itt egyszersmind kimondom azt is, hogy nem parliamentalis kormányhoz illő eljárás az sem, hogy a miniszterek némán üljenek, mikor a legfontosabb kérdések tárgyaltatnak és a leg­fontosabb és a legnevezetesebb érveket czáfolat­lanul hagyják. Itt vannak többen, kik felszólal­tak. Előadta tegnap és tegnapelőtt Horn képvi­selőtársam nézeteit ezen bankkérdésben, kifejtett theoriákat, nézeteket, melyeket helyeselhet va­laki vagy nem; hanem az tőle meg nem tagad­ható, hogy azokat sok szakavatottsággal, mély tudománynyal adta elő, és az általa itt felhozott érvekből egyetlen egyre még felelni sem tartotta méltónak a kormánynak egy tagja sem. Igaz, felelt Falk képviselő úr némelyekre; de felelt inkább ugy, hogy derültséget ébresszen a ház­ban, hogy néhány élczet csináljon, a mi sikerült is neki ; de hogy komolyan egyetlenegy érvet is megczáfolt volna, az nem áll. Mikor egy parla­mentben egy nevezetes Jíérdés megvitattatik : azt kívánom, hogy egyetlenegy komoly érv, mely felhozatott, sem maradjon czáfolatlanul, mert ha czáfolatlanul marad, daczára az ily felhozott érv­nek mégis határozatot hozni: törvényt alkotni nem szabad. I Ha mi nem vagyunk képesek tökéletesen indokolni valamely álláspontot : azt törvénybe igtatni nem szabad, ha csakugyan a nemzet, az ország érdekeit tartjuk szem előtt. A parlamen­talismusnak első kelléke, a parlamentalis kor­mánynak kötelessége az, hogy minden komoly érvet, mely a parlamentben felhozatott valamely nagy kérdésben, czáfoljon meg, mielőtt indít­ványt tesz vagy határozatot pártol, mely azzal ellenkezik. Ez nálunk nem szokás. íTálunk a miniszter, csakhogy a gyakorlatból ki ne jöjjön: ülve ma­rad, hallgat végtől végig ; és mikor mindenki ki­beszélte magát: akkor tudva, hogy már senki felelni nem fog, beszél a mi neki tetszik ós az­után hátra néz és azt mondja szavazzunk. (De­rültség bal felől.) Megvallom, nem elégszem meg azzal, hogy ezen kérdésben csupán a pénzügy­miniszter szólalt fel még akkor is, ha a pénzügy­miniszter tisztán kimoudotta volna, mi a kor­mánynak ezen kérdésben állása: — mert azt meg nem mondotta. Én azt mondom, hogy ez oly fontos kérdés, hogy az összes kormánynak, hogy a kormány több tagjának és mindenekfelett a miniszterel­nök nézetét ohajtotttam volna ismerni, annyival inkább, mert a miniszterelnök, úgy is mint pénz­ügyminiszter, sokáig működött itten és működött mint pénzügyminiszter Bécsben és a finan­ciális kérdéseket, a bankügyben eddig tett intézkedéseket ő kezdette meg, ő vett részt az első alkudozásokban, ő tette meg az első lépéseket, ő volt az alkudozásoknál a közvetítő, ő ismeri tehát az egész ügy természetét és ő adhat legtöbb felvilágosítást. Különben is miniszterelnök úrnak nem lehet oly :különös ellenszenve ezen bankkérdósekről beszélni; hiszen minduntalan azt olvassuk, hogy vagy Bécsbe ment a bankárokkal alkudozni, vagy ha vissza ­' jön: onnan egész sereg bankár követi őt Pestre; a képviselőház folyosói tele vannak bankárokkal, az egész város tele van bankárokkal. Azt hiszem e kérdésben ő lett volna legcompetensebb ember, ki e részben felvilágosítást adhatott volna, mi­után, mondom, a bankkérdésben az első alkudó­22*

Next

/
Thumbnails
Contents