Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.

Ülésnapok - 1869-440

440. országos iilés február 20. 1872. 169 függetlensége mindenekelőtt egy önálló magyar jegybankrendszer létesítését föltételezi. Horn azt mondja, hogy a bankjegy sem a hitelt nem alapítja, sem nem szilárdítja ; hanem a már fönálló hitelnél fogva lehetővé teszi azt, hogy azon pénzkészlet, mely az országban forogna : nem szükségeltetik, hanem külkereskedésre használtathatik. Megvallom, t. ház, hogy a hitelnek és a bankjegy rendeltetésének ezen tulajdonsága igen elévült fogalom. A mai világ egészen mást ért a bankjegy és mást hasonló forgalmi eszközök alatt, mint ezt. Most abban minden nemzetgazdász megegyez, hogy bankjegyet csinálni annyit tesz : mint a hitelt sokszorozni. A bankjegy a hitelnek legelső és legfőbb eszköze. Ezen hitel nem az, amelyet, ugy látszik, Zsedényi képviselő ur ért a hitel alatt, mert az, hogy t. i. egyes embernek van-e hitele, vagy nincs? egészen más. Azon hitel, amelyet a bankjegy kibocsátása van hivatva szaporitni; ez azon hitel, mely többet tett a nemzetek vagyonának és jólétének sokszorozására, mint a világ valamennyi bányatermelése összesen: e hitel ép oly viszonyban áll a pénzhez, mint a minőben állanak a gőz- és vasutak, a régi szekerezés és a régi lóháton járáshoz. Az tehát, hogy a bank nem teremti meg a hitelt: egyátalában nem áll. Igen is megteremti; de megengedem azt, hogy túlságos bankjegyeknek kibocsátása oly visszaélés, mely ismét calamitásokat idézhet elő. De ép azért, mert ez igy van : azért szükséges, hogy a bankrendszer szabályoztassék, bizonyos törvényeknek, bizonyos szabályoknak legyen alávetve; szükséges, hogy az olyan legyen, melyben az illető ország törvényhozásának, az illető ország kormányának legyen befolyása. Ezért kívánjuk mi azt, hogy Magyarország szabadittassék föl egy oly bank működésétől és befolyásától, a melyre törvényhozásunknak semmi befolyása, semmi joga sincs, amelyre kormányunknak semmi hatósága ki nem terjed. Zsedényi képviselő ur azután még azt mondotta beszédében, hogy az osztrák nemzeti bank már rég, Mária Terézia alatt kezdődött, midőn 12 millió frtot kiadott. Megvallom, azt, hogy ezen históriai taglalgatás nagy erőt adna azon inditványnak, melyet támogatott: nem találom ; hanem miután mégis fölhozta, megemlítem, hogy itt is majdnem egy félszázaddal tévedésben van. Nem Mária Terézia alatt alkottatott az első bécsi bank, hanem alapíttatott 1714-ben VI. Károly császár alatt, midőn az ugjmevezett „Bankalitats-Aete" bocsátatott ki. Már előbb 1704-ben küldötte ki I. József császár Lichtenstein herczeget, Moos herczeget és másokat egy bankbizottság alkotására, a kik megbizattak, hogy KÉPV. H NAPLÓ 1844 XXIadjanak be tervet, melyszerint egy bankot lehetne fölállítani, mert már akkor állíttatott föl az, hogy a kormány szükségeinek födözését csak egy bank képes eszközölni. A terv soká vitattatott is, különösen a kamarai elnökök, a kik kezelték az állam jövedelmeit, akadályozták annak létrejövetelét; de végtére mégis 10 év múlva az úgynevezett Bankalitáts-Ordnung által létrejött, melyet nem Mária Terézia, hanem VI. Károly bocsátott ki, és 1771-ben Mária Terézia alatt 12 milliót bocsátott ki a bécsi nemzeti bank. Ezt voltam bátor előadni a históriai adatok helyreigazítására. A túlsó oldalról, de néha mindkét oldalról, helyesléssel és tetszéssel találkozott Wahrmann beszéde. Méltóztassanak megengedni, hogy erre is néhány észrevételt tegyek. Először is azon kezdé, hogy kiemelé e kérdés valódi nagy fontosságát, mert a „bank sikeres megoldásától nem csak hazánk anyagi jóléte függ ; de fölfogása szerint annak politikai jelentősége és hatalmi állása Európában ; sőt függ némileg önállósága és szabadsága is." T. ház! én magam is egyetértek vele s azt mondom : igenis állami existentiánk nemcsak anyagilag, hanem politikailag is e kérdésnek mi módom megoldásától függ, és hogy mily helyet fog Magyarország elfoglalni azon crisis alkalmával, mely hogy előbb-utóbb be fog következni: kétséget nem szenved senki előtt, az szintén attól függ; mert csak ha Magyarországnak rendezett pénzügye lesz : leszünk képesek e erisissel ugy szembeszállni, hogy nemzeti önallásunk, hogy nemzeti jövőnk ne íenyegettessék. Én is igen nagyfontosságú kérdésnek, nagyfontosságú politikai kérdésnek tekintem ezt. Azt mondja Wahrmann ur, hogy a politikai kérdéseknél sokszor nem az a döntő, miképen intéztetnek el, hanem az, hogy mikor. Én azt hiszem, hogy minden kérdésnél igen nagy fontosságú az, hogy miként döntetik el ; mert azt hiszem, hogy a főkérdés mindig az, hogy miként döntetik el, és másodrendű az a kérdés, hogy mikor. Igaz, hogy qui cito dat, bis dat ; de ki nunquam dat: az bizony sem egyszer, sem kétszer nem ad. Azon kérdés, hogy mikor döntetik el: sokszor szinten nagy fontosságú; de annak fontossága, hogy mikép döntetik el: a legelső és legfőbb tekintet marad. De kiindulva abból, hogy mikor döntetik el, azt hiszi, hogy ha a legalkalmasabb időpontnak egy politikai kérdés megoldására azt a perczet tartjuk, melyben a döntő körök minden oldalról annak megoldására törekednek: akkor a szóban levő kérdés megoldására kedvezőbb, alkalmasabb perez, mint a mai, alig található ; mert nincs párt, mely e kérdésnek megoldását ne követelné, nincs osztály, mely azt nem óhajtaná, 22