Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.

Ülésnapok - 1869-439

439. országos ülés febrnár 19. 1873. 159 el rendezni a financiákat: akkor itgyan szépen várhatunk. (Derültség.) Minden ellenvetésre, mi fölhozatott, kívánok figyelemmel lenni, ezek közt arra is, hogy hát ha a valuta nem rendeztethetik: akkor kétféle kényszerforgalmu bankjegyek lesznek. Nem lenne kellemes dolog, és én nem tanácsolnám semmiképen. De nem fogadhatom el azon ellenérvet, hogy akkor egyik állam t. i. Cislajthania Magyarország bankjegyeit visszautasíthatná, és nem fogadná el. Hogyan kérem? hogy ha Magyarország a maga quotáját a 30 milliót a közös pénzügyminiszternek magyar bankjegyekben fizeti le. Hiszen akkor azután annak a dolga, hogy mikép adjon tul azon bankjegyeken, s nem a miénk. (Derültség.) Szeretném én látni, hogy ha a közös pénzügyminiszter Skene ur, millióit magyar bankjegyekben fizeti, ugyan mi módon utasíthatná az azokat vissza, és ha egyszer azon milliók Skene kezében vannak, a troppaui posztósok hogyan utasíthatnák azokat viszsza? Egyébiránt meglehet, hogy visszautasítanák ; akkor azután kölesönbe esnék a dolog. A magyarországi pénzpiaca megkövetelhetné azt, hogy itt a mi bankjegyeinkkel történjók a fizetés; lenne tehát belőle egyszerű pénzátváltás, és pénzcserélés. (Nagy derültség jobb felől.) Ez sem volna oly nagy szerencsétlenség. (Derültség.) Azt hiszem, e miatt nagyon kevés ember fogná magát felakasztani. (Derültség.) Az pedig, hogy talán majd a mi bankjegyeinknek lenne hátrányos disagiója: azt bátor vagyok nem feltételezni. Mert még eddigelé semmiféle rósz geschaftet nem csinálhattunk : mig a túlsó félnek a maga „faule fisehei" tonna számra vannak elrakva. De attól se rettennék vissza, ha az egyik fél nem állítja helyre a valutát,, nem állítja vissza az érczpénz fizetését: ós az általunk felállítandó bank helyreállítaná a valutát és az érczpénzfizetést. Én bátor vagyok azon hitemet kifejezni, hogy azon esetben, ha Magyarországon volna oly bank, mely érczpénzzel fizet: nem következnék belőle az, hogy annak érczkészletét elczipelnék. Hisz az a pénz, a mi egy bank portefuille-jében fekszik, ha jó adósai vannak : ép oly jó pénz, mint a mi a pinezében fekszik. Akkor van csak baja a banknak, ha rósz adóst szerzett magának, mint például a nemzeti bank; ha t. i. az államot hagyja nagyon mélyen belemarkolni a maga cassájába. Azt ítélje meg egy létrejövendő magyar bank igazgatósága, mennyit szabad az államtól, mint adóstól elfogadni, s akkor soha sem félhet attól, hogy crisis alkalmával; — mert .hisz csak crisis alkalmával lehet félni az érczpénz elfogyásától, más esetben kényelmére van az embernek, ha nem nyomja az embernek zsebét az ezüst, — hogy mondám crisis alkalmával kipusztítják a pinczéből az érczkészletét. Egyébiránt ugy beszélnek hozzánk a t. túlsó oldali urak, mintha sohasem láttunk volna még hasonló dolgot. Nem is említem az 1848. előtti időt, hanem hivatkozom az 1859-iki rövid időszakra, midőn a készpénzfizetés ismét helyreállíttatott, és a bank újra felvette az ezüsttel való beváltást. Mi történt? Talán megrohanták azután a bankintézetet érczpénzért. ? Épen ellenkezőleg, sok pénz jött elő, a mi eddig el volt téve s elkezdett cirkulálni az ezüst és én nagyon jól emlékszem, hogy a 35 krt érő húszas 33 krjával cirkulált, Es azt. a mitBruck meg mert kisérleni az akkor elégületlen és minden végletre kész Magyarországban: azt ne merjék megkísérelni mostani minisztereink, a kikről minden hizelkedés nélkül el kell ismerni, mind capacitásuknak nagy voltát, mind pedig kifogás alá nem eső hazafiságukat, s ők ne merjék megkiséreloi azt, a mit Bruek kísérlett: meg ? — (Kerkapoly Károly pénzügyminiszter torkára mutat. Nagy derültség.) Nagyon örülök rajta, hogy a t. pénzügyminiszter ur ily módon fogja föl a kérdést; ha ugy akarja, mulatság is van benne. Azon illustráló mozdulatra, a mely oly derültséget idézett elő, s melyet a t. pénzügyminiszter ur volt szíves közrebocsátani: meg kell jegyeznem, hogy az a borzasztó vád nem az olyan pénzügyminisztereket szokta érni, a kiknek kezei tisztán jönnek ki az állampénztárból; ezt mindenki elismerte eddig a mi pénzügyminisztereinkről. Egyébiránt gondoskodva volt arról, hogy ne nőjenek a fák az égbe, nem bizta magát azért az akkori pénzügyminisztérium sem arra, bogy a publicum mily jó akaratú és' hazafias fog lenni; gondoskodtak arról hogy a fizetés systematizáltassék. Mi történt? az, hogy a bank kinyitott egy pénzváltó szobát; ott ült egy hivatalnok, a ki, hogy ha találkozott és bevetődött egy kíváncsi ember, a ki meg akaita látni, hogy vajon csakugyan adnak-e az ő bankójáért ezüstöt : igen szívesen megnézte a bankót, hogy igaz-e 1 és azután igazi jó csengő fertály forintosokkal kifizette neki annak értékét. Ilyformán nagyon szorgalmas volt az az egy uri ember, mert ha 4 hivatalos órát számítunk egy napra, a mi csakugyan elég egy embertől és föltesszük hogy 1000 frtot képes egy órában kifizetni, 115 nap alatt épen 600.000 frtot fizethet ki a publicumnak. Ebbe a bank nem halhatott bele. (Derültség.) Más bankok is practisálják azt az ördögi mesterséget, mások is eltanulták. Sőt megtették azt is, hogy 5 írtnál többet egy embertől be nem váltott a bank, tehát a ki 500 frtot