Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.

Ülésnapok - 1869-416

g^. 416. országos ülés január 10. 1872. mint sociális tevékenységét foglalkoztatják; — igenis, a kérdés uraim ! Magyarország fennállkatásának döntő kérdése. A törvények, az institutiók megállapíthatják ugyan a rendet, a szabadságot; de annak biztosítása és tovább fejlesztése csak a népek erkölcsi fejlődöttsége által eszközölhető. Napjainkban uraim csak egy tényező, egy hatalom létezik, mely biztos és tartós hódításokat tenni van hivatva, és e hatalmat az előrehaladott, az erköcsileg kiemelkedett népek tartják kezeikben: mert ez maga a civilisatio. Igen helyesen jelezé csak nem régiben egy kitűnő államférfiú, hogy a jelen idő folyama nem igen kedvező a történeti jogokra nézve ; s valóban nagy őnámitás volna el nem ismerni, hogy azoknak értéket és erőt csak a nép életrevalósága kölcsönöz. Régi fény, ősi dicsőség! ? Alig egyebek uraim, mint mobosult romok, melyek nagy időkre utalnak ugyan , de a jövő gondjait vadainkról le nem emelik : ez az erkölcsi fejlődés, a munka, a tudomány, az előhaladás feladata lesz. Igen, uraim, munkás kezekkel, a tudomány, a felvilágosodás beható erejével, és nem a régi dicsőség ábrándjaival lehet teremteni jövőt; az várhat életet, ki az élettel alkuszik. rnig az ábrándok csillogó képei rövid káprázat után ködbe szállanak. Bizonyára igy volt meggyőződve azon nagy férfiú is, ki Magyarországban a népoktatási törvényeknek újjá teremtője volt; kinek kora elhunytát oly méltán gyászolja szeretett hazája. A népoktatási viszonyok gyakorlati rendezésénél, véleményem szerint, két igazságot kell mindenek fölött szem előtt tartani: Először azt, hogy a theoriák és gyakorlati életviszonyok kellő ismerete és figyelembevétele nélkül czélra vezetni soha sem fognak; Másodszor azt, hogy a határozott, biztos irány nélküli tévedezés csak önbizalmától fosztja meg a nemzetet, s legtöbbnyire csupán keserű csalódásokat teremt. Ki fogna kétkedni abban, mikóp az 1868-ik XXX VIIEtörvényczikknek a legnemesebb instrnctiók és legfényesebb theoriák szolgáltak alapul; de azért tévedés lenne be nem ismerni: mikép a törvényhozónak legbiztosabb útmutatója maga az élet, mely a törvények végrehajtóját a gyakorlati nehézségekre reávezeti. Nem lehet elvitatni, uraim , mikép a főbb elvek , melyekre egy modern állam népnevelési intézményeit fektetni kell, mint irányeszmék csillámlanak meg a törvény némely rendeletein, s ha mégis azoknak megtestesitését a régi viszonyok túlságos cultusa s az eljárási módozatok tartózkodó nehézkessége nagy részben illusoriussá teszi: az korántsem a kormány jóakaratának hiányában, hanem mindenek fölött a politikai s vallási viszonyok fejletlenségében leli magyarázását. Ezen állítás mellett, uraim! az élet bizonyít ! Ha — például — a protestánsok, a népoktatási törvények ellenében féltékenyen őrzik autonomiájokat: lehet-e ezt csodálni ott, hol a kath. hyerarchia tetleg az államtörvények fölébe helyezi magát. Mikép is kereshessen addig a protestantismus teljes garantiát az államhatalom támogatásában : mig ezen államhatalom saját édes magát a hyerarchia illetéktelen nyomása alól emancipálni nem fogja. Es viszont, mikép vállalhasson felelősséget a kormány az állam jövőjének biztonsága érdekében : ha annak legfontosabb ügyében a kor, a viszonyok, az élet kívánalmai szerint kellő befolyással nem intézkedhetik? Hogy e rendezetlen államviszonyok között a népoktatás — daczára az 1868-ik XXXVHI. törvényczikknek — különösen némely vidékeken, s legkülönösebben a kath. elemi tanodákban, az ország legtöbb részein szomorú képet mutat: azt tagadni nem lehet; azonban — valljuk meg őszintén — csodálni sem! Nem tudom, t. képviselőház, mennyire van helyén ez alkalommal tüzetesebben szóba ereszkednem azon okokról, melyek a népoktatási törvények gyakorlati keresztülvitelénél a nagyobb mérvű sikernek gátlólag útjában állanak; de ha a t. képviselőház — a kérdés fontosságánál fogva — kegyeskednék türelmével megajándékozni : ugy én az akadályokat következőkben fognám elősorolhatni: Első a már érintett vallási s politikai viszonyok fejletlensége, mely az állam ténylegesebb befolyásának gátakat emel s a népoktatás ügyének bizonyos mérvű eentralisatióját akadályozza. Pedig — meggyőződésem szerint — gyors és biztos sikert, minőhez jövőnk kérdése kötve : e nélkül előteremteni bajosan lehet. Második a népoktatási törvény hiányai, mely hiányok különösen a gyakorlati alkalmazásnál merülnek fel s a siker fejlődésének útjában állanak. Nem lehet, uraim, szomorúbb tévedés, mintha a törvényhozás kelleténél nagyobb súlyt fektetvén magára az eszmék erejére, túlságos optimismussal majd mindent ennek hatásától vár s a kivitel és végrehajtás garantiáiról kellő erélylyel és pontossággal nem gondoskodik. Bizonyára időnkivüli kísérlet lenne ez alkalommal a népoktatási törvény minden részleteit elemzés alá venni; de legyen szabad kimonda-