Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.

Ülésnapok - 1869-416

416, országos ülés január 10. 1872. 85 nom, hogy jelen viszonyaink között például a 45. §. végrehajtását a kath. egyház szabad actiója mellett, —, egyes ritka eseteket kivéve — aligha fogná valaki sikerrel megkísérthetni. A felekezeti iskolákhoz tél óránál tovább fekvő a 40 tankötelessel nem biró helységekben, ha más felekezeti iskola létezik: tartoznak oda küldeni gyermekeiket. S igy vagyunk e törvény számos egyéb rendeleteivel is. A kormány például megvárja az egymástól fél óránál távolabb fekvő — iskola nélküli — helységektől, melyek 30 tanköteles gyermekkel birnak, hogy iskolát alapítsanak; de ha történetesen ezen helységek az anyafárához vagy máshova — bármily távol eső helyre — vannak beiskolázva: ugy — az újon alapított iskola daczára — a régi iskolához tett ajánlatukat is a canonica visitatio alapján bizony megveszik rajtuk, s igy a tőrvény iránti hódolatukat vajmi drágán kell megvásárolniuk S vájjon támogatják-e az ily körülmények a tanfelügyelők törekvéseit? Vannak továbbá oly iskolanélküli községek, t. ház, melyeknek közös vagyona, közös telke, >— melyen az építkezést foganatosítani lehetne — nincs, s egyesek semmi áron nem hajlandók e czéira magán vagyonukból területet átengedni. Van-e csak egyetlen betűvel is. t. képviselőház, az 1868-iki LV. törvényczikkben, mely a kisajátításokról szól: ezen esetre reflectálva ? Ismét tehát egy uj nehézség, mely a tanfelügyelők sikerét megakasztja! ... De menjünk tovább. Az állam megteremti a közös iskolákat, — itt-ott pénzt fektet az építkezésekbe, fönntartásukra áldozatokat tesz, a tanítóktól beszedi a százalékot s a t. . . . Az egyházi férfiaknak nem tetszik a dolog; s tudjuk, mikép az együgyüségben nevelt nép könnyen ide-oda vezethető, s bizony roszul esik neki, ha papjától azt hallja, hogy „pogánynyá tették": neki keseredik, üzifüzi a dolgot, mig végre is a községi iskola vissza változik felekezetivé, a tanító odább megy egy faluval valamely más felekezeti iskolába, százalékával ez esetben mi történik? nem tudom! S kész a zavar, melyet nem nehéz ugyan az államnak kibonyolitani; de minő erkölcsi eredménynyel? . . . Kell-e bizonyítanom, mikép az ily visszás állapot a mellett, hogy a törvények iránti tiszteletet csökkenti: magát a népoktatás ügyét is örökös zavar és ingadozásnak teszi ki. Nem folytatom tovább; átmegyek az akadályok többi pontjaira. Harmadik akadály a végrehajtás körül előforduló nehézségek, ugy a nép, mint az egyház, sőt be kell vallanom, néha a központi igazgatás részéről is. A nép indolentiája ezen irányban átalánosan ismeretes. Tévedés volna azonban e szomoritó erkölcsi bajt csupán saját természeti ösztönének róni fel. — Mondjuk el a „mea eulpát", mert ez mindnyájunk bűne, uraim! de bűne Különösen azoknak, kikre e fontos ügy vezetése legelső sorban századok óta bízva volt, és csak annyira sem mentek feladatukban, hogy a nép érdekeltségét iránta felébresztették volna. S vajon mikép igyekeznek égbekiáltó mulasztásaikat jóvá tenni most? Ugy, hogy nem elégesznek meg a szándékos semmit nem tevéssel: hanem az állam jó igyekezetét is akadályozzák, midőn ez, az ő mulasztásaikat jóvá tenni akarja. Emeljünk ki még csak egykét esetet a sok közül azokhoz, melyeket fölemlítettünk. A kormány megtámadtatik az országgyűlésen a Bach-féle időszakból fönnmaradt könyvek miatt, miután daczára annak, hogy ezek Magyarország közjoga ellen intézett tanokat foglalnak magukban: mégis széltében használtatnak a kath. elemi iskolákban. Egy-egy tanfelügyelő szivére veszi a dolgot, kutat, s megtalálja a kérdéses könyveket; de egyszersmind „sub rosa" (leggyakrabban ott, hol legKevésbé várta) megtalálja az államellenes törekvés magyarázatát is, mely röviden abból áll, mikép püspök ur ő méltósága körlevelében szigorúan meghagyá, hogy csakis a szent Istvántársulat által kiadott könyveket szabad használni, s mivel a szent István-társulatnak még e tankönyvet pótló kiadása nincs: haszontalan költekezést tenni nem akarván, maradtak inkább a réginél; mert az állam által kiadott könyvek használatát ő méltósága nem tűrte volna. Ezt azonban, uti figura doeet, megtűri. Az állam elkészitteté, t. képviselőház, még a vend könyveket is; de mi haszna, ha az állam kiadványai a püspök uraknak kevésbé tetszenek, mint Bach könyvei; s igy a vendajku egyházi férfiak, nem mondom átalánosan, de itt-ott előveszik az illir és szláv könyveket a vend könyvek helyett, sőt előveszik még a szláv birodalom térképét is, melynek területe Magyarországból is magában foglal egy darabot. Tehát, uraim! hazafiatlanság, államellenes törekvés, áltanok hirdetése, — minden, de minden jó: csak a kormány intézkedéseinek útjában álljon. Pedig valóban türelmesebb, szelídebb, engedékenyebb, dédelgetőbb eljárást, mint a minőt a magas kormány irányukban eddig viseltetett már képzelni sem lehet. Ezt igen könnyű adatokkal bebizonyítanom, mert hiszen tudtommal éppen ez az: mi által a magas kormány a tan-