Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.
Ülésnapok - 1869-426
426. országos Slés január 22. 1873. 359 ky a sir széléről kiálta viszsza, s megjelölte az utat, melyen e téren hatni lehet. A túlvilági szózat megdöbbentő szemrehányása, a nemzeti közönyt ostorozó súlyos vád egy perezre ezen égető kérdésre vonta a figyelmet, magas kormányi körökben társulat keletkezett, mely a székely kivándorlás és az azzal kapcsolatos csángók ügyét felkarolni, e téren valamit tenni tűzte ki feladatául ; de, fájdalom, mindez csak szándék maradt; s újból bekövetkezett a közöny, a mivel sem gondoló indolentia vétkes állapota. Sokan vádolták nemzetünket nyiltan, hírlapi téren, sőt itt e házban is erőszakos magyarosítással. Soha ennél alaptalanabb ós méltatlanabb vád nemzetet még nem ért; mert még soha nemzet e téren oly engedékeny, oly egészen az öngyilkosságig türelmes nem volt, mint a magyar: hisz mi minden szerencsétlent, üldözöttet, a zsarnokság által sújtottakat a törökök üldözése alól ide menekülteket, a tengeráradat által lakhelyeikről elzavartakat, a nyomor által üzötteket befogadtuk, azokat nemcsak vendégszeretőig fogadtuk, nemcsak megosztottuk velők a haza földjét, alkotmányunk áldását: hanem oly kiváltságokkal láttuk el, minőkkel nemzetünk nagyrésze nem birt, s melyek a bevándorlottak nemzetiségét, egyéni jellemét századokon át fentarták; sőt e tekintetben a bevándoroltak iránti testvériességünk még az önfeláldozás azon határáig ment, hogy egész vidékeknek egykor virágzó magyar népessége olvadott be más nemzetiségekbe, ífern mi magyarosítunk, t. ház, hanem még most is, a midőn magunkat összeszedni, magunkat erősítenünk kellene; most, a midőn módunk ós alkalmunk lenne nemzeti érdekeinknek felkarolására: azt korántsem tesszük; hanem oda dobunk Erdélyben 30,000 magyar lutheránus testvért az erőszakos germanisatiónak, s siketek maradunk azon több százezernyi keleti vallású testvéreinknek az országgyűlés elé beterjesztett jogos kérelme iránt, hogy egyházaikban édes anyanyelvükön imádkozhassanak. Ha ez igy van itt benn a Kárpátok gyürüzete közt; mennyivel elhagyottabbak, mennyivel szánandóbb állapotban vannak azon testvéreink, kiket sorsuk a magyar haza határain tul sodort, nevezetesen, moldvai csángó és kivándorolt székely testvéreink. Nem akarom én itt ezen hazánktól elszakadt nemzetfeleink történelmét bár csak kivonatosan is előadni; csak azt említem fel, hogy Moldvának nyugati részét, melyet Kumániának neveztek, s mely a 13-ik század kezdetétől fogva egészen a 16-ik századig a magyar korona alá tartozott: régen kizárólag magyar népesség, az úgynevezett csángók lakták s azok nemcsak politikailag, hanem vallás-egyházilag is Magyarországtól függtek; ott volt az előbb esztergomi, később a kalocsai érsekséghez csatolt milkoviai püspökség, melynek egyházmegyéjéhez tartozott már a 11-ik században Erdély keleti része és a havastuli Kumania, később a Moldovában, Beszarábiában és Oláhországban levő csángók, kiknek száma Mátyás király korában az egy millión jóval felül állott. Ulászló, s még inkább a gyámoltalan II. Lajos korában ama tartománynak Magyarországtól való politikai függése megszakadt, a mohácsi vész után a török hatalom oda is kiterjeszkedett; de megmaradt az egyházi függés s a milkoviai püspökség, mely későbbi székhelyéről bákoi püspökség nevet nyert : egészen a múlt század végéig folytonosan a kalocsai érsekségtől függött, minek következtében ott magyar püspökök székeltek, magyar papok és szerzetesek gondozták e nép vallási igényeit s tárták főn annak nemzetiségét ; de a múlt században megalakult Jasszyban egy missiói püspökség, melynek főpapságunk minden ellentmondás nélkül átengedte a csángók fölötti lelkipásztorkodást; ez olasz papjai által elzavartatta a magyar lelkészeket és szerzeteseket, zsarolásai által a csángókat ős vallásuk elhagyására kényszerité, mi azt eredményezte, hogy a csángóknak még e század elején is 200,000-et meghaladó száma ma már Moldvában 32,000-re olvadott le, s ha ezen állapot tovább tart: pár évtized múlva egyetlen magyar sem lesz Moldvában; mert az elhagyatottsághoz most már az erőszakos beolvasztás kényszer rendszere is hozzájárul. ISíem akarom itt fejtegetni, hogy főpapságunknak mennyiben lehetett joga, egy a magyar egyház területéhez tartozó püspöki megyét elidegeníteni s Romának oda péterfillérezni; hanem azt tudom, hogy e tekintetben főpapságunktól e téren mit se várhatunk, hisz felhívtuk már számtalanszor mi, s fel a szt. László társulat kiküldöttei is figyelmét és kötelességérzetét a nélkül, hogy az ottan veszendőbe indult katholikus magyarság megmentésére bárcsak egy jóakaratú lépés tétetett volna. Babes Vincze : T. ház \ t Csak egy pár szót akarok a tárgyhoz szólani. Én azt tartom, hogy a ki mást elnyom; az zsarnok, akár román, vagy német, akár orosz vagy magyar legyen az; és én a zsarnokok ellensége vagyok, ha mindjárt saját nemzetiségem kormánya gyakorolja is azt. Én részemről, t. haz, kész lennék ma akár miféle szerződést, vagy ítéletet aláírni, hogy azon kormány, túl vagy itt, mely a magyart bántalmazza, saját nemzetiségében megrövidíteni igyekszik: hazafiatlan; de viszont azon kormányt, mely a románt elnyomja: azt fejlődésében, mivelődésében akadályozza: szintén annak nevezem. Én azt hiszem, hogy ezen
