Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.
Ülésnapok - 1869-423
282 423. országos ülés január 18. 187S. tán felmutathatunk, egy és más üdvös törvény alkotásával még tetézzük. (Edyeslés jobb felől.) A ezél tehát az volt, hogy azon időt, mely rendelkezésünkre áll, addig, mig választóink elé lépve számot adandunk eddigi sáfárkodásunkról: ezélszerüen felhasználjuk. (Helyeslés jobb felől.) Ez volt azon indok, melynélfogva a háznak ezen része nem kivánt oly kérdésnek ismételt vitatásába bocsátkozni, mely e házban már anynyiszor tárgy altatott. Természetesnek találom, hogy az ellenzék részéről e két indítványban foglalt kérdés ismét és ismét szőnyegre hozatik. A honvédek rokkantjainak, özvegyeiknek és árváiknak az országos adóalapból való nyugdíjazása tárgyában Várady Gábor képviselő ur tette meg az indítványt. Oly kimeritőleg és sokszor tárgyaltatott e tárgy a házban, hogy arra Í3mételten, hosszasan kiterjeszkedni nem lehet szándékom. Eöviden csak annyit jegyzek meg, hogy mint sok más kérdésben, ugy ebben is két különböző ut állott előttünk. Egyik az, melyet ezen párt követett és mely szerint e kérdés megoldásánál is a kölcsönös engesztelés- és kibékitésnek elvét tűztük ki feladatunkul; ugyanazon elvet, melyet e kérdésben a koronázás alkalmával példaként ő felségeik nekünk kimutattak ós melyet követtünk is mindnyájan, midőn egyenként járultunk a szóban levő czél előmozdításához. Es itt ki akarom emelni, hogy a kormány által e czélból rendezett sorsjáték jövedelméből kétszáznegyvenezer forinttal szaporodott azon alap, mely az illetők segélyezésére van szánva. Ez utón elértük azon czélt, melyet magunk elé kitűztünk, a mennyiben erre, a birodalom minden részeiben nemzetiségi különbség nélkül adakoztak, holott, h ellenkező utón járunk, és az 1848-iki események folytán segélyre szorulókat, a mikor az ország különböző részei egymással ellentétben állottak, a közadókból segélyeztük volna: ez bizonyára nem egyezett volna meg azon politikával, melyet eddig követtünk. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Áttérek már most azon indítványra, melyet Debreczen városa érdemes képviselője terjesztett a ház elé. Mindenekelőtt megvallom, hogy kevés indítványt halottam, mely oly szerény öltönyben jelent meg, és oly szerény módon ajánltatott a háznak. Azt mondja a képviselő ur, ne tekintsük ez indítványt ugy, mint tőle jövőt, ne is fogadtassák el e részben ellenzéki indítvány: hanem utasítsa a ház, a saját többségéből alakult minisztériumot az indítványában foglaltak teljesítésére. Azt mondja : ezen indítvány olyan, melyből minden positiv indítványtétel, tekintettel a ház többségére, elhagyatott és ennélfogva nem is ellenzéki indítvány. Figyelmesen olvasván el Tisza Kálmán indítványát, benne ugyanazon határozott álláspontot találom fel, melynek a t. képviselő ur nem egy alkalommal, de több izben adott kifejezést. A t. képviselő ur a közös hadsereg és honvédség helyett egy kellő számú oly hadsereget kíván, mely az ilyennek minden kellékével fel legyen ruházva, és kizárólag a magyar törvényhozás és a magyar kormány rendelkezése alatt álljon; és kívánja a minisztériumtól, hogy javasoljon módokat, melyek által e czél elérhető. T. ház! Mindent lehet a kormánytól követelni ; de egy mindenekfölött szem előtt tartandó, hogy a kormányt ép ugy, mint e házat, és igy a benne ülő ellenzéket is a létező törvények mindenekfölött kötelezik. (Helyeslés a jobb oldalon.) Azon módnak meghatározása, melyen a t. képviselő ur által kijelölt czél elérhető: igen könnyű. Erre okvetlenül szükséges, hogy módosíttassanak mindenek előtt azon törvények, melyeket őseink 1723-ban az I. II. és III. tórvényczikkben megalkottak, és melyek által az ország biztonságának tekintetéből az uralkodó házzal, és ő felsége többi országával kötött kapocs létesíttetett; továbbá az 1867. XII. törvényczikk, melynek 9. §. határozottan kimondja, hogy a közös biztonság együttes erővel leendő védelmezése és föntartása oly közös és viszonyos kötelesség, mely egyenesen a pragmatica sanctióból származik és melynek 12. és 13. §-ai világosan intézkednek a védelmi kötelezettségről; továbbá az 1868-ban alkotott azon törvények, melyek megállapítják a véderőt és honvédséget. Mindaddig, mig ezen törvények léteznek: azok az egész országra nézve szorosan kötelezők. A t. képviselő ur az országnak kellő számú oly véderőt kivan felállíttatni, mely anyagi tekintetben tulterheltetéssel ne járjon. E kívánat megoldásánál minden körülmény fontolóra veendő. A képviselő ur azt mondja: „az országnak is kellő számú." Én azt hiszem, hogy a védelmet illetőleg mindenekelőtt figyelembe veendők azon viszonyok, melyek között élünk : menynyi erővel rendelkezik e részben az ország és menynyivel azon szomszédaink, kikkel egy vagy más kérdésben talán különbözetek állhatnak be. Országunknak ugy népességi, mint geographiai helyzete olyan, hogy őseink a biztonság tekintetéből megalkották 1723-ban az erre vonatkozó törvényeket, és mi meghoztuk a vóderőről szóló törvényeket. E törvények alapján rendeztetvén a védelem: az jelenben oly tekintélyes, hogy meggyőződésem szerint monarchiánk biztonságát, és ez által saját biztonságunkat is minden körülmények között megvédeni tökéletesen képes. A képviselő ur emiitette a kellő számot is.
