Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.

Ülésnapok - 1869-422

422. országos ülés január 17. 1871. 263 lyeket, azt hiszem, nem fognak tagadni a túlsó oldalon sem, és melyeket mindnyájan igen érzékenyenészlelhetünk. De épen, mert ezen két szempont tette a honvédséget a hazára nézve igen nevezetes és jelentékeny intézménynye: óhajtandó volt, hogy ezen részről azon eszme, mely a honvédségnek fontosságot ad: fejlesztessók folytonosan és ne hagyassák pangásban s még kevésbbé engedtessék félrevezettetni ; más részről pedig, hogy a minisztérium, melytől a honvédség teljesen függ, mindent elkövessen a hiányok elhárítására, pótlására, szóval a szervezet teljességének elérésére mi, tisztelt ház, nem törtónt meg máig sem. Az elsőre nézve, megvallom, még sokkal fájdalmasabb húrokat pendit meg bennem a tapasztalás, mint a második rendbeli hiányok. Nem szólok sokat épen azért, mert nagyon fájdalmasnak érzek bizonyos dolgokat, a honvédséget illetőleg; de bizom mindenkinek magyar szivére, megítélni azt, hogy ezen magyar fegyveres erő a magyarság szempontjából kielégítőnek tartható-e az országra vagy sem? Nem mondok többet. Csak utalok egyenesen az igen t. államtitkár úrra e részben is : vajon nem volt-e hivatalos értesülése arról, hogy a magyar honvédség tiszti karában nem régen még a német nyelv uralkodott? Ami a hiányokat illeti, mindnyájan tudjuk, hogy a honvédségben hiányzik az ágyú, hiányzanak a műszaki csapatok, sőt a lovasság sincs azon arányban, melyben lenni kellene, s melyre nézve t. államtitkár ur nem is válaszolt semmit az imént tett kérdésekre. Mindezek köztudomású tények, és mindezek folytán, ámbár a honvédség barátai vagyunk ezen az oldalon: nem mulaszthatjuk el ezen hiányok pótlását a minisztérium figyelmébe ajánlani annyiszor, a hányszor csak lehet. Mert mi meg vagyunk győződve, hogy azon haderő, mely Magyarország védelme felett őrködik: a mostani szervezetben nem felelhet meg hivatásának. És épen ezen szempont sugalta t. barátom Tisza Kálmánnak határozati javaslatát, melynek szempontjából bátor vagyok elmondani még némely rövid észrevételt. Éber Nándor t. képviselő ur mellékesen felemlítette, hogy a laktanyákat óhajtja több okból, azon okból is, hogy azon laktanyák nélkül a testületi szellem nem lehet meg a katonaságnál. Én azt hiszem, hogy Éber Nándor t. képviselő urnák ezen mondását némileg félreértette t. barátom Mocsáry Lajos; mert én részemről nem teszem fel a t. képviselő úrról, hogy a testületi szellem alatt ő kaszárnya-szellemet értett volna. Azért hiszem, hogy némileg félreértette, mert nem tehető fel Éber Nándor képviselő úrról, hogy ilyent óhajtson. De tény, hogy a mostani osztrák-magyar vagy magyar-osztrák, egy szóval: a közös hadseregben hiányzik minden szellem. 1848. előtt volt bizonyos szellem. Nem jó szellem volt az, de volt a tisztikarban tulajdonkép inkább csak mint jó pajtássági szellem, a mely minden esetre egy inger, egy erő, a nobilitásnak bizonyos faja; az egész hadseregben pedig a szellemnek kifejezést adott a példabeszéddé vált mondat, hogy „a császár kenyerét eszik." Ez volt a szellem; hogy mit használt: azt az események bebizonyították. 1848. előtt, ugy szólván, folytonos napi parancs volt, hogy a császár minden, és a hadsereg a császáré! Abba más érzeménynek nem volt szabad beszivárogni. Elfelejtették, hogy a császár nevének czime alatt — bárhol a világon, következőleg itt is — éleszthető szellem csak azon esetben hatályos, hogy ha időnként felmerül oly császár, ki legnagyobb hadvezére a világnak és sok csatát nyer, mint nyert I-ső Napóleon; de még azon nagy császár is — nagy, mert nagy hadvezére saját seregének és legyőzője a többieknek — még ily császár esetében is a legnagyobb bukás áll be, ha a császár elbukott. Elfelejtették továbbá 1848. előtt a közös hadsereget illetőleg azt is, hogy az osztrák hadseregnek a régi időben is, mikor az leveretett és még sem akarta magát megadni — a burkus háborúban, — más szellemre volt szüksége, s akkor is a magyar patriotismusra appelláltak és ez segített is rajtok. Be van bizonyítva tehát az események által, hogy azon szellem, mely 1848. előtt uralkodott, nem elégséges arra, hogy egy hadsereg győzelemképes lehessen. Elismerem igenis, hogy addig, a mig szép napok járnak és nincsen más ellenség: mint a polgárok szabadsága; mikor nincsen más campagne: mint egyes befogatások olyan emberek ellenében, kik szabadabban szóltak, vagy apró kravallok leverése: addig roppant és dicső hadjáratokat lehetett viselni ama szellemmel is. Hanem hát Európa egén igen gyakran elborult az utóbbi 25 év alatt a nap, és ily borús napok alatt keletkeznek aztán oly külföldi ellenségek, kiknek — nem mint itthon a népeknek — igen jó fegyvereik is vannak és a kik igen szakavatott katonák; szóval egyszerre olyan külellenség előtt állunk, mely bir mindazon katonai kellékekkel, melyek az osztrák hadseregben találhatók: hanem bir még ezen kiv&l a lelkesedés nagy erejével is. Hogy ily ellenség ellenében micsoda szerepet játszik az osztrák hadsereg : azt bebizonyították az események. Egy régi osztrák tábornokról mondták a bécsiek, hogy olyan mint a dob ; csak akkor hallják hirét, ha verik. (Élénk derültség.) >