Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.
Ülésnapok - 1869-411
áll. országos ülés deczember 21. 1871. 15 által azon jogától, hogy a bíróság illetékessége i ellen kifogást tehessen, mily stádiumban és mikor tehessen 1 Azt hiszem, t. ház, hogy ha az indítvány, így, a mint jelenleg fennáll elragadtatik: a feleknek jogai sok esetben sértve lesznek, és a felekre tetemes költség fog rovatni. Annálfogva véleményem az: vagy mondja ki a t. ház azt, amit ki méltóztatott mondani előbb a váltóperekre nézve, a melyek t. i. a pestvárosi bíróság előtt indíttattak meg, hogy minden megindított és folyamatban levő per annál a bíróságnál marad, a melynél megindittatott, míg be nem fejeztetett ; vagy pedig ha a t. ház ki nem mondja, — a mit én sem kívánok, — nehogy a eonfusio még nagyobb legyen: — akkor szükségesnek tartom a törvényhozás által kimondatni azt, hogy a határidők felfüggesztetnek. Ezt mondja ki a törvényhozás maga. Arra nézve azonban, hogy az ujabb batáridőknek mikénti és mi módoni kitüzetése, és a feleknek mi módom értesítéséről a perek hova lett átvitelére nézve a miniszter intézkedhessek: a meghatalmazás szükséges. Én tehát osztozván Pest-belváros igen érdemes képviselőjének aggodalmaiban, melyek azon esetre vonatkoznak, ha a miniszter politialis tekintetből a kitűzött határidőt felfüggeszthetné : a két indítványt összeegyeztethetőnek gondolom ugy, hogy a törvényhozás kimondja, hogy 1871. deczember 31-én túl kitűzött minden határidő felfüggesztetik; egyébiránt a pereknek hova lett áttételéről a bíróságok mikép tartozzanak értesíteni a feleket, és továbbá hogy a felek bíróság illetékessége elleni kifogásuk miként és mily formák között, mennyi idő alatt tartozzanak beadni : erre nézve a miniszter \ fölhatalmaztatnék, hogy a tőrvény vagy rendelet értelmében intézkedjék. Vidliczkay József: T. képviselőház! (Jobb felől felkiáltások: Szavazzunk!) Méltóztassék nekem megbocsátani, hogy ezen, nézetem szerint, igen szövevényes tárgyban felszólalok, és megengedni, hogy elmondjam meggyőződésemet tisztán és leplezetlenül. Az én felfogásom szerint az egyedüli correct eljárás e tárgyban az lenne, hogy a ház magát azon rendeletet, a melyet az igen t. miniszter ur éppen ezen perczben bemutatott, vagyis köztünk kiosztatott: érdemlegesen tárgyalja. Ez az egyedüli correct eljárás. Ennek a rendeletnek érdemleges tárgyalása nélkül nem lehet tulajdonképen tudni azt sem, hogy miről kell intézkedni; mert a dolog természeténél fogva nagyon szövevényes. Én bátor vagyok felhívni a t. ház figyelmét egy körülményre, mely még eddig említésbe nem jött. (Halljuk!) A bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvényczikknek, ha jól emlékezem, talán 14. §-a azt mondja, hogy a kinevezett bíráknak kötelességük 3 hónap alatt foglalni el helyőket. Tehát joguk van megkívánni azt, hogy helyök elfoglalására nekik 3 hónapi idő engedtessék. Ha teszem, én volnék egyike a kinevezetteknek és családi körülményeim azt hoznák magukkal, hogy helyemet, a melyre állíttattam: el nem foglalhatom; hanem igenis elfoglalhatom azt a 3-ik hónap végével: azt mondanám az illető törvényszéki elnöknek, hogy kénytelen vagyok igénybe venni a törvény jótékonyságát. Megtörténhetik már, t. ház, hogy lesznek olyan tőrvényszékek, hogy nemcsak egy, de több bíró lesz olyan, ki különösen a mostani téli időben helyét nem foglalja el, s megtörténhetik az, hogy a törvényszék ezen oknál fogva, tagok hiányában, nem lesz képes működni. Mi történik ez esetben? A t. miniszter urnák nem áll jogában a kinevezett birót ily esetben helyének azonnali elfoglalására kényszeríteni. Névleg tehát azon törvényszék fenn fog állani, névleg, papíron ; de a valóságban nem. Micsoda intézkedéseket kell tehát tenni ilyen körülmények közt % Ismétlem t. ház, hogy a nélkül, hogy egy rendes tervezet állna előttünk, és hogy mi ezen tervezetet megvitassuk : nem lehet e tárgyban czélszerüen intézkedni. A mit Pest-belváros igen t. képviselője módositványában előadott: az részben az, mit tenni kell, és nekem az ellen semmi elvi kifogásom nincs; de igenis van aggodalmam az iránt, hogy Pest-belváros érdemes képviselőjének módositványa nem meríti ki azon intézkedéseket, melyeket nekünk e téren tenni kell, és én ezen aggodalmat nem tudom magamban megszüntetni. Miután minden esetre az a kérdés, mit tegyünk a jelen helyzetben: én, megvallom, egyebet nem tudok tenni, mint egyelőre elfogadni Pest-belváros érdemes képviselőjének előterjesztett módositványát, mint olyan ideiglenes expedienst, mely habár csak részben is, de minden esetre czélhoz vezet, és mint olyat, melyet alkalmasint nem fogunk tudni mellőzni. De bennem még mindig él és meg van azon aggodalom, hogy ez nem mind az, mitt enni kell; tekintetbe véve különösen azon lehető körülményt, melyet az imént jeleztem, hogy t. i. valamely bíróság tényleg nem fog tudni fönnállani és működni a miatt, hogy a kinevezett bírák nem fogják helyeiket rögtön elfoglalni. Ennélfogva nézetem szerint a másik teendő az lenne, hogy ezen rendeletet, véve azt ugy, mintha törvényjavaslat alakjában nyújtatott volna be hozzánk;