Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.

Ülésnapok - 1869-420

420. országos ülés január 15. 1872. 205 Kautz Gyula előadó: Ezen tételek ajánltatnak. Elnök: Elfogadja a t. ház ezen tételeket? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtattak. Mihályi Péter jegyző (olvassa): 18. budai zene- és ének-akademia segélyzésére 1200 frt. Kautz Gyula előadó: E tétel az idén először jön a miniszteri költségvetésben elő. A pénzügyi bizottság részint takarékossági szempontoknál fogva, részint azért, mert mint méltóztatnak tudni, a belügyminisztérium költségvetésében egy országos zenészeti akadémia felállítására nézve tett előterjesztést: e tételt nem ajánlta. Azonban az országos zene-akademia ott elesett. Mostan tehát arról van szó: vajon tekintettel a belügyminiszteri költségvetés tárgyalásánál hozott határozatra: e tételt méltóztatnak-e megtartani vagy nem? A pénzügyi bizottság azért nem ajánlotta, mert előtte lebegett az inditványba hozott nagy országos zeneakadémia felállítása. Horváth Mihály : ügy hiszem, sérteném a képviselőházat, ha hosszasan akarnám fejtegetni, hogy a nemzeti irodalom mily nagy kincse minden nemzetnek, különösen pedig nekünk magyaroknak, kik nyelvünkkei, nemzetiségünkkel egyedül rokontalanul állunk a müveit európai népek közt. Szükségtelen, t. ház, ugy hiszem, bizonyítgatnom azt is, hogy a nemzeti irodalom virágzása jobbára azon helyzettől függ, melyben a nemzet a maga iróit részesiti. Anyagias századunkban azon pálya vonzza magához a kitűnőbb, jelesebb erőket, a mely mivelöinek képes kedvezőbb, kényelmesebb anyagi helyzetet, függetlenséget biztosítani. E tekintetben, t. ház, nálunk még sok a kívánni való; mert ha bir is már irodalmunk annyi becsesel, annyi erkölcsi sulylyal, hogy annak jelesebb mivelői köztiszteletben részesülnek: attól mindazáltal még távol vagyunk, hogy az irodalom maga képes legyen a maga embereit annyira jutalmazni, hogy azok minden erejöket és idejöket kizárólag az irodalomnak szentelhessék. Műveltségünk még oly csekély terjedelmű és — fájdalom — olvasó-közönségünk is, kivált a komolyabb, a szorosan vett tudományos munkákra nézve oly kicsiny, hogy ezen tudományos munkák köztudomás szerint is korántsem jutalmazzák mivelőiket olyannyira, hogy például egy tudós író, bármily jeles és termékeny legyen is különben: egyedül tolla után volna képes megI élni. Ennyire nálunk legfölebb a hírlap-, kivételj képen talán a regényirodalom emelkedett. E sajnos helyzetnek, t. ház, természetesen az a következménye, hogy a jelesebb, kitűnőbb irók napjainkban, midőn az élet oly drága, — irodalmunknak kipótolhatlan kárára — vagy más jutalmazóbb pályákat keresnek, az irodalom teréről végkép visszavonulván ; vagy ha ezen jelesebb erők nemesebb szellemi hivatás ellenállhatlan ösztönétől indíttatva, mely keblökben él, az irodalmi pályához engedik is magokat életökre köttetni, irodalmunknak kipótolhatatlan kárára: egyedül kenyérkeresetből kénytelenek más foglalkozásokra, más hivatalokra is fordítani idejök nagy részét. Ez, t. ház, talán rendén is volna, és — legalább némi tudományágakra nézve, melyek mivelőiknek idejét és erejét nem veszik kizárólag és oly igen igénybe, nem volna fölötte nagy baj : ha mégis kivételt engedne az irodalom elsőrangú mivelőire nézve; de vannak esetek, t. ház, midőn az irodalomra nézve valóban pótolhatlan veszteség az, ha azon felkent jelesei is, kik hivatva volnának halhatatlan müvekkel gazdagítani az irodalmat: anyagi gondoktól nyugtalanítva, vagy szárnyszegetten tespedni, vagy puszta kenyérkeresetből kénytelenek más mellékhivatalokra vagy foglalkozásokra szentelni és fordítani életök nagy részét, vagy talán családjuk föntartása ösztönéből végkép is elvonulni azon hálátlan pályától, melyen más anyagi körülmények és viszonyok közt oly müvekkel ajándékozták volna meg irodalmunkat, melyek magára a nemzetre is fényt, diszt áraszthattak volna Európa többi müveit nemzete előtt. Már ilyenkor, t. ház, azt hiszem, hogy a nemzetnek, mely irodalmát, a közmivelődés és köznemesbülés ezen leghatékonyabb eszközét, kellőleg becsben tartja: mulhatlan kötelessége, — maga a nemzeti becsület által parancsolt kiszabott kötelessége, — hogy kitűnő, jeles iróit ezen kényszerhelyzetből felemelje, s oly anyagi helyzetbe juttassa, hogy azok idejök s erejük teljét képesek legyenek azon szellemi müvekre fordítani, melyek a tudományt fejlesztve, a nemzet szellemi kincseit nevelve, gyarapítva, magát azon rangot is képesek felemelni, melyet a nemzet a többi európai népek családjában elfoglal. (Tetszés.) A mely nemzet, t. ház, ennyire nem becsüli a maga irodalmát: az önmaga állította ki magának az erkölcsi szegénység, léhaság bizonyítványát. T. ház! Nálunk is vannak, van néhány ily kitűnő jeles író, kik egyedül kenyérkeresetből kénytelenek azon időt, melyet a nemzet dicsőségére válandó müvek készítésére fordíthatták volna: más, mellékes, hivatalos foglalkozásra kénytelenek fordítani. Engedje meg a t. ház, hogy csak egyet említsek ezen kitűnő, jeles irók közül: azt, ki- -