Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.
Ülésnapok - 1869-419
419. országos ülés január 13. 1872. 189 lágkiállitás dolgaiba is beleelegyedjem, különös tekintettel muzeumunkra; és reménylem, hogy a pénzügyminiszter ur, kit már régen kértem, hogy a múzeum számára tegyen valamit, — a mi eddig még nem történt meg, mert az illető hivatalnokoknak más dolguk volt, semhogy a múzeummal foglalkozzanak, — a bányászat terén egy szép bányászati termény-gyűjteményt fog kiállítani a világkiállításon. Én törekedni fogok arra, hogy e gyűjtemény ne menjen vissza onnét a különböző bányakerületekbe, hanem minden szépen átjöjjön azon gyűjteménybe, mely ellen t. képviselő urnák szintén annyi kifogása volt, t. i. az ásványtárba. Reményiem, miután már összeköttetésbe tettem magamat mind Zichy, mind Madarász, mind Munkácsyval és a belföldön tartózkodó művészekkel is, hogy legjobb képeiket ott ki fogják állítani: akkor talán fog találkozni valaki, ki oly képet, mely egyátalán föltűnést gerjeszt, azért, hogy neki is legyen emléke a múzeumban, megvásárol és nekünk ajándékoz. Talán jogosulva vagyok ezt reményleni ; mert muzeumunk annyira népszerű, hogy ott nem hiányoznak ajándékok, elkezdve a napszámostól — csak nemrég hozott nekem egy ilyen egy régi bronz eszközt, melyet ő kaparás közben az utón talált és a múzeumnak ajándékozott, — a legfelsőbb körökig, a honnan folyvást kapunk igen szép ajándékokat. Nem is gyarapodnék az annyira ama csekély dotatióból : ha nem volna meg azon hazafiúi szellem, melyet minden oldalról s minden módon gerjesztünk és buzdítunk. Méltóztatott mondani, hogy felbontottuk az ásványgyüjteményben a régi rendszert s a régibb gyűjteményeket. Igenis, ennek volt is oka; nem mintha más rendszer után akartuk volna elrendezni, hanem mert az országgyűlés szíves volt 30,000 frtot megszavazni a Lobkovicz-féle hires ásvány gyűjtemény megvételére, mely elhunyt birtokosának 300,000 írtjába került. Ezt felakarjuk állítani, sa helyett, hogy kétfélekép rendezett gyűjtemény legyen : egyesíteni akartuk a kettőt, mert a Lobkoviczgyüjteményben, ki — mint méltóztatik emiékezni — sokáig kamaragróí volt, igen sok magyar ásvány van. De fel kellett bontani a régi gyűjteményt azért is, mert uj szekrényeket rendeltünk meg. Azon régi szekrényeknek, melyek ott voltak, igen különös történetük van. Eleinte t. i. nem volt semmi szekrény ; hanem a boldogult József nádor szives volt egyszer konyhaszekrényeit a múzeumnak ajándékozni, mert konyháját újra rendeztette. E szekrények ott maradtak egész mostanáig. Már most azt hittük, hogy a nemzet méltóságával, a kor kívánalmaival és muzeumunk magyarországos állásával még sem fér össze az, hogy a budai várból ide került régi konyhaszekrények képezzék a magyar múzeumnak bútorait. Akkor nagy köszönettel fogadtuk ezeket, mert semmisem volt; hanem most, midőn esztendőnként 10,000 forint adatik bútorokra: természetes, hogy az ásványokat is ujolag el kell helyezni s azokat szót kell venni. Hogy ez azokra nézve, kik az ásványokat tanulmányozzák: alkalmatlan, az igaz; csakhogy ezt nem lehet kikerülni, ha rendezünk valamit, s ez esetben be kell várni, mig egészen rendezve lesz, mert ez részletekben nem történhetik meg. De a világ segit magán: „mundus se expedit." Szerencse volt, hogy nem találkozott ember, a ki ezeket tanulmányozta volna. (Derültség.) Ha találkozott volna: csakugyan zavarba jövök. Ott van különben a Lobkovicz-féle gyűjtemény, nem bepakolva, hanem betéve ugyanazon szekrényekben, nem pedig ládákban, a melyben Lobkovicz idejében az ő várában fel volt állítva, ugy hogy ezen részét a gyűjteménynek minden pillanatban lehet tanulmányozni, levén ehhez tudományos cathalogus is. Megtörténik néha az is, hogy a pietást meg kell sérteni. Ez senkinek sem íáj annyira, mint nekem, ki azon igen érdemes hazafinak régi barátja vagyok, kit méltóztatott említeni és ki iránt, azt hiszem, néhányszor meg is mutattam, hogy igaz barátja vagyok, midőn szintén olyan nógrádiféle esetben nagyon is fölléptem érdekében. O azt, hogy a régi rendezést, melyet ő csinált, felbontottuk : meg fogja nekem bocsátani. Voltak ott olyan dolgok, mik nem maradhattak ugy, a mint azokat találtam. Például találtam olyan kövesüléseket, melyek nem is voltak kövesülések, hanem csak kagylók, beeresztve gypssel. Én ezt kréta-formatiónak nem mertem elfogadni. (Derültség.) Azt mondja a t. képviselő ur, hogy minden pietást félretettem. Koránsem. Hallottam említeni, hogy sok tárgyat a pinczébe dobtunk. Igaz, hogy ha azt hallom, hogy valamit a pinczébe dobnak — kivévén a bort : — (Derültség) ez reám is rósz hatással van; de méltóztassék tekintetbe venni, hogy a múzeumi pinczék nem olyanok, mint más ember pinczéi; sőt, bevallom, azon tervem van, hogy azt fogom tenni, amit Berlinben tesznek, ha t. i. nagyon megszaporodnak a tárgyak: a pinczében fogom azokat elhelyezni; és tekintettel az ország financiális helyzetére : tiz év múlva, ha akkor élek, nem fogom egy uj múzeum építését kérni, hanem azon pinezékből, melyeknek egy része nincs a íöld alatt, termeket csináltathatunk, és azokat fel fogjuk használni a gyűjtemények elhelyezésére. Egyik érdemes őr, Rómer Plóris, pl. az egyik pinczót gyönyörűen felhasználta a régi római kövek felállítására. Ezek a pinczék nagyon kellemesek is,
