Képviselőházi napló, 1869. XIX. kötet • 1871. deczember 10–deczember 20.
Ülésnapok - 1869-410
382 410. országos ttléB deezember 20. 1871. ket minden szakaszában, minden izében, minden kitérő, minden hátsó ajtók nélkül szigorúan, határozottan és a mi hiányai vannak ; mert hiányai számosak annyira, hogy én szerintem, mint tavaly kimutattam, legjobb volna az egészet alapjából újra alkotni; de ha nem tetszik még a háznak: legalább hiányait pótolni, felkarolni végre t. ház, a nőnevelést! Engedjék meg, hogy erre nézve egy kissé bővebben szóljak, úgyis napikérdés, t. ház, a nőemancipatio kérdése, a melytől némely politikusaink annyira rettegnek, mintha egy ujabb kori amazon-harczot idéznének általa elő, legalább egy esapással megoldjuk a nőemancipatio kérdését is, ha felkaroljuk a nőnevelés ügyét. Mi történt hazánkban eddig e téren? értve a mivelt körök nőit, nem a nép köréhez tartozókat, kik saját munkakörükben megtalálják emancipatiójok utját-módját. Most, ha egy atya leányai neveléséről kénytelen gondoskodni: valóságos aggodalomban, hogy ne mondjam kétségek közt hányatik, mit tegyen, nyilvános nőneveldébe adja ? ezek többnyire félszegek, szellemnélküliek, drágák, és nem is teljesen megbizhatók, legalább a szerető szülőkre nézve nem; ott vannak hát az apáczazárdák, azok úgyis napról napra mindinkább hol egy plébánia kerítés, hol egy barátzárda alacsony falai mellett kezdenek burjánozrií. De, t. ház, ezek szerintem még megbizhatlanabbak. Ugyan, t. ház, hogyan bízhatják a szülők gyermekeik nevelését oly kezekre, hogy növeljék az életnek, a kik magok megutálták az életet ; hogyan neveljék a társadalomnak, a kit magukat kiszakították a társadalomból; hogyan neveljenek ek családtagokat: holott magok lételében támadják meg a családot; hogyan neveljék növendékeiket a vallásnak: holott magok álszentek; hogyan neveljék hazának : midőn hazájuk Róma. Nem neveldék ezek, hanem romlás fészkei, a szabad lélek, szabad gondolkozás szellemi önöllóság rontódái. Tehát már csak azért is, hogy ezen intézetek hová előbb egész hálózattal be ne szőjék az országot, mert nagyon is azon irányban indult meg a mozgalom: szükséges, hogy az ország a nőnevelésről gondoskodjék. Az óvodákról szólt már Szathmáry képviselőtársam, én nem szólok erről; csak nagyon ajánlom a t. miniszter ur figyelmébe magam is, mert ez mintegy alapja a továbbképzésnek és mindenesetre óvók. De szólok a börtönökről. Azt mondja a miniszter ur, hogy ez nem az ő resortjába tartozik. Nem is a tekintetben, hogy miként ügyeljen fel rájuk; hanem hogy oda a börtön sötétéibe ugyan nem lehetne-e bevinni a világosságot, a romlás fészkébe a javulást. Én azt hiszem : ez nem volna lehetetlen. Azok, kik ott naphosszat hevernek és jobb hiányában csak roszat tesznek : azt hiszem, unalomból is szívesen tanulnának s talán a helyett, hogy romlottabban, javulva térnének vissza. Irányi képviselőtársam azt mondja, hogy az államfogházakban taníttatják őket. Megengedem és őrülük ; de nem tanítják a megyei börtönökben és azt hiszem, hogy a nagyobb contingens ezekben van. Ott vannak a honvédek, t. ház, maholnap egy pár 100.000. Azt hiszem nem sértem meg a honvéd sereget azzal, — mert. tényt mondok, — ha állítom, hogy legalább 50, de talán 75%-a. nem tud se irni, se olvasni. Nem lehetne-e intézkedni, hogy ezek is oktattassanak irás-, olvasás-, s legalább számolásban 1 ? Ott van t. miniszter ur a székely kivándorlás, ez a folytonos vérvesztés nemzeti testünk legelgyengültebb organismusán. Az az erős hatalmas Oroszország, melynek bizony nincs nagy szüksége annexiókra, vagy hogy a kis népeknél befolyást szerezzen : budgetjében évenkint összegeket szavaz meg külföldi szláv érdekekre; hát a magyar parlament nem erezi magát jogosítottnak, habár különböző elemekből népekből is vagyunk itt együtt e ház-, s a hazában, — de magyar állam vagyunk: — hogy ezen vérünkből kiomlott vér, ezen csontjainkból való csontokról a nemzeti test érdekében gondoskodjunk? Ott vannak a csángó magyarok; ott van Szlavóniában több magyar község, melyeket egyikmásik szegény ügyefogyott in specie protestáns felekezet filléreiből tart fen, hogy a megsemmisüléstől megóvja. Vajon nem lehetne ezeket is figyelmére méltatni a miniszter urnák? én azt hiszem: hogv ez budgetjébe való volna. Egy tárgyat kívánnék még megemlíteni, ha nem leszek az által nevetségessé a t. ház előtt. (Halljuk). Már tavaly fel akartam hozni, de megvallom, nem mertem; Németh Albert képviselőtársam humorának ajánlám, de ő is kezét mosta; azóta azonban egypár megye, ugy gondolom Bars és Komárom, már kórvénynyel járultak ez irányban a ház elé. Es igy ki merem mondani, (HdljuM) hogy ott van az 50 — 60.000 úgynevezett czigány nép, mely külön nemzetiséget, külön teritoriumot nem igényel velünk szemben , megelégszik a faluvóggel. (Derültség.) Vajon nem lehetne-e a pénzügyminiszterrel, kinek annyi uradalom van rendelkezése alatt, kezetfogva valahára ezek telepítéséről intézkednünk, és igy őket a nemzet testébe olvasztani ? Tán csak nem ijedünk meg tőlök? Ezen 50—60.000 eleven, elmés, talán tehát tanulékony és művelhető elemet nem kötelességünk-e megnyerni a culturának ós a nemzetnek ? Ha a. t. ház türelmét kifárasztani nem akarnám, (HalljuM) igen sok ily apró részletről,
