Képviselőházi napló, 1869. XIX. kötet • 1871. deczember 10–deczember 20.

Ülésnapok - 1869-408

290 4^8. országom ülés deczcaibfr 18. 1871. a eongressustól az államhatalomhoz föl térj esztett munkálatok elintézése alkalmával. Reményiem, hogy a t. miniszter ur oly nyilatkozatot fog adni, mely képes leend a szerbeket megnyugtatni, kik várva várják a congressusi szerves operatum életbeléptetését, a kormánynak eddigi magaviseletére való tekintettel azonban jogosan kétkednek és aggódnak. Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy mi szerbek nem voltunk oly szerenesések, mint a többi hitfelekezetek saját egyházok és tanügyök szervezkedésében, mindamellett hogy nemzetünknek hajdantól fogva történeti jogon alapuló önkormányzata vala a magyar sz. korona országaiban, mely autonómia az uralkodók ünnepélyes szavaival is szintúgy, mint az országos törvények által bitositva van. így a románok, kik 1865-ig a szerbekkel egyházi közösségben voltak: az 1868-ki congressusukon hozott határozataik alapján már szervezkedtek; az izraelita eongressas alapszabályai is már meg vannak erősítve, a katholikusok is, kiknek mozgalmai a legújabb időben kezdődtek, tán nemsokára az országos törvények határai között autonomieus törekvéseiket megvalósítva fogják látni. Annak, hogy a szerb nemzeti congressusnak nem látni még semmi eredményeit: okát főleg abban találom, hogy a szerbeknek a kormány különféle akadályokat gördített s gördít mai nap is elibe, és pedig a congressus működése ügyeibe való beavatkozása és a congressusi határozatok elintézésénél követett eljárása által. Hogy a szerbeknek saját autonómiájuk keretén belül való szabad mozgásának joga nagyon is határolt: kitűnik már abból, hogy reájok nézve nem áll fön a többi felekezetek irányábani azon egyenlőség és reciprocitás (viszonosság), mely az 1848-ki XX. tcz. 2. §. által lett törvényileg kimondva. Csak azt fogom még fölhozni, hogy a szerb congressus saját szabályrendeleteiket és intézményeiket jóváhagyás végett a kormányhoz föl kellterjeszteni, az evangelieus-szász egyház Erdélyben s a protestáns egyház itt és Erdélyben szintúgy mint az unitáriusok saját autonomiájok körén belül önkormányzati ügyeik elintézésében egész szabadon mozognak. A szerbekre nézve tehát az 1848-ki XX. t. czikknek fönebbi rendelkezése csak papíron heverő holt betű, mint minden más quasi jog, melyeket neküok az országos törvények adnak. A szerb congressus ezen autonomicus jogainak megszorítása még türhetlenebbé, fejlődésünkre még veszélyesebbé válik annálfogva is, mivel a mostani kormány a eongressustól jövő határozatok minden szava mögött az államra nézve veszélyes törekvéseket és czélokat lát és ebben annyira megy, hogy illetéktelenül a tisztán belautonomicus congressusi ügyekbe avatkozik és azon jogainak gyakorlatában is akadályozza, a melyek minden kétségen kivül a congressust illetik. A magyar kormánynak ezen a szerb nemzeti congressus irányábani féltékenysége igazolatlan, — mert a kormánynak nem kell, s nincs is arra feljogosítva, hogy magát az állammal azonosítsa, és ha a szerbek mint alkotmányos országnak szabad polgárai müködésökkel a politikai téren azt mutatják, hogy a mai kormányhoz nincs bizalmuk: nem áll az, mintha az államnak fennállását is elleneznék, mint nem lehet föltenni ezt az egész ellenzékről sem, mely e házban ül s melynek az a meggyőződése, hogy épen a mostani kormánynak s kormány-rendszerének bukásával óvatnának meg jobban az államérdekek s boldogabb napok állnának be az egész hazára és ennek egyes polgáraira. Igazolatlan a kormánynak e féltékenysége azért is, mivel a szerb congressus tisztán egyházi s közművelődési téren mozgott, tartózkodva minden politikai tárgyalástól s ragaszkodva a szorosan törvény-szabta határokhoz, de mi több ép az által, hogy a magyarországi lakosság egy nevezetes része előhaladási föltételeit előteremteni törekedett, mint mondám: ép ez által azt mutatta meg, hogy az állami érdekek hasznára is működött, s szivén hordja ez országnak neincsak fennállását, hanem előhaladását, fejlődésót s jóllétét is. No de nem is az állami érdekek megóvása képezi a kormánynak a szerb congressus s határozatai irányábani magaviseletének valóságos indokát: ez nem más, mint ürügy, melylyel legkönnyebben elérhetni azt, hogy a szerbek az egyház- és közművelődési téren se juthassanak rendezett állapotba. Ha ez a kormánynak valósággal czélja: őszintén nyilatkozzék, hogy azután legalább megkíméltessenek a szerbek ama terhes költségektől, melyekbe a congressus tartása kerül. Elismerem, ez súlyos vád a t. kormány ellen; azonban a kormánynak eddigi magaviselete alapos okot ad olyatén gondolatokra, hogy a magyar kormány nem örömest nézi, hogy a szerb nemzet autonómiája valósuljon és hogy a szerbek az egyház- és közművelődési téren consolidáltassanak. Már a congressusi szerves munkálatok megalkotásakor mutatta a kormány eme szándékát, midőn beleavatkozott a tisztelt kormány a tisztán autonomicus ügyekbe akkor, mikor a congressusi szervezetet különösen azért sem fogadta el, mivel a püspöki kar ellenében separat-szavazatát adta be, a püspöki kar beleegyezése nélkül pedig — ugy vélekedik a kormány — ezen rendezésnek nem lehet teljes ereje.