Képviselőházi napló, 1869. XIX. kötet • 1871. deczember 10–deczember 20.

Ülésnapok - 1869-406

258 406. országi;* ülés deczembor 16. 1S71. e) a magyar-óvári, melynek lS71-re meg­szavaztatott 52.900 forint, s melynek számára most 52,000 forint követeltetik; d) a kolosmonostori, 1871-ben 44,500 forint költséggel, 1872-re 41,800 frtnyiköltségvetéssel; e) a hradeki főldmives-iskola, erre a folyó évben 10,300 forint szavaztatott meg, a jövőre 14,630 forint kéretik; f) a diószegi vinezellér-képezde, 1871-ben 4000 frtnyi költséggel, 1872-re 5810 forintnyi előirányzattal. Ezen hat intézet tehát összeseu, az eddigi 187,300 frt helyett 194,120 forintot venne igénybe, vagyis 6770 forinttal többet, mint az utolsó költségvetésben; de minthogy ezen kia­dások ellenében, a fedezet ezen tanintézetek sa­ját jövedelmeiből is magasabbra előirányoztatik, s pedig az 1871. évi 49,300 frt helyébe 61,000 forinttal, tehát 11,700 frttal többre, a gazdasági tanintézetek egy, 4930 forinttal kedvezőbb ered­ményt mutatnának, mint a múlt évben. A na­gyobb bevételek, az ezen tanintézetekkel össze­kötött gazdaságok nagyobb jövedelmezőségének, illetőleg ezek fejlesztésének tulajdonithatók. A kiadási különbségek következőkben találják in­dokolásukat. A keszthelyi tanintézetnél, — egyéb eisebb eltérésektől a dologi kiadásoknál eltekintve — egy felsőbb intézeti tanszék felállítása ter­veztetik, melynél fogva az eddigi három tanár hebyébe, kik 4500 forint fizetést húztak, négy ilyen 6000 frtnyi fizetéssel hozatik javaslatba. Ezen uj tanszék a szőlőmivelés és borá­szatra vonatkozó tantárgyak számára szándékoz­tatik felállíttatni, és szoros összeköttetésben áll a miniszter azon tervével, mely szerint a keszt­helyi gazdasági tanintézet az ország felvidékére helyeztetnék, s a keszthelyi intézet pinczemester­és vinezellér-képezdévé változtatnék át. Ezen tervnek előkészítése, már ez évben, a rendkívüli k adásokban szereplő nagyobb beruházásokat té­telezne föl. Minthogy a pénzügyi bizottság ezen rendkívüli kiadásokat, az annak helyén kifejtendő okoknál fogva, ez évre megszavazandónak nem véleményezi: ezen tanszék felállítását e helyen sem hozhatja javaslatba és. csak az eddigi tételt tartja elfogadandónak. Nem ajánlja továbbá a bizottság, az épitéstan tanárának fizetés-föleme­lését, minthogy ezen tanintézetnél a fizetések az l87l-ik évi költségvetésben végleg megállapittat­tak. A földmives iskolai tanárnak fizetése ámult költségvetésbe tévesen 1500 frttal vezettetett be, ' és a múlt évben is csak 1200 torintot tett, ez a jelenlegi javaslatban helyreigazittatott. A lak­bérek tételéből, a fennebbi egy tanár számára igényelt 180 forint törlendő, és a 4. rovat alatt előforduló 1000 forint szőlőszeti végy kísérletek eszközléséért — az illető tanszék föl nem állítása folytán — önmagától elesik. A 6. rovat alatti magasabb tétel — 500 frt 250 frt he lyett — a zárszámadási kimutatások alapján indokolt és megszavazandó ; ellenben a 7. rovat alatt 500 forint helyett a könyvtár bővítésére 440 frt elégségesnek mutatkozik és csak ezen magasságban lenne megállapitandó. A 11. rovat •— útiköltségek és napidijak — az egy tanfo­lyam életbe nem lépvén — 600 forint helyett csak 500 írtban, ugy mint eddig, lenne megálla­pitandó. A 12. i-ovat alatt, napszám, trágya és vetőmagra 2350 helyett csak 2000 forint meg­szavazandó. Ezen tanintézet összes költségei tennének e szerint .... 32,520 frtot annak bevétele változatlanul az előirányzat szerint . . * . . 6350 „ Mukics Ernő: T. ház! Midőn a költ­ségvetés e rovatához, mely gazdasági tanintézet­teinkre vonatkozik, hozzá szólni kívánok: meg­vallom őszintén, hogy azt nem örömest teszem, annyivalinkább nem; mert most harmadszor szólalok fel, és ismételve kérem föl a t. keresk. miniszter urat, hogy a háznak határozatát mél­tóztassék foganatosítani, azon határozatát, mely két felsőbbrendű gazdasági tanintézet felállítását még két évvel ezelőtt elrendelte. Es lehet, a mi valószinü is, hogy daczára annyi sürgetésnek és felszólalásnak^ mely a ház ezen oldaláról történt ugyanezen tárgyban : mai felszólalásomnak is csak azon eredménye lesz, a mi volt a múlt esztendőben, miszerint a t. ház csak annyiban fog határozni, hogy saját határo­zatát a miniszter által végre nem hajtatni hatá­rozza. Ez szomorú jelenség, t. ház, de ugy van! Egyébiránt nem akarom hosszasan indokolni a gazdasági tanintézeteknek szükségességét, mi­után a t. ház, a mint emlékezni méltóztatnak, a két gazdasági tanintézet felállítását már elha­tározta, egyet: t. i. Magyarország felső vidéké­re ; a másikat pedig Magyarország déli alvidékére. En, t. ház, jelenleg a felső vidéki gazdasá­gi tanintézetről nem akarok szólni, miután az ottani viszonyokat nem ismerem; csakis Magyar­ország alvidékére szorítkozom és azt jegyzem meg, hogy ha szemügyre vesszük a Bánság és Bács­kának gazdasági viszonyait, hogy az oda való nép csupán a földmivelésre van szorítva; ha figyelembe vesszük az ottani föld termő erejét és ezzel szemben gazdasági iparunk elhanyagolt ál­lapotát : lehetetlen, hogy azon meggyőződésre ne jussunk, miszerint az e tekintetbeni mulasztás, —­mely földmivelési iparunk rovására történik — történik egyszersmind a közvagyonosodás rovására, s igy közvetve az állami vagyon megrövidítésére. (Helyeslés bal felől.)

Next

/
Thumbnails
Contents