Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.
Ülésnapok - 1869-388
388. orszftgos Illés Eorember 24. 1871. 51 jelenni. Ezt jegyezze meg Huszár ur, és ne tessék balul fogni föl szavaimat. Halász Boldizsár : T. képviselőház! Az idő pénz. Sokszor vitatkoztunk már azon tárgy fölött. Yolt már egy indítvány, mely szerint 9-től 3-ig, volt indítvány, hogy 10-től 4-ig, d. e. 10-től 2-ig, d. u. 5-től 7-ig tartassák ülés, és ekkor egyenlők levén a szavazatok: az elnök ur döntötte el az ügyet ugy, hogy a régi gyakorlat maradjon meg. Nem akarom ezzel azt indokolni, hogy a régi gyakorlat maradjon meg. Madarász Józsefnek nem annyira nevetséges azon indokolása, a mit előhozott; mert mélóztassanak elhinni, hogy a ki 9 órára nem kel fel: az nem kel fel 10 órára sem. (Nagy derültség. Fölkiáltások: Az lomha.) Nem lomha, hanem ur, ki a nappalból éjeit csinál, és ha tehetőé, 12, vagy 1 órakor kelne fel. Azok, kik elszánták magokat, hogy itt a haza ügyében munkálkodjanak, tegyenek le arról, hogy az éjjelt nappallá tegyék ; az pedig, hogy este tanácskozzunk, meg volt már próbálva, de oly melegség fejlődött ki, főleg ha a gázlámpák meggyújtattak, hogy lehetetlen volt kiállani. Ha tehát egy órát akarunk nyerni: fogadjuk el a 9 órát. Hozzászoktunk már a délutáni két órához, kik pedig otthon tizenkét órásak vagyunk; de rászoktatott a haza érdeke, és így koplaltunk 2 óráig, de hogy 3 óráig koplaljunk, ez mégis egy kicsit sok. (Nagy derültség.) Hogy az idő meg legyen nyerve, kezdjük az ülést 9 órakor és higyjék meg, aligha többen nem vagyunk, kiknek a 2 óra is sok. Méltóztassanak tehát elfogadni a 9 órától 2-ig való ülésezést. Azt hiszem, hogy 9 órakor is határozatképes lesz a ház, a mennyiben majd ide szállongnak azok is, kik az éjeiből napot csinálnak. Helfy Ignácz : T. ház ! Igen sokszor vitatkoztunk már e kérdés felett. Engedje meg a t. ház, hogy más szempontból fogva fel a dolgot, adjam elő egyszer mindenkorra véleményemet. Én e tárgyra nézve ellenkező véleményben vagyok Halász Boldizsár képviselőtársammal. Először is, mindnyájan tudjuk, hogy a képviselőnek épen képviselői állásánál fogva, vannak otthon is foglalatosságai, érintkeznie kell emberekkel, s ezek mikor találják őt otthon 1 Előre tudják, hogy bizony csakis reggel található, s igy akkor jönnek hozzá, akkor informálják. Ha megfosztjuk a képviselőt még azon 2 — 3 órától is, mely fölött most szabadon rendelkezhetik, ez esetben a képviselő be fog jönni az országházba anélkül, hogy azon tájékozással birna, melyet nemcsak a holt betűkből, hanem az életből, a társaságból is merítenie kell.. Ez az egyik ok, miért nem helyeslem azt, hogy 9 órakor kezdjük az ülést; sőt megvallom a magam részéről: még a 10 órát is korainak tartom, nem azon okból, melyet Madarász József emiitett föl, mert én korán szoktam kelni; de azért, mert különben kevés idő maradna az informatióra. Engedje meg a t. ház, hogy felhasználjam ez alkalmat arra, miszerint felhívjam figyelmét egy másik körülményre, mely nem tartozik ugyan szorosan a törvényhozó testületre, de minthogy azt hiszem, hogy ide tartozik mind az, ami az összes társadalomra befolyással van, fölemlítem. (Halljuk i) Én ugy hiszem, hogy alig van köztünk valaki, ki azt a tapasztalást ne tette volna, különösen azok közülünk, kik bejárták a külföldet, mennyire hátrányára van a magyar birodalomnak azon szokás, mely szerint nálunk a munkaidőnek kellő közepében haza szoktak menni ebédelni. Tudjuk, hogy az ebéd nem olyan, mint egy kis reggeli, melyet az ember egy kis 7* óra alatt elvégezhet. (Derültség jobb felől. Halljuk! Igaz!) Előre mondottam, hogy ez szorosan nem tartozik a törvényhozás elé, de kérem, hogy a t. ház meghallgasson, mert csak tényeket eonstatálok. (Halljuk!) Ellenkezik is az emberi természettel, hogy a mint megebédelt, rögtön fogjon a munkához; és csakugyan azt látjuk, hogy nálunk a munkaszünet a nap kellő közepén eltart két —három óráig. Nem látjuk azt egy országban sem, hogy fényes nappal a kávéházban százanként találhatók ifjak, a kik tekéznek, kártyáznak. Az egész müveit világban el van fogadva azon szokás, hogy a munka elkezdődik reggel, és folytattatik egész napon át, azaz körülbelül délutáni 4— 5 óráig, a mikor aztán a családapa munkáját végezvén, családjához haza megy és nyugodtan töltheti idejét ennek körében. Én a közlekedési miniszter úrral társalogván e tárgyról, ő is bevallotta, hogy nem túlzok, midőn azt állítom, hogy nemzetgazdászatilag ezen kis körülménynek is, mely felett most sokan nevetnek : — igen nagy befolyása van. (Helyeslés.) Én nem akarom kívánni a képviselőháztól, hogy igtassa törvénybe, mikor kell ebédelni, 5 örakoi-e vagy máskor ; de mindenesetre áll az, hogy a képviselők vannak hivatva kezdeményezni oly társadalmireformokat, melyek a társadalomra üdvös befolyással vannak. Én azt hiszem, hogy ha mi kezdenők üléseinket 10—11 óra körül és folytatnok 3-vagy V» 4-ig, először az illető családok megszoknak, hogy az ebéd későbben legyen, és másodszor a vendéglőkben is megszoknak a későbbi ebédelést. 7*