Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.
Ülésnapok - 1869-387
34 SS", országos ölés Korember 23. iS7i. Azért Győrffy képviselő ur indítványához járulok, és elfogadását kérem. (Helyeslés.) Schvarcz Gyula: Ha biztosan előre lehetne tudni, hogy a kormány felismeri a nemzeti közművelődés egyik legégetőbb szükségletét, s még ez ülésszak alatt törvényjavaslatot fog terjeszteni a sajtószabadság korszerű szervezetéről a képviselőház elé : ezen esetben én részemről nem sürgetném most, hogy itt az ipartörvény e §-nál döntessék el a cautió kérdése. De miután erre kilátás nincs, sőt ellenkezőleg a t. jobboldal magatartásából csaknem bizonyos, hogy a kormány a jelen ülésszak alatt, vagy talán mig kormány marad, a cautió eltörlését javaslatba hozni nem fogja : én részemről mégis megragadom ezen alkalmat, hogy néhány szóval jelezzem, miért tartom fontosaknak, nyomatékosaknak azon érveket, melyeket az eltörlés mellett fel lehet hozni. Megvallom őszintén, hogy a cautió eltörlése mellett legfontosabb érvnek tartom azt, hogy állami életünk jelen stádiumában sajátságos közművelődési és társadalmi, közgazdászati viszonyaink folytán a politikai hírlapirodalom összes nemzeti közművelődésünk egyik legfontosabb tényezője. Nem is csoda, ha százados hátramaradásunk után a reform-munkálatok terén a politikai sajtó absorbeálja ez idő szerint szellemi életünk tevékenységének ugy szólván legnagyobb mozzanatait; mert tudjuk, hogy számunk csekély, föladataink pedig sokoldalúak és nagyok. Én egyátalán véve nem tartozom azok közé, kik Európa szerte a politikai hirlapiro dalommal valami nagyon különösen meg vannak elégedve, és hozzájárulok ahhoz, mit pár hó előtt a franczia akadémia egyik jeles tagja mondott, t. i. legkomolyabban constatálta azon tényt, hogy a hírlapok száma ugyan szaporodott, de az utóbbi 25—30 év alatt belértékökre nézve nagyon csökkentek. Mindazáltal én a legkisebb okot sem meritek ebből arra, hogy a cautió eltörlése ellen szavazzak, sőt inkább nagy okom van arra, hogy magam is csatlakozzam Győrffy Gyula ur módositványához ; mert daczára annak, hogy ezen utolsó évtizedekben bizonyos okoknál fogva Európa-szerte csökkent a hírlapirodalom belértéke. nálunk a politikai hírlapirodalom valóságos hatalom, talán még nagyobb hatalom aránylag, mind bárhol másutt Európában. De ha már a politikai hírlapirodalomnak ily nagy része van a hatalom befolyásolásában, a nemzet politikai nevelésében, a közgazdászati áramlat vezetésében, és a közerkölcsiség kalauzolásában : akkor szabadjon felhívnom a t. jobboldal figyelmét azon föladványra, hogy hogyan lehet ezen hatalmas faetort a lehefcő legmagasabb színvonalára emelni az értelmiség- és erkölcsiségnek. Nem fogják kétségbe vonni önök sem Uraim, hogy ez csak a szabad verseny által lesz lehetséges, és valóban csodálom, hogy önök, kik a szabad ipart javaslatba hozták: e tekintetben félnek a szabad versenytől. En részemről meg vagyok győződve, és önök is tudják mindannyian, hogy igen-igen sok és jelentékeny szakképzettség, tehetség marad meddőn nálunk csupán azért, mert cautió létezik; és a szabadverseny lenne egyedül azon eszköz, a mint igen t. Tisza Kálmán képviselő ur jelezte, a mely arra szolgálna, hogy azon sok rósz, mely már is elburjánult az irodalom terén: uj erők által ellensulyoztassék. Mindenki előtt ismeretes ezen igazság, ki egyátalában közelebbről megbarátkozott irodalmi viszonyainkkal, hogy jelenleg csak azért, mert a cautió fennáll: igen sok alapos készültségü ember nem teheti azon szolgálatot az irodalomnak, melyet különben tehetne, mert arra van szorítva, hogy nem lévén magának anyagi ereje, szövetkezzék üzleti emberekkel. Igen, üzleti emberekkel, kik bizonyára föltételül fogják neki tűzni, hogy egy vagy más irányban támogassa és befolyásolja a közgazdasági mozgalmakat és munkásságával egy vagy más párthoz csatlakozzék. Hogy mily kevéssé lélekemelő ez közerkölcsiség tekintetében : azt hiszem, fölösleges bővebben fejtegetni; és ha azon illető tehetséges ember, ki a hazai irodalom terén saját független tehetsége szerint önállólag működvén, szolgálatot tehetne az irodalomnak, a közművelődésnek, a hazának, beáll ily módon szerkesztőnek: vajon nem fogja-e ezen morális pressió által, melyet éreznie s követnie kell, megrontani, vagy legalább erkölcsileg alább szállittani azon egész csapat fiatal erő értékét is, kik hozzá szegődnek ? En azt hiszem, ez oly oktani láncz, melynek ölő hatását senki sem fogja tagadni És végre az, hogy cautió létezik, csakugyan nem biztosíték az ellen, hogy a rósz ne burj;ínyozzók el, mert látjuk, hogy azon államokban, melyek a cautiót megszüntették: a sajtó tán legjobb lábon áll, legalább tudjuk, halljuk, hogy Hollandban, Belgiumban, Svédországban a sajtó ellen nincs panasz, hanem van igen is ott, hol a cautió leginkább virágzik t. i. Austriában, Bécsben és Pesten, mit — azt hiszem — kétségbe sem lehet vonni, annak legalább, kinek a helybeli német zuglapok jutnak eszébe. És ez igen természetes, mert addig, mig a hirlapcautio fennáll, a vagyonos ember magához csatolhatja azon egyéneket, a kik különben elvei, érdekei, működése ellen fognának a sikra kilépni. Epén ezen cautionál fogva háttérbe szoríttatnak mindazon erők, a melyek a szabad