Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.
Ülésnapok - 1869-397
397. orss*go« illés deczo»ber 7 1871. 301 költségvetéssel együtt tárgyaltatván, a törvényhozás által megállapittathassék. Én, t. képviselőház, bármennyire méltányoljam is a pénzügyi bizottság jó szándékát: ily kevéssel be nem érhetem; minekünk most, midőn az alakulás küszöbén átléptünk, arról kell gondoskodnunk, hogy a közigazgatást a nemzet és egyes polgárok érdekei szellemében átidomítsuk, szóval minekünk gyökeres, mélyen beható és messzire kiterjedő reformot kell már végre valahára megkezdeni; de az az ut, melyet a pénzügyi bizottság indítványoz, oda nem vezet, az engem ki nem elégít, annál én sokkal többet óhajtok, annál sokkal tovább kell mennünk. Ha meggondoljuk, mily fontos érdekek döntetnek el közigazgatási utón, ugy a magán polgárok, mint a közhatóságok s községek ügyei: akkor lehetetlen nem óhajtanunk azt, hogy azon szabályok, melyek szerint a közigazgatási közegeknek eljárni kell, ugy anyagi mint alaki oldalát tekintve ezen szabályoknak: pontosan a törvényhozás által meghatározva legyenek. Vannak ugyan nekünk, t. ház, közigazgatási törvényeink, vannak ugy anyagi, mint alaki törvényeink e tekintetben; de azok sem nem elégségesek, sem nem kielégítők, sem összegyűjtve egy törvénytestbe foglalva nincsenek. Midőn a magán törvénykezés terén minden egyes polgár, ha még oly csekély is a kereset, a mely ellene indíttatik, biztosítva van arról, hogy bizonyos meghatározott törvények szerint fog ítéletet nyerni, ugy az anyagi oldalát illetőleg a kérdésnek, mint az alakit, vagy is az eljárást: addig a közigazgatást illetőleg ily biztosítékokat nélkülözni kénytelen, pedig hogy nagy fontosságú ügyek intéztetnek el közigazgatás utján: azt tagadni nem lehet. Én annálfogva, t. ház, elérkezettnek látom az időt most, midőn a községeket, városokat és megyéket, midőn a minisztériumokat rendezzük: hogy egyúttal egy közigazgatási törvény kidolgozására utasítsuk a kormányt. (Helyeslés bal felől.) Azt mondám, hogy ily törvényeink elegendő számban nincsenek, hogy azok hiányosak; hiányosak különösen ami az eljárást illeti, és nemcsak a közigazgatás alsóbb rétegeit tekintve, hanem magukat a minisztériumokat illetőleg is. Engedje meg a t. ház, hogy ebbeli nézetemet némileg kifejezzem. (Felkiáltások: Halljuk !) Midőn valaki — legyen az egyes ember, község, vagy törvényhatóság — valamely jogsérelmet a kormánynál bepanaszolni akar: folyamodással fordul a minisztériumhoz. Mi szokott ezzel történni? A folyamodás leküldetik az illető törvényhatósághoz megvizsgálás és jelentéstétel végett; onnan felérkezve, ki intézi azt el? Elintézi egyes ember, az előadó, legjobb esetben maga a miniszter; pedig minálunk tiltakoztak az ellen, hogy a törvénykezés terén, ha még oly csekély tárgyról, keresetről van is szó: felébbvitel esetében egyes emberek intézkedhessenek a polgárok vagyona, néha becsülete felett. Van pedig eset, hogy a kormány, hogy a minisztérium kebelében a polgároknak nemcsak vagyona, hanem becsülete felett is történik intézkedés. Egy példával, egy esettel fogom megvilágítani azt, amit mondok. Egy szabad királyi városban történt, hogy a házi pénztárban hiány fedeztetett fel. Ez onnan eredt, hogy a pénztárnok a várossal számadási kötelezettségben álló egyeseknek hitelezett és ezek közül kettő megbukván: nem találtatott náluk elég érték, melynek segítségével a hiányt kipótolni lehessen. Mi történt? A városi tanács az illető pénztárnokot felfüggesztvén, vagyonát zár alá vette — igen helyesen, — ámde, miután kiderült, hogy ezen vagyon a hiány fedezésére elégtelen: hasonlóan járt el az ellenőr iránt; azt is felfüggesztette, annak is zár alá vette minden vagyonát ; pedig ezen ellenőr ártatlan volt, mert a mint az irományokból kitűnik, neki a törvényes szokás ellenére második kulcsa nem volt a pénztárhoz, sőt ő — a városi tanács határozatánál fogva — mely arra hatalmazta fel a pénztárnokot, hogy hivatalában ő intézze el a teendőket : maga a pénztár kezelésére a legkisebb befolyást sem gyakorolt, hanem a pénztárnok által arra használtatott, hogy az adó-intő czédulákat írja. És daczára annak, hogy a tanács mindezeket 15 éven át látta, és tudta: ezen ellenőrnek vagyonát lefoglalta és őt hivatalától, felfüggesztette. Miért? mert különben az 1848-iki törvények értelmében maga a tanács, maguk a tanácsnokok leendettek felelősek a támadt hiányért. Az ellenőr felfolyamodott a minisztériumhoz, kérte az ügy megvizsgálását a minisztériumtól. Az ügy ugyanazon tanácshoz került le, mely épen érdekelt fél volt, melynek a hiányokat pótolni kellendett. Hogy milyen lehetett a jelentés, sejthető : az ellenőr elüttetett, és elüttetett uraim akkor is, midőn ujolag felfejtvén az ellene követett eljárás igazságtalanságát, ismét orvoslásért folyamodott. Elüttetett minden okadatolás nélkül. E példát, uraim, azért hoztam fel, hogy megvilágítsam azon igazságot, hogy közigazgatási utón a minisztérium a polgároknak nemcsak vagyona, hanem, mint a jelen esetben, hol felfüggesztésről, hol hivatalnok elmozdításáról van szó, becsülete felett is ítél. T. ház! Más országokban, ha valamely polt gár a maga érdekeit és jogait a közigazgatási í hatóságok és maga a legfőbb közigazgatási ka*
