Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-397

302 S»J. országos Blés deezembor J 167L tóság által is, milyen a minisztérium: sértve látja, talál orvoslást akár a törvényszékeknél, akár pedig, mint Franeziaországban és Francziaország mintájára, más országokban is, az államtanácsnál. Nálunk hova forduljon HZ, cl kinek ügye a minisztérium előtt nem az igazság, nem a törvény szerint intéztetett el? Nem is akarom pedig feltenni azt, hogy a minisztérium szándékosan ütötte el az illetőt jogos követelésétől. A ki tudja, miképen tárgyaltatnak az ügyek a minisztériumban, a ki tudia, hogy a miniszter mennyire el van foglalva fontos dolgokkal: az nem csodálkozik, hogy az ilyen dolog elkerüli figyelmét ós utoljára az ilyen ügyekben csak az illető előadó, néha a fogalmazó tétethetik közvetlenül és erkölcsileg felelőssé. Nincs tehát hova forduljon a polgár máshova, mint kérvény utján e házhoz s nem vélem megsérteni a házat, hogy ha azt mondom, hogy ez valóban elégtelen orvoslás. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) A t. ház, még ha akarná sem tehetné azt, hogy az ily egyes sérelmek orvoslását maga eszközölje. Tehát kiderül, hogy mig nálunk törvénykezési utón a legcsekélyebb tárgy miatt sem ejtethetik a polgáron sérelem, a nélkül, hogy ügye az elmozdithatatlan biróság és fellebbvitel utján collegium által meg ne vizsgáltatnék : addig közigazgatási utón magán vagyona, sőt becsülete is veszélyeztetve lehet a nélkül, hogy kielégíthető orvoslásra módot és alkalmat találjon. Ez, uraim, nem maradhat igy. Midőn a törvényhatóságokról szóló törvényt tárgyaltuk: az ellenzék az ilyen esetekre egy állami bíróságot indítványozott; önök elvetették az eszmét, mint a mely nem egyeznék meg a miniszterek parlamenti felelősségével. Nem akarom ezen ügyet újra vita tárgyává tenni, hanem lehetetlen föl nem hivnom önök figyelmét az ily esetekre, és fel nem szólítanom, hogy gondoljanak arra, hogy a polgároknak azonképen, mint a testületeknek, a községeknek és hatóságoknak jogai és érdekei az ily eshető visszaélések, jogmegtámadások ellen biztosítva legyenek. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Ezt pedig csak közigazgatási törvény alkotása által érhetjük el, a mely, mint mondám, anyagi részben meg fogja határozni azon szabályokat, melyek minden felmerülő közigazgatási esetben követendők és melyek alaki részben azon eljárást tartalmazzák, melyet a közigazgatás legalsó közegeitől a minisztériumig követni Kell. Es ha ily törvénykönyv birtokában leszünk, ha biztosítva leszünk az iránt, hogy a közigazgatás rendes törvényes utón vitethessék: akkor hátramarad az, hogy gondoskodjunk oly közegekről, melyek a jó törvényeket jól, helyesen alkalmazni legyenek képesek. T. ház! A nélkül, hogy bárkit vádolni akarjak, lehetetlen, hogy ne constatáljam azon tényt, hogy valamint e házban minden költségvetés tárgyalásakor panasz merült fel a kormányhivatalnokok nagy száma ellen, ugy különösen e házon kivül országszerte gyakran lehet panaszt, lehet vádat hallani a minisztériumok osztályaiban követett lassú és nem mindig törvényes, nem mindig helyes, nem mindig az igazsággal megegyező eljárás ellen. Ami az ügymenet lassúságát illeti, arról, t. ház, későbben fogok néhány szót szólani; előbb arra akarom felhívni önök becses figyelmét, miként szükséges, hogy gondoskodjunk arról, hogy a kormány szolgálatában alkalmas, tökéletesen megbízható hivatalnokok legyenek. Miképen érhetjük ezt el a mostani módon? A miniszter urak nem fogják kétségbevonni azt, hogy azon mód, melylyel a hivatalnokok jelenleg neveztetnek ki: arra biztosítékot nem nyújt, hogy mindig ugy képességre, mint jellemre nézve a legalkalmasabbak szemeitessenek ki. Egyik miniszter a másiknak ajánl valakit, a képviselők, főispánok követik e példát, és a miniszter urak nem képesek elvégre is mindig ellentállani; kinevezik az illető ajánlott egyént, bárha alkalmatlan is. Ennek következése az, hogy a hivatalok oly egyénekkel telnek meg, kik a rajok bizott feladatnak, talán a minisztereknek legnagyobb bánatára, megfelelni nem képesek. Ezen, uraim, segíteni kell s mikép lehet e bajon segíteni ? Tavaly indítványoztam már, hogy ezen bajt egy pályázati törvény, egy oly törvény által orvosoljuk, mely az alsóbbfoku hivataloknak versenyvizsgára bocsátását tegye a minisztereknek kötelességévé, hogy mindenki, ki azon hivatalokért folyamodik: folyamodó-társaival versenyvizsga alá bocsáttassák. Es midőn alsóbbfoku hivatalnoknak magasabb fokra való előléptetéséről van szó, — nem értem itt a legfelsőbb fokot, —• ott legalább a pályázat tartassák meg. Hivatkozom arra, hogy amit kívánok, korán sem példa nélküli, mert ez Angliában 1845, óta létezik, és azok, a kik közelebbről ismerik az angol közigazgatást: egyhangúlag megvallják, hogy mióta ezen ujitás behozatott, azóta az azelőtti panaszok a közigazgatás ellen meggyérültek. Mi sem fogunk a proteetio rendszertől, mely fájdalom nagy mértékben uralkodik nálunk, (Ugy van! a szélső bal oldalon.) máskép megszabadulni, mintha oly módokról gondoskodunk, hogy csak a tudomány és képesség, tehát a valódi érdem adhasson igényt arra, hogy valaki hivatalra kineveztessék. (Helyeslés a szélső bal