Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.
Ülésnapok - 1869-396
S9(». országos Ülés üecziíiiiber 6. 1871. 277 a tiszta bevételek mégis évenként 10 millióval emelkedtek: ennek nem lehet más oka, minthogy itt-ott gyarapodás történt, mert csak ezen gyarapodásnak lehet következménye a bevételeknek is növekvése. Ha pedig ezen gyarapodást a rámutatásnál részleteztem volna egyenként, mindenütt: lehetetlen hogy az örömet ne keltett volna minden hazafi keblében és némi elismerést ne költött volna azon kormány iránt, melynek jó akaratú törekvése annak egyik, nem mondom egyedüli oka; azt is kétségbe merem vonni, daczára Simonyi képviselő ur ellenkező véleményének; és pedig annyival inkább kétségbe merem vonni, mert azon felfogásban sem osztozom, hogy a nemzet egész zöme osztaná a képviselő ur azon nézetét, mely szerint ép az volna a baj, hogy bár bevételünk egészben 33 millióval növekedett: az még sem elég, mégis mindig deficitet kell előirányoznunk, mivel — mint mondja — még ennél is többet költünk. Nem hiszem, hogy a nemzet ezen megütődnék, és nem hiszem, hogy e költekezésnek okszerűségét, motivált voltát tagadásba kivánná venni. Méltóztassék visszagondolni, hogyan voltunk, midőn az ország pénzügyi kormányzatát kezünkbe vettük. Ha jól emlékszem: az összes beligazgatási költségek födözésére 26 millió állt rendelkezésünkre; ezzel kellett ezen nemzetet, ezen országot administrálni, ezzel kellett volna, ha lehetséges vala, valamit tenni előbb vitelére. Hol vagyunk most í Ott, hogy csak a honvédségre, a vasúti subventiókra és az államvasutak kiadási s bevételi különbözetének fedezésére, 10, emerre szintén 10 milliót fordítunk. Justitiánk emelésére adunk harmadfél milliót, a határőrvidékre való tekintettel — a mi eddig nem volt — megint harmadfél milliót, ez együtt tesz 25 millió frtot. Ha tehát a nemzeti vagyon nem gyarapodott volna, s ha ennélfogva bevételei is az adóláb fokozása nélkül anynyival nem magasodtak volna, mint amennyire rámutatok: ugy azon összes beligazgatási szükségletre, melyre akkor 26 millió maradt, ma csak egy milliónk volna, ha csakugyan fedezni akarnók a honvédelmi szükségletet, a vasúti subventiókat az igazságügy emelése és a határőrvidék által megkivántató összegeket. Hogy ne örüljön a nemzet annak, hogy mindezt megteheti és még mindig több marad azon czélokra is, mint maradt akkor, s pedig a nélkül, hogy adója emelkedett volna : én azt meg nem foghatom. De azt mondja a t. képviselő ur, hogy daczára a jövedelem ezen nagy emelkedésének, azért van még ennél is többre szükségünk, mivel nemcsak a valóban szükségesekre, hanem sok egyébre költünk olyanra, a mi bizony elkerülhető volna. És itt felsorolt nekem egy csomó dolgot, hogy mire nem lett volna szükséges költeni. Szerinte ilyen a sugár-út, ityen a kör-út, ilyen a galicziai összeköttetési vasutak közül kettő, s több effélék és kérdi: szükséges volt-e mind ez 1 ? Én nem adhatok más feleletet, minthogy szerintem igen. Hisz, ha másként hinném; nem szavaztam volna rajok. Egyébiránt azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy nemcsak én mondom, tartom mindezt szükségesnek ; hanem hasonló feleletet adott a törvényhozás is; ez elég nagy tekintély arra, hogy azok szükséges voltát begyőzze. De nekem különösen szememre veti a képviselő ur, hogy tavaly épen én voltam, ki ama 200,000 frt megszavazása ellen felszólaltam, a mivel az országot akartuk investitiálni, adván a megyéknek annyival többet, útjaik jó karban tartására. Igenis felszólaltam ; de nem azért, mert az összeg nagy, mert akár 200, akár 400 akár 800,000 az összeg: az még mindig kevés; hanem felszólaltam azért, és minden alkalommal fel fogok szólalni — sikerrel vagy anélkül, — mert elvileg helytelennek tartom azt, hogy a megyék dolgozzanak az országos kincstárból kapott segélylyel. A kettő közül választani kell, vagy országos érdekű, s annálfogva az országos kincstár terhe, valami és akkor központilag kell, hogy kezeltessék: vagy megyei dolog, és akkor csinálják meg a megyék a magok költségén. Ezért szólaltam fel és nem az összeg nagysága miatt, s ezt fenntartom ma is s adandó alkalommal kész leszek ismét felvenni a vitát e téren. Azon tételemre, hogy az adóhátralékokból is jelentékeny összeget sikerült behajtanunk s ennek következtében a földadó hátralékot 37 millióról 27-re alább szállítanunk: a t. képviselő ur megjegyzi, hogy ez erő fokozódásának következménye ugyan; de az adóexecutió erejének fokozódásáé és nem a vagyonosság növekedéséé. Már ez felfogás dolga. Én f igaz, kötelességemnek tartom e téren is kifejtem annyi erőt, a mennyire szükség volt; hanem azt mégis bátran merem állítani, hogy ezen erő még igy fokozva is sokkal kisebb, mint volt a katonai executióké azon időben, mely időből való azon 37 millió hátralék, ami most a mégis csak szelídebb eszközök igénybevétel daczára is 27 millióra szállott le. Tehát itt oly erőfokozásról, mint a képviselő ur kivánná: alig lehet szó; — én legalább az ellenkezőt hiszem. A mi végre illeti a mi vitás kérdésünket, amaz 50 milliónyi értéknövekedésre vonatkozólag az ál-
