Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.
Ülésnapok - 1869-396
260 396, <wstógos ülés deczember 6. 1871. mot nem tudna adni arról, hogy e pénzeket hová fordította: kérdésem egyszerűen csak az volt, hogy mi értékünk van ezen elfogyasztott pénzek helyett, minő beruházások azok, melyek az elfogyasztott pénzeket helyettesitik 1 Erre nézve a t. pénzügyminiszter ur több beruházási tételt sorozott föl: ezekre nézve vannak észrevételeim. (Halljuk!) A pénzügyminiszter ur azt állította, hogy a Duna-szabályozásra eddigelé két millió 60 ezer forint adatott ki. Megtekintheti bárki a közlekedési minisztériumnak az 1872-iki költségvetés kapcsában beadott indokolását és abból látni fogja, hogy a Duna - szabályozásra eddigelé 548,807 forintnál több nem adatott ki. Az erdei befektetések fejében a pénzügyminiszter ur két millió forintot számit föl. Meglehet, elkerülte a pénzügyminiszter ur figyelmét az, hogy ő maga volt szíves kinyilatkoztatni a pénzügyi bizottságban, hogy az 1871-iki költségvetésben az erdei beruházásokra megajánlott mintegy két millió frtból 730 ezer frt azért, mert némely beruházások nem létesíttethettek: elkölthetlenül maradt. A bányákra és a sóra 3 milliót számított föl a t. pénzügyminiszter ur. Meg kell jegyeznem, hogy a bányák nem jövedelmezők, a pénzügyi bizottságnak az 1872-ki költségvetésről beadott jelentése szerint a jövő évben semmi tiszta jövedelmet hozni nem fognak, s azon öszszegek, melyek a bányákra beruházások czime alatt fordíttatnak; részint oly müveknek előállítására fordíttatnak, melyek az eddigi már kevésbé használható régiek helyett szükségesek, részint pedig fordíttatnak oly akadályok elhárítására, melyek véletlenül közbejövén, a bányaüzletet megakasztják; mindezen beruházások tehát a bányaüzletnek fennálló karbani fentartására fordíttatván, valóságos gyümölcsöző beruházásoknak nem tekintethetnek. És ha a pénzügyminiszter ur a bányáknál tett beruházások közt netalán azon költségeket is értené, melyek a Diósgyőri vasműre és a kőszénbányákra fordíttattak : akkor meg kell jegyeznem, hogy a számvevőszék köréből kikerült adatok szerint a Diósgyőri vasmű már eddig is 596 ezer forint, a kőszénbányák pedig 284 ezer forint, nem nyereséget, hanem veszteséget eredményeztek. Felszámított továbbá a pénzügyminiszter ur egy millió forintot a pesti vámház építésére. Én elismerem, hogy ez valóságos beruházás; elismerem, hogy szükséges Pesten oly vámházat felállitni, mely egy nagyszerű kereskedés minden igényeinek megfelelhessen; de azon túlságos kiadást, mely ezen épület monumentális ékesitésére fordittatik, a melynek mellőzésével több százezer forintot lehetne megkímélni, s a melynek nagyságáról kiki meggyőződhetik, ki azon roppant épületet szemügyre veszi: — azon túlságos kiadást—mondom — kidobott pénznek igen, de beruházásnak az ország pénzügyeinek nyomasztó állapota mellett nem tekinthetem. (Helyeslés bal felől.) A honvédségre Iá millió forint adatott ki; mindaz ellen, a mi ez összegből fegyverek beszerzésére fordíttatott, észrevételt nem teszek; a fegyverek, a mint szükségesek, a mint elkerülhetlenül szükségesek, ugy maradandó dolgok; de az említett összegnek nagy része a honvédség posztó és fehórruhái, bakkancsai és más ily felszereléseinek beszerzésére fordíttatott. Nézetem szerint nem helyes gazdálkodás az, hogy ily, az enyészetnek annyira kitett és mindenesetre elenyészendő felszerelések az állambirtok egy részének eladásával vagy kölcsön vett pénzzel szereztetnek be. A ki az ily gazdálkodást helyesnek tartja: annak helyesnek kell vélnie azt is, hogy nagy acquisitor az, a ki például szolgáinak szegődségök szerint uj ruhákat vétetvén, azokat kölcsönzött pénzzel, vagy birtoka egy részének eladásával szerzi meg, és ha ezen ilynemű felszerelések rövid idő múlva elenyésznek: ismét ujabb kölcsönvételből fognak azok beszereztetni ? Tovább nem akarok ezen észrevételekkel foglalkozni; mert hiszen állásomnál fogva természetesen csak az előirányzatoknak bizonytalan adataival léphetek fel. A zárszámadások fognak e részben biztos számítási adatokat nyújtani. Reményem van, hogy ezen zárszámadások nemsokára a ház elé fognak terjesztetni és akkor talán szerencsém lesz a pénzügyminiszter úrral e téren még újra is találkozhatni. Csak egyet akarok megjegyezni. A pénzügyminiszter ur constatálta, hogy a vasúti kölcsönből 101 millió frt helyett, a melylyel a világ különböző országaiban lakó hitelezőinknek jelenleg is. tartozunk: csak 67 millió jött be; 35 millió részint az árfolyam különbözeténél, részint a roppant 4 milliót megközelítő kibocsátási költségeknél fogva veszteségbe ment. Ezen veszteséget én gyümölcsöző beruházásnak nem tarthatom. Igaz, hogy a pénzügyminiszter ur annak, hogy ez igy történt, nem oka; igaz, hogy az országgyűlés maga az akkori pénzügyminiszter initiativájára helybenhagyta, hogy a vasúti kölcsön ugy köttessék meg, a mint megköttetett ; igaz, hogy igy szoktak megköttetni az államkölcsönök; ámbár oly terhes feltételek alatt, mint már itt említve volt, Törökországot és Ausztriát kivéve, más állam kölcsönöket alig kőt. Igaz, hogy a pénzemberek igen helyeslik az államkölesönöknek ily módon kötését; mert hiszen az államkölcsönök ily módon kötésének köszönik azon Croesusi kincseket, melyeket az államok, illetőleg az államok adófizetőinek rovására
