Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-395

238 395. országos Illés deczember 5 1871. mit a törvényhozásnak, mint ok nélküli terheltetést, ki kell kerülnie. Kiemelendőnek látom továbbá azon feltűnő hiányt, hogy az országnak közigazgatási szervezése, illetőleg organismusa, mindeddig még részletben sem lőn megkísérelve. Ezzel ősszefüggőleg sem a hivatalok rendezése, sem a hivatalnokok fizetésének szabályozása egyöntetű, tervszerű rendszerré nem alakíttatott át. Naponkint látjuk a hivatalnokok számának szaporítását, azok fizetésének emelését; naponkint látjuk, hogy vannak úgynevezett kétfejű emberek, kik kétféle fizetést húznak (Felkiáltások bal felől: Háromféle), lehet én azonban a kétfélét is elégnek tartom; — mik épen lehessen két ' urnák szolgálni becsülettel, lelkiismerettel, ezt ők tudják; de az államkincstár ok nélküli terheltetéseit és megraboltatását a nemzet képvi- J selőháza sokáig el nem nézheti. Továbbá kiemelendőnek látom a törvények szerkesztése, az úgynevezett codiíicatió körüli hanyagságot; jól tudjuk, t. ház, hogy e czim alatt már a közelebbi években 50—50 ezer frt előirányoztatott, azonkívül az igazságügyniiniszterium kebelében még a tulaj donképeni törvények szerkesztésénél valami 1600 vagy 2000 frt szerepel, a nélkül, hogy ez irányban valami tervezet megállapittatott volna. Miként lehet képzelni, hogy Magyarország, hamar 5 éven keresztül e tekintetben semmi sem történt: a jövőre egy állandó organicus tervezet szerint kormányoztassék, hogy alkotmányos és parlamentális kormányzatának necsak ugy örvendhessen, mint vak a világosságnak, hanem azt mint tulajdonképeni jótéteményt üdvözölhesse. Áttérek, t. ház, a sokat pengetett productiv befektetésekre. Nem vitatom azoknak valóvagy valótlanságát; e részben mint kitűnő szakértő Simonyi Ernő barátom eléggé kimutatta, hogy azok csak fictiók, a melyeknek a magyarázása a végtételben is oda megy ki, hogy vagy a közadók emeltetnek fel, vagy ujabb kölcsönök köttetnek, vagy az államvagyon árusittatik el; nem tekintve azt, hogy ezután minő szegénység lesz végkövetkezménye. Nem tudom, hogy menynyiben tartoznak a productiv befektetésekhez a közös költségek és államadósságoknak ez idő sze- I rint csaknem 63 millióra menő tételei? Óhajtanám, hogy a t. pénzügyminiszter ur bölcseségénél fogva ki tudná mutatni a ház előtt, minő összegek azok, melyek Magyarországon vannak befektetve? Mert, ha fizetünk adósságot, quotát, s az annak megfelelő tőke Magyarországon lenne is befektetve mint hasznos beruházás: kifogásom nern volna; de miután jól tudjuk azt, hogy ezen adósságok inproductive nehezednek Magyarországra ugy, hogy elsülyesztéssel fenyegetik, nem I mozdulhatván, nem tehetvén semmit anyagi és j szellemi fejlesztésére: az ily költségeknek hoszI szabb ideig való fenntartását nem óhajtom. Vannak, t. ház, még oly haszontalan költekezések, melyeket már csak azért is szükséges gyakran felemlíteni a házban, mert a többség a legnagyobb készséggel hajlandó azokat megszavazni. Az ilyen haszontalan költségek sorozatába tartozóknak jelzem azokat, melyek sem takarékosságra, sem jó gazdálkodásra nem mutatnak : mint a milyen az erdélyi királyi biztosság és az Erdélyben még most is fennálló cs. k. csendőrség, mely mind a kettő azt mutatja, hogy Magyarország és Erdély uniója még nem tökéletes. Ha a kormány valósággal végre akarná hajtani az uniót: a rég óhajtott viszonyt rendezné; jelesen Erdélyben a képviselőválasztási törvényt, mely nem a 48-diki népképviselet alapján, hanem más megszorított alakban jelent meg és gyakoroltatik, kellőleg átalakítaná: akkor csak kötelességét teljesítené. Ha az ilyen viszonyok, mondom, a kormányra azon hatással lennének, hogy minden viszonyokat véglegesen és aként igyekeznék rendezni, hogy egyfelől az idegen osztrák törvényektől megmenteni, másfelől a valóságos alkotmányos kormányzatot ott is Magyarország mintájára szervezni, és minden tekintetben azon czélszerü intézményeket, melyek szükségesek, behozni igyekeznék : ez által csak a bizalom és ragaszkodás neveltetnék a magyar kormány irányában, és nem lennének kénytelenek feljajdulni sokan, hogy midőn az idegenek uralkodtak az országon, azokat a nép, bárha fájdalommal, de békén tűrte, mert a zaklatások ellenségtől jöttek ; hanem most, midőn a magyar kormány mindazon sebeket elhárítani vonakodik : ez bizonyára nem a bizalomra, hanem a bizalmatlanságra vezető ut. Végül szabadjon, t. ház, a pénzügyminiszter ur által a Simonyi Ernő képviselő ur beszédére oly könnyű szerrel oda dobott rabulisticus kifogásokra pár szót felelnem. A pénzügyminiszter ur nagy könnyedséggel és gyakorlottsággal, felfogása szerint, beszélt az államvagyonról, beruházásokról, az államgazdászatról, a sugárútról és mindenekelőtt előre bocsátotta, minő czélzattal, azt az ő bölcsesége fogja tudni, hogy a sárgaságban lévő ember mindent sárgának lát, bár elfelejtette azt, hogy épen azt nem látja, hogy itt arany hegyeink lennének, a melyek az ő kívánsága és a természet szerint sárgák ; ilyen arany hegyeket nem látunk Magyarországon a nemzeti vagyonnal való sáfárkodása közben. De továbbá, midőn kedélyes élczeit elmondta, azt gondolta, hogy azokat, a kik az ország állása felett töprenkednek, meg fogja vigasztalni;