Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-392

392. országos ülés deczeuiber 1. 1871. 159 addig fedezik, mig utoljára maga az egész államháztartásuk tőnkre megy. Azt mondja a t. pénzügyminiszter ur, hogy a rendkívüli kiadások kétfélék: olyanok, melyek nem kamatoznak, de pénzügyileg mégis szükségesek, s vannak ofyanok, melyek pénzügyi szempontból is igazolhatók, melyek jövedelmező befektetések. Tökéletesen igaz: de akkor méltóztassanak a bevételebet éppen ugy tisztán distingválni s megkülönböztetni, s méltóztassanak felállítani azon határt, hogy ha rendkívülieknek nevezünk is bizonyos kiadásokat, a mennyiben azok nem valóságos pénzügyi jövedelmező befektetések, hanem másként szükséges költségek: azok csak addig terjedhetnek, a meddig az államnak bevételei önmaga erejéből származnak, nem pedig kölcsön felvett pénzekből; hogy ha ezen különböztetést tesszük, megszűnik, szerintem, a jövedelem és bevétel közti finom distinctió veszedelme, de megszűnik annak minden haszna is, mert ez más szóval annyit tesz, hogy a fmancialiter nem jövedelmező, de azért szükséges kiadások az állam rendes jövedelmeiből fedezendők. Az adóhátralékok, miután nem valószínű, hogy legyen valaha az állam azon szomorú helyzetben, mint a pénzügyminiszter ur mondta, — hogy semmi adóhátralék ne legyen, minden évben lesznek multévi hátralékok: ezen multévi hátralékok okvetlenül az államnak jövedelmét fogják képezni, melyeket behajtani és kiadásaira fordítani jogosítva van; mig ellenben, és ebben eltérek Éber Nándor képviselő úrtól, nem képezhetik az állam rendes jövedelmét az államvagyonból történt eladások és a kölcsön felvett pénzek. (Éber Nándor közbeszól: Az utóbbit nem mondtam!) Tudom; a másodikat nem : csak az elsőt állította a képv. ur, de sem az egyik, sem a másik nem képezheti az állam rendes jövedelmeit, és hacsak könnyelműen megfontolás nélkül gazdálkodni nem akarunk: azon kiadásokat, melyek, ha szükségesekig, de nem jövedelmezők, sem az államvagyon eladásából befolyt, sem kölcsönvett pénzzel eszközölni nem szabad. A. t. pénzügyminiszter úr azzal vigasztalt tegnap bennünket, hogy a mi helyzetünket összehasonlította Ausztria helyzetével s azt mondta, hogy körüloelül egyformán állunk. Megvallom, ebben nagy vigasztalást nem találok, mert ha elindul az országúton két koldus, az is körülbelül egyforma tarisznyával fog elindulni, csak hogy mindenik üres. így vagyunk mi is. Ha vigasztalui akar valamivel, ne azzal vigasztaljon, hogy körülbelül egyformán állunk, de igyekezzék kimutatni és kivinni azt, hogy álljunk jobban. (Halljuk]) A mi Wahrman képviselő ur beszédét illeti, ő ezért fogadja köszönetemet, hogy, ugylátszik igen nagy véleménynyel van az ellenzékről, és — de ezért már nem mondom, hogy fogadja köszönetemet, hanem fogadja szerénységének elismerése iránti nyilatkozatomat, hogy igen csekély véleménynyel van azon pártról, a melyhez tartozik s azon kormányról, mely abból származott. Igen nagy véleménye van az ellenzékről, mert ő azt mondja, hogy azt várta a kisebbség véleményétől, hogy ebben programmot felállítva, a folyók szabályozását, a vasúthálózat kiegészítését, az adó-reformot, ezt mind meg fogja oldani, s igy igen nagy véleménye van az ellenzékről, midőn azt teszi föl róla, hogy annak elég egy programmot, melynek keresztülvitele nincs hatalmában, mint kisebbségnek, papírra írni, és azzal rendbe fog jönni minden. Mi nem tartjuk az ellenzéket ily hatalmasnak ; és ép azért, azt hiszem, nem fogjuk magunkat ennek kitenni, hogy megindítsuk ós elragadjuk. a mint ő monda, a haladás barátjait; ele mint én hiszem, ha igy jártunk volna el, az egész házat nem a követésre, a programm keresztülvitelére, hanem arra, hogy az ellenzékezen föllépése, ezen , szándéka ugyanazon derültséget idézte volna elő ezen házban, mint a derültséget előidézte az, midőn a túlsó oldal egy tiszt, képviselője Wahrmann képviselő urat szólította fel, hogy a minisztérium helyett miért nem csinálta ő meg mindazokat. Már pedig azt gondolom, hogy magunkat, az ellenzéket nevetségnek kitenni sohasem fogjuk. A programmkészités és azon programm beterjesztése szerinti eljárás azoknak kötelessége, kiknek kezeibe az ügyek vezetése letéve van. Ha valaha lesz ellenzéki kormány, s nem fogja teljesíteni ezen tisztet: méltóztassék megtámadni érte; de legyen meggyőződve, azok legalább, kik az ellenzék tagjaiul ismeretesek, soha sem fognak azon helyzetbe jönni, hogy az akkori ellenzéktől programmot kérjenek. De nagyon szerény magára vonatkozólag már csak azáltal is, hogy a programmot az ellenzék részérő] szeretné várni, vagy talán maga is kétségbe esett, hogy máskép legyen helyes pénzügyi programmunk. De még szerényebb, midőn azt mondja, hogy a kormánynak és a pénzügyi bizottságnak legnagyobb dicsérete az, mi a kisebbségi külön-yéleményben van, hogy ez valóságos panegyris. És miből következteti ezt ? Abból, hogy a kisebbségi véleményben az mondatik, hogy a miniszterek bizonynyal igyekeznek, kiki a maga tárczájánál, az ország javát előmozdítani? Hát kérem, oda jutott már a magyar minisztérium, hogy a ki róla azt felteszi, hogy téved bár, de jót akar, az már panegyris is? Mi legalább ezt még nem mondtuk, és különös épen a túlsó oldalról hallani : reménylem, hogy a miniszterek meg fogják ezt szívesen köszönni. (De-