Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-392

392. országos ülés deczember 1. 1371. 149 vagy az államjavakat, miután néhány év múlva sokkal jobb áron lehetne ezeket eladni. Erre két észrevételem van; először : nem hiszem, hogy a miniszterelnök urnák volna elég bátorsága, bizonyossága, előre mondani, hogy az árak ez emelkedése maradandó lesz; t. miniszterelnök ur nagyon jól tudja, hogy néhány évvel ezelőtt, vagy egy évtized előtt, épen az ellenkező jelenetnek voltunk tanúi. Magyarországban az 50-es években felment a catastrális hold 120—180 frtra és mikor jött 2 vagy 3 rósz év, az leszállt 80 sőt 60 frtra is; tehát semmi garantiát nem lehet nyújtani aziránt, hogy mindig fennmarad az árak magassága. Másodszor nem szabad elfelejteni, hogy mi most 6, 7, 8% fizetünk azon pénzért, melyet kölcsön felveszünk, és ha 10 évig várunk, akkor e tőke kétszereződik a kamat által, azaz: ha csak felét kapjuk most annak a mit tiz év múlva lehetne kapni e jószágokért, legalább semmit sem veszítettünk. T. ház! öt év óta sok hiba történt, sok mulasztás követtetett el pénzügyeinknél; de leg súlyosabb mulasztás a legnagyobb hiba nézetem szerint az: hogy nem volt pénzügyi politikánk, hogy minden terv nélkül, minden vezérelv nélkül vezették államháztartásunkat. Innét van az, hogy mig az adóval annyira tulterheltetett a nép, hogy az adóhátralékot nem lehet kitörülni a mi budgetünkből, mig adósságot adósság után csinálunk : mégis az ország legnagyobb szükségletei, mint a népnevelés, utak s más ily szükségletek kielégítetlenek maradnak, s ennek daczára minden évben deficitünk van. Ezt, t. ház, meg kell szüntetni minden áron és ezt meglehet szüntetni gyökeres adóreform által, melyek a közterheknek jobb, czélszerübb felosztását eszközlik; el lehet ezt érni: ha felhagyunk az önkényes és ámításra ezélzó felosztásokkal, ha bátran szembe nézünk az ország szükségleteivel, és egyszer nyíltan megállapítjuk a szükségletek fedezési módját, az az rendes folytonos és állandó fedezetét. De midőn egy részről megvagyok győződve, hogy ezen az utón lehet biztosítani Magyarország pénzügyi fejlődését, hogy Magyarország meg bírjon felelni minden valódi szükségletnek, minden hasznos befektetésre tudjon pénzt előteremteni: szintúgy megvagyok győződve, más részről, hogy ha jövőre is azon az utón haladunk, melyet eddig követtünk: oda fogunk jutni a hová jutottak más népek és államok, melyek ezen utón haladtak, azaz zavar, elszegényedés és bukáshoz. Pártolom a külön véleményt. (Élénk helyeslés a bal oldalon.) Prileszky Tádé : T. ház! Azok után, melyek e vita folyamában már a házban elmondattak, nem kis feladat a tárgyhoz szólni. Alig is van valami a mit felemlíteni lehet, ha csak azt nem méltóztatnak kívánni tőlem is, hogy ismétlésekbe bocsátkozzam, elmondjam órák hosszán azt, a mit már mások elmondtak, uj csoportokat alakítsak a számokból, uj számokat vegyek fel, és azokból következtessek valamit, mi igen szép mathematikai, arithmetikai gyakorlat, de minek belbecse egyátalában nincs. T. ház! Az előttem szóló képviselőtársam s

/i óra hosszán át azt állította, hogy önámitás és isten tudja miféle veszedelemre vezet az, ha mi a rendes kiadásokat a rendkívüliektől, a rendkívülieket a rendesektől elkülönítjük. Felhozta az összes európai államok példáját, de egyről megfeledkezett, hogy azok kiadásaikat saldoeontó utján vezetik, tehát természetes: a rendes és rendkívüli felosztásra szükség nincs. De kérdem a t. képviselő urat: vajon képes volt-e ezen előirányzatban, melyben a rendes kiadások a rendkívülitől el van választva, eligazodni? Én azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy engem nem ámított ez el; én tudom mi a deficit és egyátalában nem teszem fel a kormányról sem, hogy ámítani akarna; sokkal okosabb, hogy azt tegye, de erre nem is képes. Egyátalában megtudjuk bírálni akár egyik, akár más rovatban legyen a kiadás vagy a bevétel; ezt erre nézve egyátalán semmi becscsel bírónak nem tartom; de van igen is nagy becse a zárszámadásokra és a könnyebb ellenőrködésre nézve ; de van még egy pontra nézve és ez az — mert szerintem egész más oldalról tekintem a dolgot — és azt hiszem, hogy ha az állam rendes kiadásai és bevételei közt a sulyegyen helyreáll, sőt ha a rendes bevételek felülmúlják a rendes kiadásokat: akkor t. ház nekünk más lesz kötelességünk mint beruházásokat és befektetéseket eszközölni; akkor nekünk kötelességünk minden áron azon lenni, hogy a terhek, az adók szállíttassanak le. Ez nézetem szerint a legjobb nemzetgazdasági politika, s oda kell törekednünk, hogy a felesleget az adó leszállítására fordítsuk és ez által neveljük a nép vagyonát, az adóalapot, és ez azon nemzetgazdasági politika, melyet én a legczélirányosabbnak, leghelyesebbnek találok. (Helyeslés jobb felől.) T. ház! nem hagyhatom szó nélkül igen t. Móricz Pál képviselő urnák azon állítását, melyet igen röviden, de igen nagy hatással elmondott és mely abból áll, hogy a pénzügyminiszter ur elköltött, elzálogosított, eladott mindent s egyátalában semmink sincsen, de még a miniszternek rendszere sincsen. (FeMáUások bal felöl: Ez legkevésbbé van.) Ez igen helyesen szépen és jól hangzik; de ne méltóztassék megfeledkezni azon csekély körülményről, hogy hiszen a magyar pénzügyminiszter nem költ el semmit a maga