Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-392

1U 392. i rszágog ülés dcczember 1. 1S71. adások nehézkedtek rá; nem követi Angolország Dánia, Belgium, Spanyolország, Portugál, Poroszország, sem a kisebb német államok. Talán a magyar kormány találmánya ez a budget e rendszeresített felosztása rendes és rendkívülire ? Semmiképen! Átvette ezt egyenesen a második franczia császárság államháztartásától. Miképen keletkezett a franczia császárság alatt ezen felosztás, és mi volt ennek a következménye ? T. ház! ez nagyon tanulságos lehet reánk nézve, Halljuk! a bal oldalon). Elmondom. Volt ez 1859. év végén. Az olasz háború következtében, Francziaországban szintén feltámadt a szabadságvágy, és III. Napóleon kényszerítve látta magát némi engedményekre. Többi közt a 10 év óta zárt ajtók mögött tartott kamara-ülések nyilvánosakká lettek, sőt maga a "sajtó is felhatalmaztatott ezen ülésekről szólni, és a tárgyalásokat bírálat alá venni, a mi akkor szörnyű nagy engedélynek tekintetett. Midőn a császárnak 10 év óta a titoktartás és átalános némaság oltalma alatt oly kényelmesen vitt gazdálkodást egyszerre a közönség bírálata alá kellett bocsátania, a mitől leginkább félt: az volt a gazdálkodás következménye, hogy 1852. óta a kiadások 1300 millióról 2 milliárdra rúgtak fel, és hogy azon idő tartama alatt az adósság 5 milliárdról 11 milliárdra emelkedett. Ezt palástolni kellett minden ároo, s annál inkább, minthogy javulni semmiképen sem volt a császár szándékában, minthogy határozott szándéka volt, hogy az adósságok és kiadások ezentúl is növekedjenek. Mit tett a császár? Magához hitta tarbesi magányából régi barátját, és pénzügyérét, az • ügyes vagy ravasz Fould Achillest és a pénzügyi tárczát újra reá bizta. Fould módot keresett az említett kellemetlenségek elhárítására és fel is találta azt. Ez a budget kettévágása és rendszeresítése volt rendes és rendkívülire. Csupán alaki változásnak látszott; sőt azt is elhitették a tömeggel, hogy csak a jobb berendezés, a nagyobb világosságnak kedveért történt azon változás, valósággal pedig eléretett a szándékolt czél: a fogalmak összezavarása és annak megakadályozása, hogy tisztán ne lehessen látni az ország pénzügyi állapotát. (Helyelés a hal oldalon.) Midőn pl. a két milliárdnyi budget felett panaszkodott az ellenzék a kamrában, panaszkodott a szabadelvű sajtó: azt felelte a miniszter: „dehogy két milliárd! nézzétek a rendes budget-et, az csak egy és fél milliárd ; a többi rendkívüli, tehát nem lehet számba venni!" (Helyeslés a hal oldalon.) Ha például a közönség azt vélte, hogy a mindig növekedő adó és adósság tulterheltetést idéz elő és ennek következtében mind távolabb odáztatik az egyensúly helyreállítása, azt felelték: „Dehogy létezik tulterheltetés! dehogy odázzuk mi el az egyensúly helyreállítását! hisz van felesleg! Nézzétek meg a rendes budget-et, az nemcsak hogy hiányt nem mutat fel, hanem felesleget ; a többi a rendkívüli budget dolga; igaz, hogy ott van hiány, de hisz e hiány rendkívüli." (Helyeslés a bal oldalon.) Ezen kibúvó ajtókon át, a rendkivüliség ezen rendszeresítésével oda vitték Francziaország pénzügyét, hogy az utolsó háború előestéjén 3 milliárdra rúgott már a kiadás, és mindamellett, mint ezt a háború nagyon szomorúan kimutatta, Francziaország legégetőbb szükségei nem elégíttettek ki. Feltűnőnek látszhatik talán első pillanatra, mikép lehet egy csupán alaki berendezésnek ily lényeges befolyása az áliamgazdálkodás lényegére? Ez könnyen megmagyarázható. Ezen felosztás mellett, t. i. rendes és rendkívülire, nagyon megkönnyittetik a kormánynak a meggondolatlan, a könnyelmű kiadás; a rendes budgetből kiveszi azt, a rendkívülibe teszi át, minek következtében sokkal felületesebben nézi meg a közönség és vizsgálja meg a képviselőtestület, a „rendkívüli alatt mindig értetvén, hogy az mulandó, nem ismétlődik és „einmal ist keinmal", könnyebben megszavazza. Könnyíti másrészről ezen felosztás az ámítást és önámitást. Bármennyire menjen is a kiadás, az adóáramlata: a kormánynak mégis hatalmában áll, hála e felosztásnak! azzal ámitni önmagát vagy a népet, hogy hisz a mi pénzügyünk a legmegnyugtatóbb állapotban van, mert a „rendes" budget hiányt nem mutat fel. Megkönnyíti a budgetnek ezen felosztása a hiány eltagadását, mert bármily nagyok legyenek is a valódi kiadások, a budgetnek rendes és rendkívülire történő felosztása által azokat elpalástolják, míg végre azok oly nagyra nőnek, hogy lehetetlen lesz eltagadni; mig végre egy szép napon annak tudatára ébred a nép, hogy összeroskad a teher alatt és azt veszi észre, hogy a valóban elodázhatatlan szükségletekre sincs elég pénze. Ez volt Francziaországban a gyakorlat, ez volt az eredmény. Vigyázzunk, t. ház, arra, hogy ezen jelenség elbeszélésének hallatán senki se mondhassa Magyarországnak: „Mutató nomine de te fabula narratur !

i! Emiitettem, t. ház, mennyire hangsúlyozta a pénzügyi bizottság előadója, mennyire hangsúlyozta a pénzügyminiszter ur a budgetnek ezen felosztását; sőt a t. pénzügyminiszter ur oly nagy fontosságot tulajdonit e megkülönböztetésnek, hogy tegnapi beszédjében, ugy szólván, válaszfalként a bevételek és kiadásoknak e két