Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.
Ülésnapok - 1869-391
391. országos ülés november 30 1871. 117 lamvagyon fogyasztásával volt fedezendő, ez az osztrák pénzügyminiszter jelentése szerint csak azon nagyhasznu beruházásoknak volt tulajdonítandó, melyek terveztettek (Derültség bal felől,) és tulajdonítandó azon szerencsétlen körülményeknek, melyek épen az illető költségvetési évet rendkivüli kiadásokkal kivételesen terhelték. Ezen rendkivüli kivételes kiadások azonban különböző czimek alatt minden esztendőben viszszakerüítek; a tett beruházások vagy épen nem vagy nem kellőkép gyümölcsöztek, és az évenként növekedő kölesönök évenként mindig nagyobb kamat és törlesztési összegekkel nehezedtek az állampénztárra; e miatt azután eladattak azon vállalatok is, melyekre a beruházások tétettek; eladatott az állam-vaspálya és ráadásul hozzáadattak a krassómegyei bányák és urodalmak; eladatott a déli vaspálya ; eladattak a magyar kincstár földtehermentesitési kötvényei, betáblázással terheltettek a magyar kincstári uradalmak ; elfogyasztatott a hajdani nevezetes államadóssági törlesztési alap ; eltűnt a katonai nyugdijalap ; eladatott egyszóval minden, a mit eladni lehetett, eladattak még a kincstári fürdő helyek is. (Derültség) Es mindezek daczára, s a pénzügyminiszternek az állani pénzügyeinek virágzó állapotáról tett folytonos jelentései mellett ő felségének uralkodása alatt és pedig mindig beruházások, vagy rendkivüli kiadások folytán az államadóssági összeg csaknem 2000 millió frtra növekedett, anélkül, hogy ezen roppant öszszeggel szemben valamely megfelelő beruházás mutattathatnék fel; de be is következett azután, a minek ily eljárás mellett okvetlenül bekövetkeznie kellett: az állam hitele annyira kimerült, hogy utóbb a legszövevényesebb tervezettel kidolgozott lottériás kölcsönök mellett is igen súlyos feltételek alatt csak nehezen lehetett pénzt találni. Mellesleg legyen mondva, nekünk magyaroknak hálát kellene adni az isteni gondviselésnek, hogy ez igy történt; mert csakugyan az osz + rák absolut kormány pénzügyi szorultságának köszönhetjük egy részben, hogy állami önállóságunk azon részét visszanyertük, melynek birtokában vagyunk. De ép azért óhajtok részemről minden alkalommal felszólalni a pénzügyi kezelés azon módja ellen, melyet az absolut kormány példájára követünk; mert nem szeretném, ha állami önállásunkat azon utón vesztenők el, melynek az osztrák absolut kormány általi követése folytán azt visszaszereztük. (Élénk helyeslés bal felől) A pénzügyi bizottság sokkal derültebb színben látja pénzügjd állásunkat, mint mi azt a különvéleményben jeleztük. Előadó ur is e nézetét több érvekkel támogatva hangsúlyozta. O is, és a pénzügyi bizottság e nézetét első sorban [ azzal kívánja igazolni, hogy az 1872-iki költség! vetésnek az előző évi költségvetésekkeli össze| egyeztetéséből az tetszik ki, hogy a 1872-iki költI ségvetós hiánya csak látszólag nagyobb annál, ! mely az előző évekre nézve kiszámíttatott; mert | azt mondja a pénzügyi bizottság, ós az előadó I ur, hogy az előző években a vasúti kiadások, és kamatbiztositás mindig a már felvéve volt vasúti kölcsönből és az állam ingó vagyonának értékesítésével fedeztettek, s az e forrásból kikeI rülő összegek már magába a költségvetésbe fedezetül felvétetett, s igy a rnult évi költségvetésekben kiszámított hiányok csak azon összegeket mutatják, melyek az e költségvetésekben már előzőleg fedezetül felvett forrásokból fedezhetők nem voltak; most ellenben a vasúti kölcsön és az ingó államvagyonnak legnagyobb része már elfogyasztatván, az 1872-ki költségvetésben fedezetül nem vétethetett föl több, hanem csupán a vasúti kölcsönből 15.589,166 forint, s az ingó államvagyon értékesítésének czimén 2 millió frt, összesen tehát 17.589,166 frt, s igy miután az 1872-ik évben nevezetesebb vasúti, és más hasonló építkezések terveztetnek, e szerint az 1872-re kiszámított hiánynak látszólag nagyobbnak kellett lenni az előző években kiszámitottaknál. Sőt azt mondja a pénzügyi bizottság : ha tehát a vasúti kölcsön alapjai ki nem merültek volna már, vagy a kölcsön, melynek megkötését a törvényhozás elrendelte, már előbb köttetett volna, és az abból befolyó összegek a vasúti építkezések költségeire előirányoztattak volna, és a vasúti kamatbiztositás által igényelt összegek teljes fedezésére ingó államvagyon értékesítéséből befolyó tőkék fordíttatnának, a mint az 1871-ben, és azelőtt mindig történt: akkor az 1872-ki költségvetés sokkal kedvezőbb lenne, és az 1872-iki hiány 5 egész 6 millióval kisebb lenne, mint az 1870, és 1871-iki, sőt az 1869dikit is, csak mintegy 2 millióval haladná felül. Igaza van a pénzügyi bizottságnak és az előadó urnák, hogy ha meg lett volna mindig, vagy meglenne mindazon pénzünk, melylyel minden kiadásainkat fedezhetnők: valóban hiányról, legalább pénztári hiányról szó sem lehetne, s minden esetre nevezetes számtani probléma az, a melynek megoldását a pénzügyi bizottság feladatául tűzte ki magának, midőn azt igyekszik bebizonyítani, hogy azon 42 millió deficit, melyet 1872-re a pénzügyi bizottság kiszámított, valóban mégis kisebb, mint azon 13 — 20 és 22 milliónyi deficit, melyet hasonlag a pénzügyi bizottság annak idején számított ki. Nézetem szerint azonban e nehéz feladatnak megoldása a pénzügyi bizottságnak nem is sikerült. Sőt ellenkezőleg a pénzügyi bizottság érveléseivel bebizonyította azt, amit különvélemé-
